kapubanner for mobile

A magyar IT-szektort is elérheti a globális válság?

A kezdődő globális válság jelei már az IT-ban is látszanak. Legalábbis így látja Eyal Zucker, az Exadel budapesti irodájának vezetője, aki szerint hamarosan kihívásokkal teli átalakulásokkal nézhet szembe az eddig fénysebességgel száguldó szektor.

Háború, energiaválság, alapanyag- és chiphiány, infláció, kontinenseket érintő aszály és lassuló gazdasági növekedés: az egyre inkább felszínre törő problémák a globális gazdaság legstabilabbnak tűnő oszlopaiban is elkezdtek repedéseket okozni. Legalábbis sok nagyvállalatnál már elkezdtek felkészülni a várható hatásokra: elbocsátásokba kezdett a Google, a Facebook, a Netflix és a Robinhood, de más óriások is elkezdték meghúzni a derékszíjukat. 

Az amerikai tech cégek már a válságra készülnek

„Az elmúlt bő évtized gazdasági és digitális fellendülésének legnagyobb nyertese a technológiai szektor volt. Világcégek nőttek ki 10-15 év alatt lényegében a semmiből, és ezek teljesen átalakították és digitalizálták a hétköznapi és üzleti életet. Nyilvánvalóan ez a folyamat azzal is járt, hogy az IT szakemberekre lényegében korlátlan igény mutatkozott. Amerikától – Ázsiáig senki sem talált elegendő szakembert, minden informatikust felszívott a piac. Mindez azonban most megváltozhat” – mondta el Eyal Zucker, a digitális fejlesztésekre szakosodott Exadel budapesti irodájának vezetője. „Észak-Amerikában már készülnek a piaci szereplők az egyre borúsabb világgazdasági folyamatok hatásaira. Több vezető nagyvállalat, start-up és scale-up cég is megszorítja a nadrágszíjat és elbocsátások bejelentésével, létszámstoppal készül a recesszió időszakára. Ezek a hatások Európába és Magyarországra is át fognak gyűrűzni és várhatóan meg fogják változtatni a technológiai munkaerőpiac dinamikákáját” – tette hozzá a szakember.

A kiszervezett, külsős IT támogatás felé fordulhatnak a nagyvállalatok

A piaci vállalatok üzleti filozófiája egyszerű logikát követ: gyorsan reagálnak, ha azt észlelik, hogy környezetükben megváltoznak a fundamentumok. Ha virágzik az üzleti környezet, bővülnek, ha sötétebb felhőket látnak, óvatossá válnak, átszerveznek, megtakarítanak és szükségszerűen a rugalmasabb, olcsóbb, könnyebben és gyorsabban szabályozható üzleti folyamatok felé fordulnak. Ez alól a technológiai területek sem kivételek. Ilyen időkben pedig jobban megérheti egy nagyvállalatnak, ha saját IT-s állományát csökkentve a feladatok, fejlesztések egy részét inkább olyan külsős partnerekre bízza, amelyet rugalmasabban lehet felbérelni egy munkára, vagy fordítva, szükség esetén könnyebb és gyorsabb megszüntetni a megbízást, mint egy munkavállaló esetén.

Az átalakulásból profitálhat a hazai IT szektor?

„Nem arról van szó, hogy az informatikusoknak hamarosan aggódniuk kellene amiatt, hogy nem találnak munkát, hanem inkább arról, hogy a megszorításokkal járó folyamatok az IT kiszervezés irányába terelhetik a vállalatokat. Rugalmasabb és olcsóbb egy alvállalkozóval dolgozni, mint munkaviszonyban tartani ugyanarra a szakembereket ugyanarra a kapacitásra. Az átalakulás már megindult a világ legfejlettebb piacain és ez előbb utóbb Magyarországon is érezni fogja a hatását – jóllehet, ez ebben a régióban nem feltétlenül csak negatív lehet” – összegzi Eyal Zucker.

A szakember úgy véli, hogy a több partner számára, több szektorban, több programnyelven is dolgozó IT fejlesztő vállalatok számára nyílhat nagyobb tér. Ilyen szempontból Magyarország még akár nyertese is lehet a következő időszaknak, hiszen sok a jól képzett szakember és ha az itt működő outsource tech cégek képesek versenyképes alternatívát mutatni, sok hazai szakember számára kínálhat ez a szektor karrierlehetőséget.

 

  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hasít a job hugging, pedig nem tesz jót a székbe kapaszkodás

Sokan nem azért maradnak aktuális munkahelyükön, mert annyira elkötelezettek, sokkal inkább szükségszerűségből, ez pedig a kutatások szerint... Teljes cikk

A középosztály tűnik el először? Megdöbbentő adatok az AI és a munka jövőjéről

Az AI és az új technológiák nemcsak munkahelyeket alakítanak át, hanem a teljes bér- és készségstruktúrát is. Friss adatok szerint ennek legnagyobb... Teljes cikk

Az AI csak fedősztori: ez az igazi oka a leépítéseknek

Miközben a leépítésekért egyre gyakrabban az AI-t teszik felelőssé, a valódi ok sokkal prózaibb. A munkaerőpiac nem a robotok miatt gyengül, hanem a... Teljes cikk