kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

A nyelvi coach támogatást ad a nyelvtanulásban és a munkában is

Kinek érdemes a nyelvi coaching módszerével idegen nyelvet tanulni (és kinek nem)? 3 3 alaphelyzet, amelyben hasznos lehet a nyelvi coach segítsége, és ahol nem. Szepessy Deborah nyelvi coach szerint a módszer sikere több tényezőn múlik, és nem mindenkinél működik.

A coaching módszere a nyelvtanításban még kevésbé elterjedt Magyarországon, hatásossága viszont sok helyzetben sokszorosa a hagyományos frontális nyelvtanításnak. Szepessy Deborah nyelvi coach szerint viszont a módszer sikere több tényezőn múlik, és nem mindenkinél működik. 3 pro és 3 kontra érv a nyelvi coaching mellett.

1+
Akinek segítségre van szüksége a konkrét célok kitűzésében és azok megvalósításában


Egy coach mindig abban segít, hogy eszközöket ad a coachee (az általa coacholt személy, az ügyfele) kezébe az előrejutáshoz. A nyelvtanulás esetében ez így valósulhat meg:

- Feltérképezi és megérti a coachee elérni kívánt céljait, igényeit, helyzetét, elkötelezettségét, idejét vagy határidőket

- Segít a coachee-nak a saját kapacitása, képességei és célkitűzései pontos megítélésében

- Egyedi stratégiát és lépéseket dolgoz ki a célok megvalósítására, a felmért alaphelyzet függvényében

- A haladástól és igényektől függően újraértékeli a célokat, új célokat tűz ki, és folyamatosan segít ezek elérésében.

Nagyon fontos, hogy bár egy coach szerepe lényegesen hangsúlyosabb a személyes motivációban, mint egy tanáré, nem veszi le a felelősséget a nyelvtanuló válláról. A sikert nem ő fogja garantálni. Éppenhogy abban játszik szerepet, hogy legyen valaki, aki emlékezteti a tanulót arra, hogy lehetőleg mindent megtegyen a kitűzött céljai eléréséért és a vállalt feladatok elvégzéséért. Mindent megtesz azért, hogy ebben segítse őt, és minden eszközt meg is ad hozzá.

Több, mint 100 munkaügyi iratminta és szabályzat a HR Portaltól. Előfizetőinknek küldjük a munkajogász által rendszeresen frissített módosításokat is.


2+
Aki egy konkrét cél érdekében szeretné megtanulni a nyelvet, aminek hatékonyabb eléréséhez nem csak nyelvi, hanem HR/pszichológiai szakmai segítség is jól jönne


Bár sokan várnák egy nyelvtanártól a tökéletes állásinterjúra vagy prezentációra való felkészítést, ez az elvárás nem reális. Szakmai segítséget és stresszkezelési technikákat a nyelvi felkészítésen felül egy coaching szemléletű nyelvtanár vagy nyelvi coach tud nyújtani. Amikor különösen hasznos lehet az együttműködés:

- Szakmai prezentáció készítése, előadása idegen nyelven
- Idegen nyelvi környezetben élő gyerekek nyelvi felkészítésén felül segítség a beilleszkedésben, traumafeldolgozásban, integrációban
- Állásinterjúra, ösztöndíjra, felvételire történő felkészítés
- Megbeszélésekre, tárgyalásokra való felkészítés, hiteles anyanyelvi fordulatokkal, tárgyalási technikákkal

A fenti helyzetekben közös, hogy a motiváció és felelősségérzet a nyelvtanuló/coachee részéről adott, mint ahogy a határidő is. A nyelvi coach tapasztalata és módszerei pedig abban segítenek, hogy az adott határidőn belül valósítsák meg közösen a terveket.

