Szerző: Barna Eszter
Megjelent: 2 éve

Hogyan hat a jó vezető?

Minden vezető célja, hogy hatással legyen a kollégáira. Ám az egyáltalán nem mindegy, hogy milyen hatással. ICF HR Brandem 2022 konferencián a hatás, befolyás és coaching volt a téma.

Business Woman Vezető-

Influenszer vezetőnek lenni, aki valódi hatással van a munkatársaira és a szervezetre is - pláne ha jól szeretne hatni -, nem könnyű feladat, folyamatos tanulás és munka. Nem utolsósorban a vezetőnek önmagán. Hiszen csak megfelelő önismerettel tud inspirálni, jó célt kitűzni, támogatni a kollégákat. Ez derült ki a kerekasztal-beszélgetésből, amin Bóka László vett részt a Magyar Telekom képviseletében, Iván Attila, a KÉSZ Metaltech Kft.-től, Karl Anikó, az Inter-Mikrum Zrt.-től, Szalay János, a Monolith Rendszerháztól és Dr. Tamás Szilvia, a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.-től. A beszélgetést pedig Csanádi Péter, PCC coach moderálta.

Célorientált, higgadt

A saját magán való munka fontosságát hangsúlyozta Szalay János, aki egy 25 fős IT csapatot vezet. Mint mondta eleinte vezetőként „nagyon akart”, ezért „mérges kismalac” attitűddel ment neki a feladatoknak, ez azonban mára – a fent említett munka eredményeként - megváltozott, előtérbe került a tudásátadás és a támogatás a munkatársak felé.
Tamás Szilvia – egy 50-60 fős jogi csapat vezetője - pedig azt hangsúlyozta, hogy ő maga illetve a szervezet is akkor tud sikeres lenni, ha a kollégák is annak érzik magukat. Ezért annak érdekében kell vezetőként tennie, hogy a közös célhoz vezető utakat a beosztottakkal együtt dolgozzák ki, partnerként számít tudásukra. Ez az együttműködés, egymás tisztelete pedig előre viszi és összetartja a csapatot. Az pedig, hogy megvan a motiváció és jól működik a közösség, az eredményekből kiderül. Illetve már a feladatmegosztásnál is látszik, hiszen mindenki nekilódul a munkának, és nem igyekszik kimaradni, a háttérbe húzódni.

HR Brandem 1

 

Szintén a közös cél és a türelem fontosságát hangsúlyozta Karl Anikó, HR vezető. Iván Attila, pedig hozzátette, hogy a megoldásorientáltság és az „utánam” attitűd sem elhanyagolható egy vezető esetében. Ha például nem sikerül azonnal egy feladatot megoldani, akkor a vezetőnek az élre kell állnia, és húzni maga után a csapatát. Ehhez persze elengedhetetlen a minőségi kommunikáció, amelybe időnként a konfrontáció és provokáció is belefér.

Az atmoszférát, amiben jó lenni, építeni kell, mert nincs magától, folyamatos mozgásban, fejlődésben van a közösség, hangsúlyozta Bóka László, aki vezetőket vezet. Így fontos, hogy ezt az igényt, hozzáállást bennük is kialakítsa. Ez sok energiát igényel, ráadásul a különböző vezetői szerepek soha véget nem érő tanulást jelentenek.
Az influenszer vezetők átlátják, hogy a mai felgyorsult világban nem érthetnek ők mindenhez, vagyis fontos a kollégák bevonása, a felelősség érzésének kialakítása mindenkiben.

Egymásra hatás a csapatban, minél jobb minőségben

Folyamatos kapcsolódásban lenni a kollégákkal, hogy hasznosnak érezzék magukat, magukénak érezzék a célt és a motiváció fenntartható legyen, a vezetők számára komoly feladat. Ezzel együtt pedig a rendszeres és személyre szabott visszacsatolás is elengedhetetlen, egy-egy feladat, projekt befejezésekor, hogy az egyénnek mekkora szerepe, milyen része volt a pozitív végkifejletben. Ugyanakkor a beszélgetőpartnerek kiemelték a vezetői felelősséget a prioritások kijelölésében, hiszen a vezető feladata a határidők betartatása, hogy a feladat végül valóban elkészüljön.

Karl Anikó hangsúlyozta még a tanuló kultúra kialakítását, ahol a tudás megszerzése, átadása érték, és ahol a hibákból is lehet tanulni, így nem kell azokat eltitkolni. Ezért kiemelte a mentoring típusú találkozások, a team coaching folyamatok hatékonyságát, a jógyakorlatok megosztását a közösség fejlesztésében.

