Átlagosan nettó 132 ezer forintot kerestünk tavaly
Tavaly - döntően a személyi jövedelemadó-szabályok változásának köszönhetően - 1,9 százalékkal nőttek a reálkeresetek a nettó átlagkeresetek 6,9 százalékos emelkedése és a 4,9 százalékos infláció eredőjeként - ez derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken kiadott jelentéséből.
A legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál és költségvetési intézményeknél a bruttó keresetek decemberben 4,6 százalékkal elmaradtak az egy évvel korábbitól, de az egész év átlagában 1,4 százalékkal emelkedtek. A versenyszférában 3,3 százalékkal nőttek a bruttó keresetek, a költségvetési intézményeknél - az alacsony keresetű közfoglalkoztatottak számának emelkedése miatt - 2,7 százalékkal csökkentek 2010-ben.
Az előző év decemberéhez képest a versenyszférában 2,2, a költségvetési szektorban 10,3 százalékkal csökkentek a bruttó keresetek. A csökkenés a tizenharmadik havi fizetés és egyéb jutalmak elmaradására vezethető vissza, hiszen a KSH adatai szerint prémium, jutalom és egyhavi külön juttatások nélkül számolt bruttó átlagkereset a versenyszférában az előző havi ütemmel megegyező 3 százalékos, de a költségvetési szektorban is 0,4 százalékos növekedést mutat, ami csak 0,1 százalékponttal kisebb a novemberinél.
A nettó átlagkeresetek az egész évet tekintve 7,6 százalékkal nőttek a vállalkozásoknál és 5,4 százalékkal emelkedtek a közszférában. Ebből 2,6, illetve 0,5 százalékos reálkereset emelkedés adódik a tavalyi évre. Decemberben a nettó keresetek 2 százalékos emelkedése 2,6 százalékos reálbércsökkenést jelentett a vállalati szektorban, míg a közszférában mért 2,7 százalékos nettó bércsökkenés 7,1 százalékkal vetette vissza az átlagos reálkeresetet.
Nemzetgazdasági átlagban a bruttó kereset a tavalyi év átlagában 202 ezer 576 forint volt, a nettó 132 ezer 628 forintra rúgott. A feldolgozó iparban 200 ezer 748 forint volt tavaly az átlagos bruttó kereset az építőiparban viszont csak 153 ezer 003 forint, az oktatásban 195 ezer 928, míg a humán egészségügy és szociális ellátás terén 142 ezer 337. Hagyományosan a pénzügyi és biztosítási ágazat fizet a legjobban, a bruttó átlag kereset itt 433 ezer 442 forint volt tavaly, és éppen a nemzetgazdasági átlaggal megegyező növekedési ütemet mutatott az év során.
Az 5 főt, vagy ennél több embert foglalkoztató vállalkozásoknál tavaly január-december átlagában 1 millió 827 ezren dolgoztak, gyakorlatilag ugyanannyian (pontosan 0,3 százalékkal többen), mint egy évvel korábban. Januártól áprilisig a versenyszférában alkalmazásban állók létszáma minden hónapban alacsonyabb volt, mint az egy évvel korábbi, míg májustól folyamatos emelkedést mutatott. A költségvetési szférában az alkalmazottak létszáma 772 ezer fő volt, ami a közfoglalkoztatás bővülése miatt 3,3 százalékos növekedést mutat. A közfoglalkoztatás nélküli 686 ezer fős létszám 0,2 százalékkal volt kevesebb, mint 2009-ben. Összességében a megfigyelt körben a foglalkoztatottak létszáma 1,5 százalékkal emelkedett január-decemberben az egy évvel korábbihoz hasonlítva. A decemberi létszámadatok 2,5 százalékos éves növekedést mutatnak és a versenyszférában 2,9 százalékkal több alkalmazottat mutatnak.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek
Részletek
Jegyek
Óriási különbségek jellemzik az EU munkaerőköltségeit: míg az átlag közel 35 euró (kb. 14 000 Ft) óránként, a skála 12 (kb. 4 800 Ft) és 57... Teljes cikk
2026 januárjában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 840 600, a nettó átlagkereset 585 700 forint volt. A bruttó... Teljes cikk
A Five Guys alapítója rendkívüli döntést hozott egy félresikerült akció után: 1,5 millió dollár bónuszt osztott szét dolgozói között. A... Teljes cikk
- 840 ezer forint az átlagbér – de van egy csavar a számok mögött 6 napja
- Bérsáv: Mit jelent és miért lesz kötelező 2026-tól? 1 hete
- Ennyit keresnek a budapesti busz- és villamosvezetők 2 hete
- Mechanical Engineer 2 hete
- Ekkora hitelt vehetnek fel a legjobban kereső dolgozók 2 hete
- Megéri még diplomát szerezni? Kiderült, miért nem fizetik meg a tanulást 3 hete
- Kiderült: ennyit visznek haza az Audi dolgozói Győrben 3 hete
- Felmérés: mennyit tudnak a magyarok az EU bértranszparencia-irányelvéről? 4 hete
- Nyelvoktatás, te drága!? 1 hónapja
- Durvább, mint hittük: ennyit keres valójában egy magyar rendőr 2026-ban 1 hónapja
- Gulyás Gergely: heteken belül megkapják 150 ezer forintos juttatásukat a pedagógusok 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?