3+
Aki nyelvtanárként szeretné továbbfejleszteni a tanítási módszertant és technikákat


Attól még, hogy valaki anyanyelvi szinten beszél egy nyelvet, még nem biztos, hogy tanítani is tudja, és sajnos az sem biztos, hogy a tanárképzés megfelelően felkészít a modern tanítási technikákra. Az alábbi készségek elsajátításában még a legképzettebb nyelvtanároknak is jól jöhet egy rövid szakmai továbbképzés, a sikeres nyelvtanításért:
- Magántanítás jellegzetességei a tantermi, csoportos oktatáshoz képest
- Online tanítás sajátosságai, felkészülés, magánszféra, mi tartozik az óra kereteibe és mi nem?
- Szociális, pszichológiai készségek továbbfejlesztése - az egyéni tanulói igények és helyzetek hatékony kezelésére

1-
Aki kizárólag a nyelvi coachtól várja a motivációt a nyelvtanulásra


Ennek több fokozata van, kezdve onnan, hogy valaki egyáltalán nem is akar nyelvet tanulni, odáig, hogy lustaság, időhiány stb. miatt a nyelvi coachtól várja azt, hogy “elrugdossa” valameddig. Az 1. "Pro" érv alapvetése is az, hogy az elköteleződés először a tanuló oldalán kell, hogy meglegyen.

Egy nyelvórán teljesen gyakori és szinte elfogadott jelenség, hogy valaki bejár a nyelvórákra (miután fizetett érte!), és ezzel le is tudja a saját vállalásait, ezen felül nem áldoz időt és energiát a saját nyelvi fejlődésére. Egy coachingfolyamat esetében ez a hozzáállás nem működik.

2-
Ha nincs meg a kölcsönös bizalom és összhang a tanulási folyamat során


Egy személyes, egyenrangú munkakapcsolat esetében teljesen természetes, ha a diák és/vagy a tanár úgy érzi, hogy nem tudnak együtt dolgozni - személyiségbeli különbségek miatt, szubjektív szempontok alapján. A nyelvtanulónak körültekintően kell kiválasztania a tanárt, a saját világosan megfogalmazott preferenciái és szempontjai alapján.

Ugyanígy a coach/tanár is érezheti úgy, hogy nem tud 100%-os teljesítményt nyújtani, mert a munkafolyamat nem kielégítő számára - nem feltétlenül a coachee miatt, egyszerűen csak nem tudnak közösen dolgozni. Ezt minél előbb jelezni kell, és harag nélkül továbblépni.

3-
Aki még csak körülbelül sem tudja megfogalmazni, hol akadt el a nyelvtanulásban, vagy nagy vonalakban mik a céljai


Ez összefügg a az 1-2. "Pro" és 1. "Kontra" érvekkel. Aki viszont már elindult egy úton, annak nagy segítséget jelenthet egy nyelvi coach. A célok, irányok és blokkoló tényezők közös megfogalmazása után, egy közösen kidolgozott és elfogadott stratégia mentén érdemes megkezdeni a fejlesztést.

A tanárnak is fel kell ismernie, ha eljutottak egy olyan pontra a diákkal, ahonnan már nem tudja őt tovább segíteni, vagy más jellegű segítségre lenne szüksége. Ilyenkor, a személyes érdekeket félretéve, új utakat, módszereket kellene ajánlania a nyelvtanulónak a továbblépéshez.

Fotó: szepessydeborah.com
  • 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznakinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Rajtuk múlhat a toborzás sikere: így képezd a hiring managert

A sikeres toborzás kulcstényezője egy felkészült szakterületi vezető, a szaknyelvben hiring manager. Hogyan lehet képezni őket? Mi ebben a HR és a... Teljes cikk

Kulcsemberek: kik is ők és hogyan tarthatóak meg?

Hátukon viszik a céget, hozzák a bevételt, gyorsan képesek reagálni a változásokra. Ők a kulcsemberek. Nehéz őket elcsábítani az álláspiacon és... Teljes cikk

Ezt az 5 tippet érdemes megfogadni, hogy versenyképesek maradjunk a munkaerőpiacon

Nem csak a mesterséges intelligenciához való alkalmazkodás függvénye, hogy versenyképesek maradunk-e a szakmánkban. Ahhoz, hogy naprakészek maradjunk... Teljes cikk