kapubanner for mobile

A közszférában is nyugdíjasokat kellene foglalkoztatni

Több javaslatot is tesz a kormányzatnak a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ), hogy minél több nyugdíjas állhasson újra munkába: az adószabályok és a nyugdíj melletti munkára vonatkozó előírásokat is módosítanák - számolt be Dávid Ferenc a Klubrádió adásában.

images

A szövetség célja, hogy a nyugdíjas tűzoltók, rendőrök, valamint a nyugállományú pedagógusok és egészségügyi dolgozók foglalkoztatása is könnyebbé váljon a nyugdíjas-szövetkezeti formában.

Dávid Ferenc elmondta, a nyugdíjasokat a szolgálati, illetve a közalkalmazotti törvény jelenleg válaszút elé állítja: ha nyugdíjba vonulnak, akkor nem vehetnek fel jövedelmet, ha pedig dolgoznak, akkor elveszítik addigi juttatásukat. Ezt az ellentmondást fel kellene oldani, és az is fontos lenne, hogy a nyugdíjasok visszafoglalkoztatása esetén az egészségügyi és oktatási közintézmények visszaigényelhessék az áfát - nyilatkozta a rádiónak.

Ezek a változtatások szükségesek, különben nem éri majd meg ismét igénybe venni a nyugdíjas-szövetkezetekbe szerveződött idősebb kollégák munkaerejét.

A VOSZ főtitkára arról is beszélt, hogy a nyugdíjasok foglalkoztatásának könnyítésével korántsem csak a közszféra, hanem a versenyágazatok munkaerőgondjait is enyhíteni igyekeznek.

Dávid Ferenc elmondta, ma már több mint száz nyugdíjas-szövetkezet működik, és 25 ezer olyan nyugdíjast sikerült toborozni, akiket majd munkára lehet kiközvetíteni.

Klubrádió
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek