Állandó riadókészültségben élni - ilyen pesszimistának lenni

A pesszimista emberek ezernyi érvet, tényt és jövőbeli lehetőséget tudnak felsorolni annak alátámasztásául, miért van igazuk abban, hogy semmi ok az örömre, a bizakodásra. Az optimisták viszont legalább ugyanannyi érvet tudnak felsorakoztatni amellett, miért pozitív, megoldható és bíztató ugyanaz a helyzet.

A pesszimisták és az optimisták egyaránt azt gondolják, hogy reális a helyzetértékelésük. És valóban. Ahogy a veszélyek tényleg léteznek vagy lehetségesek, ugyanúgy a remek megoldások is, amitől könnyeddé válik a célok eléréséig vezető út.

Mindkét oldal hajlamos az ítélkezésre. A pesszimisták sokszor könnyelmű, rózsaszín felhőket kergető légvárépítőknek tartják a derülátó embereket. Az optimisták pedig fárasztó, sötét viharokat jósló vészmadaraknak a borúlátókat. Szó mi szó, azért mindkét véleményben lehet igazság.

A nagy különbség a figyelem és gondolkodás irányultságában van, ami viszont meghatározza a közérzetet, a kapcsolatokat és a megoldási módokat. A pesszimisták figyelme a negatívumok és veszélyek elhárítására, míg az optimistáké a pozitívumok és lehetőségek megtalálására irányul. Emiatt egyáltalán nem meglepő, hogy egyik oldalon kritikusságot, elkeseredettséget, fenyegetettséget, gondok és bajok állandó emlegetését tapasztaljuk, míg a másik oldalt a vidámság, könnyedség és lelkesedés jellemzi. A kérdés, hogy mi dönti el, hogy derű- vagy borúlátóak leszünk-e.

Nem születünk pesszimistának vagy optimistának. Azzá válunk, mégpedig legtöbbször olyan korai gyermekkorban, hogy úgy hisszük, mindig is ilyenek voltunk.

Optimistává tesz, ha szüleinktől rendszeres pozitív megerősítést és biztatást kapunk, mert így hinni tudunk abban, hogy jó dolgokat várhatunk másoktól. Ha egy hibázás esetén nem letolást kapunk, hanem nyugodt biztatást, hogy kitartóan próbálkozzunk újra, tanulva az átmeneti sikertelenségből. Ha felmásznak velünk a fára, hogy megtanítsák, hová lépjünk, ahelyett, hogy megtiltanák. Ha azt látjuk, a szüleink örülnek nekünk, egymásnak, a munkájuknak, az életüknek.

Két példa, amitől pesszimistává lehet válni

Az örökösen aggódó szülő mélyen el tudja ültetni gyermekében a jövőtől való félelmet. A "Ne szaladj, mert elesel! Gyere ki a vízből, mert beteg leszel!" jellegű mondatok azt sejtetik, hogy minden cselekvésnek valami negatív következménye lehet. Azon kívül, hogy a szülő azt állítja gyerekének, hogy apja/anyja a jövőbe lát, még azt is üzeni, hogy csemetéje nem bízhat a saját ügyességében és immunrendszerében. Nem csoda, hogy felnőttként szintén látni véli a jövőt, ami természetesen tele van veszélyekkel.

A kritikus, ítélkező, elégedetlen szülők szintén kialakíthatják a pesszimista életszemléletet. "Rossz vagy. Semmit nem csinálsz meg tisztességesen. Ne feleselj! Ha már elmosogattál, akkor ezzel az erővel rendet is tehettél volna." - típusú mondatok gyakran ahhoz vezetnek, hogy a gyerek is a negatívumokat kezdi észrevenni. Önmagában is, a környezetében is. Ha pedig gyakori a kiabálás, a verés, akkor azt is megtanulja, hogy semmilyen szempontból nincs biztonságban. Jobb, ha felkészül az szülők, majd az élet által kiosztott pofonokra.

A pesszimisták a saját mindennapjaikat töltik meg aggodalommal, állandó riadókészültséggel és örömtelenséggel. Könnyen megromolhat a másokkal való kapcsolatuk, mert az együttlét alatt állandó téma a baj, a gond, a rémes jövő, emellett gyakori a kritikusság. Ezen felül sokszor önbeteljesítővé válnak a sötét gondolatok, hiszen a lehetőségek, örömök, megoldások helyett a figyelem a fenyegetettségre, az elhárításra és az elkerülésre irányul.

Ha úgy érzi, pesszimista, érdemes megtanulnia áthangolni önmagát. Sok dolog segíthet, hogy optimista emberré váljon.

Például fontos megtalálnia a gyerekkorból jövő "alapigazságokat" - semmi jó nem várható senkitől, meg fogok sérülni, úgyis én leszek a hibás -, és felnőtt fejjel végiggondolni, valóban egyetért-e velük. Érdemes tudatosan keresni, mivel elégedett önmagával és másokkal kapcsolatban, kiben milyen értékeket lát, és ezt a keresést mindaddig erőltetnie, amíg automatikussá nem válik a pozitívumokra figyelés. Fontos pontosan meghatároznia, milyen eredménnyel lenne őszintén elégedett, és - legyen bármilyen utópisztikus - csak arra koncentrálni, ezt hogyan tudja elérni. Ezzel el tudja érni, hogy egyre biztatóbb, egyre reálisabb megoldásokat találjon.

Eközben nem szabad elfelejtenie, hogy a negatívumok keresését már évtizedek óta gyakorolja, tehát nem várható az áthangolódás egyik napról a másikra. Érdemes türelmesnek lennie magával.

Dr. Marik Ágnes, pszichiáter
www.selfmapping.com