Akiknek élvezet a munka: a tea-, kávé- és a csokoládé-szakértő
Tea-, kávé- és csokoládé-szakértő - irigylésre méltó szakmák - gondolhatnánk. Ezek az emberek azonban nem önjelölt szakemberek, hanem hosszas tanulási és gyakorlati képzés után, az élelmiszeripar viszonylag keskeny mezőjében keresik meg a napi betevőt. Cikkünkben az ő munkájukba tekintünk be.
Lehet azonban, hogy csak kívülről csillog olyan nagyon ez a világ?
Alacsony bérezés és automatizálás édesipari fronton
A 3K Consens Iroda 2007-ben végzett felmérést az édesipari szakemberek helyzetéről. Ebben a munkában olvashattuk a definíciót. Az édesipari szakemberek a élelmiszeripari jellegű foglalkozások körébe, azon belül az édesipari termékgyártók foglakozási szakmacsoportba tartoznak.
Mivel ma már a magyarországi élelmiszeripar számottevő részét képzi az édesipar, a benne foglalkoztatottak több mint 10 százaléka édesipari szakember. Ez a létszám 2005-ben 8000 fő körül mozgott, akik nagyrészt az 50 főnél több munkavállalóval dolgozó vállalatnál keresték a kenyerüket. Ez ugyan nagyüzemi munka, de a feladatuk így is az édességhez köthető. Az ő munkájuk a kakaóbab tisztítása, hántolása és pörkölése, majd belőle a kakaómassza elkészítése, kakaópogácsa őrlése, majd a csokoládé gépi formázása és csomagolása. Szintén az ő feladatuk az egyéb fajta édességekhez a mártás, a töltelék és a cukoroldat elkészítése, majd a gépekbe töltése.
Még rágondolni is jó, milyen egész nap csokoládét kóstolgatni. Azonban, ha kipróbálnánk, nem biztos, hogy a munkában is találnánk akkora élvezetet, mint a csokoládé-fogyasztásban. Itt ugyanis elvárás a monotónia-tűrés és a jó fizikum, illetve egészségi állapot. A munkafázisok nagyobbik részét ugyanis gépek végzik, ezért a főleg középiskolai végzettséggel rendelkező édesipari szakemberek munkája leginkább a gépsorok kezeléséből, a munkafolyamat szabályozásából állnak.
A szakma jövőjét pedig a felmérés alapján, az automatizált berendezések és számítógép-vezérelt gépsorok jelentik. A fizetés pedig nagyon alacsony. A felmérés szerint, a szakmában a 2006-os hivatalos bruttó béradatok szerint átlagosan 104 ezer forintot, pályakezdőként 82 ezer forintot lehet keresni.
Ami pedig a jövőt illeti, a szakma kilátásai se túl fényesek. A teljes automatizálás egyre kevesebb emberi jelenlétet tesz szükségessé, ezért 2015-re körülbelül 30 százalékkal kevesebb munkaerőre lesz szükség, annak ellenére, hogy az édesipari termelés, csökkenő ütemben, de növekszik. Ennek a lassulásnak az egyik fontos oka a felmérés szerint az, hogy egyre nagyobb az egészséges életmódot propagáló média hatása, ami komoly problémát jelent az ágazatnak.
A tanácsadó iroda felmérése alapján a monotonitás-tűrés mellett az alkalmazkodó képes, precíz és szabálykövető munkavállalók számára megfelelő ez a szakma. Ha nem ilyenek vagyunk, akkor számoljunk le egy illúzióval.
Kávémesterré válni akár pár nap alatt is lehet?
Az új, amerikai típusú kávézó-láncok nemcsak új ízeket és kávézási szokásokat, hanem egy eddig ismeretlen foglalkozást, a kávémester, a barista megjelenését is behozta. Azt, hogy kiből, mennyi idő alatt lehet barista, a Kereskedelmi, Vendéglátó és Idegenforgalmi Iskolák Szövetsége (KVISZ) állásfoglalása rögzíti.
