A tanulmányi szerződés kölcsönös kötelezettség
A munkavállaló képzése közös érdek lehet. A tanulmányi szerződés megkötése, teljesítése és megszüntetése is számos gyakorlati kérdést felvet, írja a munkajog.hu.
A tanulmányi szerződés tartalmát maga a szerződés, és a Munka Törvénykönyve határozza meg. Két alapvetően fontos pont, hogy olyan féllel, aki még nem áll munkaviszonyban a céggel, nem lehet tanulmányi szerződést kötni. Ha a munkáltató kötelezi a dolgozót képzésre, az munkaidőnek számít, munkabér jár rá, a költségeket a munkáltatónak kell állnia és nem köthető rá tanulmányi szerződés.
A tanulmányi szerződésben bármilyen fajtájú képzés, illetve bármilyen képzettség, vagy végzettség megszerzésére irányuló tanulmány illetve gyakorlatszerzés is támogatható.
A munkáltató megfizetheti a tandíj teljes vagy annak részösszegét, valamint az egyéb tanulmányi költségeket, mint például tankönyvek, vizsgadíjak, e utazási illetve tartózkodási költséget is támogathat. Azt is fontos rögzíteni, hogy a munkavállaló mennyi időre vállalja munkaviszonyának fenntartását a támogatásért cserébe. Ez legfeljebb 5 év lehet, és a munkáltató által adott támogatással lehet arányos.
munkajog.hu

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?