A közösségépítésben egyszerű, de annál hatékonyabb eszközök például a közös ebédek, pizza péntekek vagy süti szerdák, amelyek összekovácsolják a csapatokat, lehetőséget teremtenek gyors információcserére, egymás jobb megismerésére informális keretek között is. Bóka László megerősítette, érteni, érezni kell egymást, az egészséges közösség jele, ha a tagok merik kérdezni, megkérdőjelezni egymást, akár konfliktusokat is felvállalni.

A vezetői út egy tükörfolyosó – folyamatos visszajelzés, önreflexió

A vezetői szembenézés volt egy másik kerekasztal-beszélgetés témája. A hibákról, a szervezeti felelősségről is szó esett. A résztvevők: Albert Attila, az Aegon Biztosítótól, Illés Zsuzsanna, a KPMG-től, Jurida Petra, a Centrál Média Csoporttól, Révész Anita a Freeway Entertainmenttől és Szentpétery Boglárka, a Microsoft Magyarországtól, akik Czagler Zsuzsa ACC, coachcsal beszélgettek.

„A vezetővé válásnak nincs menetrendje, olyan, mintha egy tükörfolyósón haladna az ember, ahol bárhova néz, az visszajelzést jelent a saját működésére. Ezért fontos, hogy nyitva legyen a szemünk. Amit a tükör visszajelez, objektív, nem rosszindulatú” – nyitott egy erős hasonlattal Albert Attila. Az analógiát Illés Zsuzsanna is folytatta, aki elmondta, hogy a csapat a vezető tükre, amin látszik, hogy milyen vezető, a viselkedése, az értékek, amelyeket képvisel egyaránt. Ezért nagyon fontos pontja egy szervezet felmérésének a csapatdiagnózis, hiszen az ő viselkedésükből kiderül milyen vezetői mintát láttak maguk előtt, esetleg mi ment ebből a szempontból félre.

HR Brandem 2

 

Még mindig a tükör analógiánál maradva, Révész Anita a HR szerepét emelte ki abban, hogy a vezető ne torzképet lásson, hogy eljussanak hozzá a megfelelő információk. Jurida Petra szerint pedig fontos, ha valaki nem az optimális tükörképpel szembesül, akkor ne kelljen megszégyenülnie, hanem a közeg támogassa a fejlődéshez, változáshoz vezető úton. A szervezetnek értékelnie kell a bátorságot, hogy bele mert nézni abba a tükörbe.  

Szentpétery Boglárka az on the job tanulást emelte ki a vezetői úton, ami a 70%-át jelenti a folyamatnak, a maradék pedig a 20% coaching, mentoringból, 10% tréningből tevődik össze. A 70%-hoz viszont az illetőnek meg kell kapnia először a bizalmat, hogy megkezdhesse a tanulást. Mint mondta, a vezetői minőség fokmérője, hogy milyen vezetők kerülnek ki az illető keze alól. Úgy látja abban, hogy ki haladhat a ranglétrán előre, abban jelentős a szervezet felelőssége is. Ezért fontos lenne, hogy a teljesítményértékelésben megjelenjen ez a tényező, legyenek kimondott elvárások, hogy miben kell jól teljesíteni, jó vezetőnek lenni.

Fontos vezetői készség például felismerni valakinek a szupererejét, és ezt közvetíteni a csapat felé, teret adni, ami fontos motivátorrá válik a kolléga számára, mondta Illés Zsuzsanna. Albert Attila szerint is fontos a csapattagok erényeire építeni, valamint nem feltétlenül azt hangsúlyozni, hogy bizonyos eredmények eléréséhez ki kell lépni a komfortzónából, hanem inkább azt kommunikálni, hogy be kell lépni a tanulási zónába, ami előre visz.

 

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Bérverseny és alternatív munkaidő-beosztás

A reálbérek megtartása idén is kihívás lesz, de az év második felében már várható mérsékelt gazdasági növekedés, ami a toborzás... Teljes cikk

A vezetők majdnem fele aggódik vállalkozása hosszú távú fennmaradása miatt

Az előző évhez képest több mint kétszeresére (18%-ról 38%-ra) nőtt azon vezérigazgatók aránya, akik úgy vélik, hogy a globális gazdasági... Teljes cikk

"Ne kívülről hozzuk be a tudást, hanem belül építsük ki a kompetenciákat." - interjú Urbán Anitával

“Ne kívülről hozzuk be a tudást, hanem belül építsük ki a kompetenciákat, belső erőforrásokkal oktassuk, mert csak így fenntartható a... Teljes cikk