Szerző: Szita Mónika
Megjelent: 7 éve

Csak formalitás



Míg a funkcionális munkaruházat kiemelt hangsúlyt kap a szabályalkotásban, a formaruhák helyzete ebből a szempontból sajátos. Már csak azért is, mert a vállalti dress code meghatározásának nincsenek formális keretei. A Munka Törvénykönyve tartalmaz ugyan olyan általános szabályokat, amelyek a formaruhák esetére is alkalmazhatók, de az adott vállalatra vonatkozó elvárások megfogalmazásában a munkáltatók mozgástere relatíve nagy. A vezetőség belső szabályrendszerében megkövetelhet egy bizonyos megjelenést, akkor is, ha ahhoz fedezetet nem társít. Amennyiben viszont az így meghatározott követelmények a hétköznapi szükségleteket aránytalanul meghaladják, a költségeket a cégnek kell fedeznie.

Nehéz egyértelműen elhatárolni a térítésre kötelezett eseteket. Például ha adott munkahely a férfiak számára előírja az öltöny viseletét, azzal az átlagosnál több formális ruházat megvásárlására készteti őket. Ilyen esetben a beosztottak jó indokkal kérhetnek ruházati hozzájárulást.

Ebből a szempontból sajátos a közalkalmazottak helyzete. Megilleti őket a ruhapénz, melynek összege - néhány kivételtől eltekintve - nettó 140 ezer Ft éves szinten. Ezért cserébe a munkáltató konkrét öltözködési ajánlásokat fogalmaz meg. Így papíron a férfiaknak az öltöny és a nyakkendő az ideális viselet, a hölgyeknél ugyanez a vállat takaró felsőruházat, hozzá egy legalább térdig érő szoknya harisnyával és zárt cipővel. Míg azonban korábban az öltözködési iránymutatásoknak megvolt a maguk súlya, manapság a kormányzati negyed közelében sétálgatva nehezebben szúrja ki az ember, ki minisztériumi alkalmazott, és ki nem az.

A formális munkahelyi dress code-ok idehaza jellemzően az érdekképviseletek bevonásával születnek meg, elméletben a munkáltató egyoldalúan is megállapíthatná ezeket. A személyiségi jogok védelme mindkét esetben kijelöli a kereteket: a munka ellátásával összefüggően kell meghatározni az elvárt megjelenést, a magánszférába való indokolatlan beavatkozás nélkül.

Akkor nem véd, ha fel sem veszik



Az egyéni védőeszközök szabályozása a legérzékenyebb. „A vonatkozó jogszabályi háttér alapvetően letisztult és következetes, annak gyakorlatba ültetése azonban munkavédelmi szakember alkalmazását teszi szükségessé” - mondta Kling Péter. Lapunk munkavédelmi szakértője elmondta, hogy a szakma feladata alapvetően az, hogy meghatározza, milyen munkakörhöz milyen védelmi képességű felszerelés és ruházat szükséges. Az pedig már teljes egészében a munkáltató felelőssége, hogy gondoskodjon azok beszerzéséről. „A piacon kapható védőeszközök minősítettek, azok mindegyike meghatározott szabvány szerint készül. Ezt rögzítettnek véve az olyan faktorokban lehet inkább különbség közöttük, mint például az eszközök tartóssága és kényelme, de az elsődleges funkció szempontjából ezek nem mérvadók.”

A szigorú sztenderdek miatt nincs nagy szórás a piacon elérhető védőeszközök minőségében, a munkaadók mégis igyekeznek kihasználni a rendelkezésükre álló mozgásteret. Nincs is abban semmi meglepő, ha a cégvezetés az olcsóbb védőruházat beszerzésére törekszik. Főleg a kisebb vállalkozások a kapacitás vagy megfelelő szervezettségi szint hiányában nehezebben érik el, hogy alkalmazottaik viseljék is a megvásárolt védőfelszerelést. „Az tehát csak egy dolog, hogy megfelelő minőségű legyen a védőeszköz, legalább olyan kardinális kérdés, hogyan éri el a munkáltató, hogy beosztottjai kötelezettségüknek eleget téve rendeltetésszerűen használják is azokat” - mondta Kling Péter.

A bakancs nyáron meleg, a fülvédő zavaró, a védőszemüveg pedig hosszú távon kényelmetlen. Ezért könnyű megfeledkezni ezekről. A munkáltató túlzott szigora pedig nem feltétlenül kifizetődő. „Feszített most a munkaerőpiac, komoly munkaerő-hiánnyal küzd a cégek nagy része. Ezért a vezetői hozzáállásban tetten érhető egy bizonyos fokú óvatosság, ami az alkalmazottak kezelését illeti. Ha a főnökök túlzottan be akarják tartatni a szabályokat, könnyen elijeszthetik dolgozóikat a cégtől” - mondta a munkavédelmi szakértő.

Még akkor is így van ez, ha a jogszabályi háttér komoly felelősséget állapít meg a munkáltató számára a megfelelő munkakörülmények biztosításában. Az egyedi védőeszközök beszerzése pedig ennek csupán egy eleme. „Ha az alkalmazottak nem használják ezeket, a munkáltató ellenőrzési kötelezettségének elmulasztása miatt vonható felelősségre. Persze vannak egyértelmű esetek, melyek megmenthetik a céget. Tipikusan ilyen, ha a dolgozók többségének védőfelszerelése rendben van, és csak egy-két alkalmazott lóg ki a sorból” - mondta Kling Péter.

Majd hozzátette: a védőeszközök használatának ellenőrzésében a munkavállalók egy része azért is kevésbé ösztönzött, mert bizonyos kockázatokkal járó munkakörök esetében a mulasztásból eredő esetleges egészségkárosodás hosszútávon jelentkezhet csak.

Fotó: Pixabay
Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - Ahány cég, annyi öltözet
2. oldal - Csak formalitás
  • 2025.09.25recruiTECH BLUE konferencia A BLUE konferencia azoknak a kékgalléros toborzásban és foglalkoztatásban érintett HR vezetőknek, toborzási szakembereknek szól, akik napi szinten küzdenek a céljaikért a munkaerőpiacon. Gyere el és tanuljuk, fejlődjünk közösen!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznakinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
100 nap folyamatos munka végzett a 26 éves orvossal – miért nincs változás?

Japánban még mindig életeket követel a munkakultúra: egy 26 éves orvos 100 nap megállás nélküli munka után halt meg. Bár a „karoshi” – a... Teljes cikk

Mentesség, kedvezmények: ez változik július 1-től a munkavállalók adózásában

Emelkedik a családi adókedvezmény mértéke, de más jelentős jogszabályi változások is hatályba lépnek július 1-jétől, amik közvetlenül érintik... Teljes cikk

Egyre többen vannak, akik a szabadságuk alatt sem tudnak elszakadni a munkától

Egy friss felmérés szerint minden tizedik dolgozó titokban dolgozik, amikor szabadságon van, de olyanok is vannak, akik betegséget színlelnek, hogy... Teljes cikk