Ahol feszültséget okoz a minimálbér-emelés
Azoknál az áruházláncoknál jelent ez problémát, ahol a korábban a minimálbér feletti szintnél többet keresők fizetését egyelőre nem rendezik. Az egyik megoldás a helyzetre az árak emelése lehet, írja a Magyar Idők.
A Tesco például közölte az érdekképviselettel, hogy egyelőre nincs terve a helyzet megoldására, de leghamarabb nyáron számíthatnak bérkompenzációra a magasabb bért kapó dolgozók. Mivel az üzletlánc tavaly óta 5 milliárd forinttal többet költött bérekre, egyelőre nincs mozgástér további emelésre, de dolgoznak az ügyön - tudatták a lappal.
Van, ahol munkaszerződéseket is módosítani kell a bérek változása miatt. Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint a bértorlódás elkerülése végett sok dolgozónak emelni kell a bérét, amit meg is fognak tenni a cégek, hogy elkerüljék a feszültségeket, mondta a lapnak. Kisebb cégek tehetik meg, hogy csak a minimálbért emelik vagy a részmunkaidős foglalkoztatás felé mozdulnak el.
Magyar Idők
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A bölcsődei munkakörökben a bérek szakképzettséggel (dajkaként) 437 920 forinttól indulnak, diplomás kisgyermeknevelőként pedig pedagógusi bért... Teljes cikk
A magyarok idén átlagosan nem költenek többet nyaralásra, mint tavaly, mégsem csökkent az utazási kedv. Sőt: egyre többen terveznek külföldi utat,... Teljes cikk
Óriási különbségek jellemzik az EU munkaerőköltségeit: míg az átlag közel 35 euró (kb. 14 000 Ft) óránként, a skála 12 (kb. 4 800 Ft) és 57... Teljes cikk
- HR Tehetségek 2025: Bacsó György 5 hónapja
- Már tízből hat webáruházban dolgozik AI munkatárs 6 hónapja
- "Elkezdik majd böngészni az állásportálokat" - lavina indulhat be, ha kirakatba kerülnek a fizetések 6 hónapja
- Rigó Csaba Balázs: az AI versenyképességi tényező 7 hónapja
- Óriási a bérfeszültség, minden 10. dolgozó felmondott ennél a hivatalnál 8 hónapja
- Ősszel újra emelkedhet a foglalkoztatás ezen a területen 8 hónapja
- Megvannak az AI első magyar áldozatai? 200 dolgozót küld el a Gattyán-cég 9 hónapja
- Pénzügyi wellbeing a munkahelyen: juttatás helyett valódi támogatás 9 hónapja
- Vezetőváltás a DODO élén Magyarországon 9 hónapja
- A 20 legbefolyásosabb magyar HR vezető 2025-ben: Varga Csaba, Danubius Hotels Zrt. 10 hónapja
- Bruttó 600 000 forintos fizetést kínál új dolgozóinak az Aldi a Balaton környékén 12 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?