A munkahelyen kevés lesz az A2-es nyelvvizsga
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA Nyelviskolák Szakmai Egyesülete szerint motivációt jelenthet, de a munkaerőpiacon nem elegendő az új A2-es minimumszintű nyelvvizsga.
A Nyelviskolák Szakmai Egyesületének elnöke szerint alacsonyabb tudásszintű tanulók számára az A2-es szintű, alapfok alatti nyelvvizsga motivációt jelenthet a tanulásban, de a munkaerőpiacon az nem elegendő. Légrádi Tamást annak kapcsán kérdezte pénteken az MTI, hogy bevezetik az úgynevezett belépő fokú, államilag elismert nyelvvizsgát.
Légrádi Tamás úgy véli, az új vizsgaszint bevezetését indokolhatta az a „stabil probléma”, hogy például a szakiskolai képzésben különösen a nyelvtanulás szempontjából alulmotiváltak a diákok.
Mint mondta, a hatfokozatú skála második, A2-es szintjén a tanuló kezdő szinten tud beszélni magáról, családjáról, közvetlen környezetéről. A munkaerőpiacon, illetve külföldi munkavállaláshoz ez nem elegendő. Megjegyezte azt is, hogy sok helyen a B1-es alapfok is kevés. Tudomása szerint már nincs olyan egyetemi szak sem, ahol a diplomához elég lenne az alapfokú nyelvvizsga.
Annak kapcsán, hogy a csalások lehetőségének csökkentése érdekében a szóbeli nyelvvizsgákon a jövőben hangfelvétel készül majd, illetve az írásbeli vizsgák feladatlapjai is csak a vizsga napján jutnak majd el a vizsgahelyekre, az egyesület elnöke azt mondta: egyrészt nem kis adminisztrációs terhet ró a vizsgaközpontokra, másrészt viszont egyetértenek minden olyan törekvéssel, változtatással, amely a tiszta vizsgáztatást segíti.
A nyelvvizsgáztatásról szóló kormányrendelet módosítása kedden jelent meg a Magyar Közlönyben. A kormányfő által jegyzett módosítás a kihirdetést követő 30. napon lép hatályba. Ez alapján bevezetik, hogy államilag elismert nyelvvizsgát ne csak B1, B2 és C1 szinten lehessen tenni, hanem A2 (belépőfok) szinten is.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma ezt azzal indokolta csütörtökön, hogy jelenleg Magyarországon az Európai Unió tagállamaiban széles körben elfogadott és alkalmazott Közös Európai Referenciakeret hat fokozatából csak három szinten lehet államilag elismert nyelvvizsgát tenni (B1=alapfok, B2=középfok, C1=felsőfok). A Magyarországon alapfoknak nevezett B1 szint valójában a nyelvtudásskála közepét jelenti - mutattak rá a közleményben.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?