A Jobbik a magyar vállalkozókat és családokat támogatná
A Jobbik a "multicégek kényeztetése" helyett a magyar vállalkozásokat, családokat és munkavállalókat támogatná a 2020-as költségvetésben - közölte Z. Kárpát Dániel, a párt alelnöke.
A politikus szerint a kormány százmilliárdokat hagy a "költségvetésen kívül" a multikkal kötött stratégiai megállapodások miatt, ugyanis ezek a cégek most ugyanúgy nem vesznek részt a közteherviselésben, mint a balliberális kormányok időszaka alatt.
Kifejtette: a költségvetés szerkezetét megvizsgálva kiderül, hogy áfabevételből, vagyis a magyar családok költéseit terhelő bevételekből rengeteg áll rendelkezésre, ugyanakkor "a társaságiadó-oszlop", ahol a multinacionális cégeknek kellene befizetnie az adótételeiket, "pici", "hiányos" és "csonka".
A Jobbik nem emelné meg a társasági adót, hanem a multiknak adott "indokolatlan" infrastrukturális és munkahelyteremtési kedvezményeket vizsgálná felül - ismertette az ellenzéki képviselő. Hozzátette: a legszerényebb becslések szerint évente 700-800 milliárd forintot visznek ki a multik adózatlanul az országból, de a "legdurvább" becslés 3000 milliárdról szól.
Mint mondta, a Jobbik célja az, hogy a csehországi szintre, 19-20 százalékra emelkedjen az érintett cégek adóterhelése, mert jelenleg Magyarországon ez az arány egy százalék alatt van.
A súlypontot szeretnénk áttenni a magyar mikro-, kis-, és közepes vállalkozások helyzetének javítására, és a hazai munkavállalók általános helyzetének megkönnyítésére - fogalmazott.
MTI

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?