Ők úgy gondolják, és a FEOR-kóddal ellátott képzési jegyzékben is így szerepel, hogy vendéglátó-eladó alapképzés ráépüléseként lehet a baristára tekinteni, és minimum 200 órás képzést tesznek a jelöltek számára kötelezővé, amit a 300 órás előképzettség meglétéhez rendelnek. Ha ez megvan, akkor a meghatározás alapján a felszolgáló, barista, mint vendéglátó- eladó a cukrászdák, eszpresszók, bárok, gyors-étkezőhelyek, büfék, falatozók nélkülözhetetlen szakembere. Feladata az értékesítőhely "pultos" munkájának szakszerű ellátása, vitrint rendez, kávét főz, süteményt, hidegkonyhai készítményeket, reggeli- és uzsonnaételeket készít és értékesít helyben fogyasztásra, valamint csomagol elvitelre. Ételeket, süteményt, kávét és kávékülönlegességeket ajánl a vendégeknek, pultkiszolgálást és felszolgálást végez. Előkészíti az üzletet nyitásra, üzembe helyezi az üzlet gépeit, berendezéseit, pénztárgépet kezel, számláz, standol és elvégzi a zárási teendőket.
Akkora a piaci igény erre az ismeretre, hogy kifejezetten barista szakoktató és cégek is alakultak az elmúlt évtizedben. Sokféle tematikával, több fokozaton keresztül lehet valakiből a KVISZ-en kívül is kávészakértő. Néhány példa erre: van olyan cég, amely öt, egész napos tréningsorozat során képzi a kávészakértőket. Az öt nap alatt a tanulók először egy barista alapoktatást kapnak. Megismerkednek a munkaterülettel, az eszpresszó kultúrával, csoporttal: espresso, ristretto, lungo, corto, doppio, macchiato, americano, corretto. Még aznap a tejes italok készítésével,a cappucino öntéssel is barátságot kötnek a tanulók.
A második nap a kávégéppel, mint technológiával, illetve a barista feladataival ismerkednek meg a résztvevők. A harmadik nap az espresso-é, a negyedik nap pedig írásbeli és gyakorlati vizsgát tesznek a tanulók az eddigiekből. Az ötödik, ráadás nap pedig a Latte Art jegyében telik. Itt lehet a szívecske alakú haböntési technikát megtanulni.
Egy másik cégnél az alaptanfolyam csak 3 napos, és elméleti-gyakorlati tudást egyaránt ad, de még vizsga nem zárja a tanulást. Ezután következik csak az alapfokú barista tanfolyam, amely kétnapos és alapfokú végzettséget ad, majd a középfokú tanfolyam és a szakma csúcsa az Art Latte képzés.
A szakma elitje komoly, nemzeti és nemzetközi barista versenyeken méreti meg magát. Ilyen lesz a 2010. április 23-25-a között megrendezendő öt nagy verseny, amelyekre egyidejűleg a BNV területén kerül majd sor. Ezek a versenyek a 6. Magyar Barista Bajnokság, a Latte Art Bajnokság, a Kávé és Párlat (Coffe in Good Spirit) bajnokság, a Kávékóstolás (Cup Testing) bajnokság és a Török kávé (Ibrik/dzsezva) verseny lesznek. Azt, hogy ez a szakma mennyire feltörekvő és erős, mutatja az is, hogy a versenyekkel párhuzamosan, első alkalommal rendezik meg a "Csodálatos Kávé" című, nemzetközi kávékiállítást. Ezen a fórumon a termelőktől a pörkölőkön és kereskedőkön keresztül, a vendéglátókon át a vendégekig és vásárlókig - a piaci szereplők minden csoportjának alkalmat biztosítanak a találkozásra. A szakkiállításon a tervek szerint megjelennek a nagy kávétermelő országok, a távoli Brazília, Kolumbia kereskedői, a gépek, felszerelések, kiegészítők gyártói, illetve forgalmazói, a kereskedelmi cégek képviselői.
Élelmiszeripari technológusból teaszakértő
A világon több mint 6000 féle teát különböztetnek meg. Nemcsak termő területek, de kertek, illetve a feldolgozások szerint is. Teaszakértő pedig abból lesz, aki ezt a hihetetlen számú és fajtájú teát megtanulja megkülönböztetni. Bercsényi-Bíró Zsuzsanna úgy szerezte meg a képesítését és a rutinját, hogy komoly teás cégeknél, naponta több száz tea mintát kóstolt meg és elemzett ki a többi teaszakértővel közösen. Egy szakértőnek feladata a megkülönböztetés mellett a teák minőségének meghatározása, illetve a teakeverékekben a különféle teák házasítása.
Bercsényi-Bíró Zsuzsanna teaszakértő a pályáját élelmiszeripari technológus mérnökként kezdte. Ezután majdnem tízévnyi külkereskedelmi gyakorlatot szerzett. Ezeknek a tudásoknak a birtokában bízták meg a tea menedzseri feladatokkal az azóta megszűnt Compack-nál.
A cég akkor teljesen új vállalkozásba kezdett azzal, hogy létrehozta ezt a munkakört. Korábban a beszerzéseket egy speciális, külkereskedelmi vállalat végezte számukra és a Compack csak keverte és csomagolta a teát. A rendszerváltás után azonban a külkereskedelmi jogot megkapó Compack megbízta a szakértőt a teák beszerzésével, minősítésével és keverésével. Ez olyan, speciális terület volt, hogy akkoriban Magyarországon csak Bercsényi-Bíró Zsuzsanna végezte. Ekkor kapott lehetőséget, hogy igazi tea-szakértővé váljon, és ezért még ugyanabban az évben kiküldték Nagy Britanniába a Lipton céghez kitanulni a teakóstolást és minősítést. A tanulási folyamat részeként a következő években minden fontos teatermelő országot felkeresett és a helyszínen is rengeteget kóstolt a helybeli teaszakértőkkel együtt.
A tea-specialista szakember 8 évig végezte ezt a tevékenységet, majd miután azt tapasztalta, hogy a cég új, holland tulajdonosa a teás beszerzés munkáját elveszi tőlük, azaz tőle, és épp akkor kapott egy másik, nagy multinacionális vállalattól felkérést, elment a másik céghez, Lipton-igazgatónak. Ott újabb 8 évig az volt a feladata, hogy a Lipton üzemében csomagoltassa a saját kreációban készült fekete és ízesített teákat. A teaszakértő nagyon izgalmas időszaknak tartja ezt a majdnem egy évtizedet.
Az ő munkába állását megelőzően a fő teatermelő országokban ugyanis nem volt teakeverés és csomagolás, és épp ő bizonyította be, hogy ezt sokkal gazdaságosabb helyben, Sri Lankán elvégezni, mint ideszállítani a teakeveréket és itt csomagolni. A csomagoló munka a cég haszna mellett jó volt a helyi munkavállalóknak is, mert kiemelkedést jelentett nekik a rossz életkörülményeik közül a biztos munka és ez által a magasabb szintű megélhetés. Ezen kívül, Bercsényi-Bíró Zsuzsanna szerint a mindig friss, kitűnő minőségű és nem utolsó sorban olcsó tea a fogyasztást is növelte. Az eredményességét olyannyira elismerték, hogy 8 év után külföldre, magasabb beosztásba akarták helyezni. Ezt azonban nem vállalta el, hanem helyette saját céget alapított, amelyben kiváló minőségű, leveles teák forgalmazását indította el és a mai napig is ebben tevékenykedik, immáron 12 éve. Ma már közel 150 féle teát és különféle teás eszközöket forgalmaz, amelyek szebbé és kulturáltabbá teszik a teázást.
- 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is.
Részletek
Jegyek
Hollywoodban heves felháborodást váltott ki a hír, hogy egy AI-színésznőt, Tilly Norwoodot hamarosan akár ügynökség is leszerződtethet. A... Teljes cikk
Az összeszerelő operátor (más néven szerelő, szerelőoperátor vagy assembly operator) olyan fizikai munkát végző dolgozó, aki különböző... Teljes cikk
Az emelőgépkezelő olyan szakember, aki különféle emelő- és anyagmozgató gépek biztonságos működtetésével segíti a munkafolyamatokat ipari vagy... Teljes cikk
- Mi kell egy kávézó nyitásához? 12 hónapja
- Kit szólíthat meg az intenzív barista tanfolyam? 1 éve
- Az élelmiszeripar szakember-utánpótlását segítő határmenti projekt indult 1 éve
- 280 új munkahely jön létre Bükön 2 éve
- Különböző szakmákban dolgozók fizetésének áttekintése Magyarországon 2 éve
- Baristaként is kipróbálta magát a Starbucks új CEO-ja az onboarding alatt 3 éve
- Ötven munkahely jön létre 1,6 milliárd forint állami támogatás felhasználásával 4 éve
- Száz új munkahely jön létre a Pápai Húsnál 4 éve
- Szijjártó: az üzbegisztáni beruházások magyar munkahelyeket hoznak létre 5 éve
- Újabb munkahelyek jönnek létre Kecskeméten, bővít a Nissin Foods 5 éve
- Bezár a zalaegerszegi sajtgyár, 83 ember kerül utcára 5 éve
Egy CEO naplója - a világ egyik legnépszerűbb podcastja