Átszabja a munkaerő-kölcsönzést a válság
Igaz, hogy a válság szele elsőként a munkaerő-kölcsönző cégeket érintette meg, de a fellendülés is náluk fogja éreztetni először a hatását, hiszen a munkáltatók a jövőben óvatosabbak lesznek és ez a rugalmasabb foglalkoztatási formáknak kedvez majd - mondta a HR Portalnak Molnár Attila, a Pannonjob kereskedelmi és szakmai vezetője.
- Nem gondolom úgy, hogy ez a válság megrengetné a munkaerő-kölcsönzési piacot. Valóban az utóbbi időben a Pannonjob Kft. is találkozott azzal a tendenciával, hogy néhány partnercégünk megvált a kölcsönzött dolgozóitól. Mi érezzük meg először a gazdasági válságot, azonban aggodalomra nincsen ok, hiszen a fellendülés is nálunk fogja először éreztetni a hatását. Meglátásunk szerint a mostani események hatására a cégek még inkább óvatosabbak lesznek, és előszeretettel fogják választani a rugalmasabb foglalkoztatási formákat, így a munkaerő-kölcsönzést is.
- Évek óta számos jogi vita övezi ezt a területet, betarthatóbb szabályozást szorgalmaznak a piac szereplői. Milyen törvényi nehézségekkel kell szembenézniük jelenleg a kölcsönző cégeknek?
- A jelen gazdasági helyzetben a törvényalkotóknak is mindent el kell követniük annak érdekében, hogy a gazdasági szereplők versenyképességének növelésével minél több munkahely megőrzéséhez, illetve új munkahelyek teremtéséhez járuljanak hozzá. Mivel ahogy már a fentiekben említettem, a munkaadóknak első számú fontosságú lesz a rugalmasság, hogy ők jobban tudjanak igazodni a bizonytalan gazdasági környezethez, ezért a törvényi szabályozásoknak is igazodniuk kellene a megváltozott környezethez és a munkavállalók alapvető érdekeinek tiszteletben tartásával biztosítani azt, hogy a munkaerő-kölcsönzés olyan atipikus foglalkoztatási forma legyen, ami biztosítja a rugalmasságot az új munkahelyeket teremtő cégek számára. Ha jobban belegondolunk, ez a munkavállalók érdeke is, hiszen a növekvő munkanélküliség mellett számukra is egyre nagyobb értéke lesz az időszakos munkaviszonynak is.
- A jogi szabályozás éppen a munkavállalók miatt is lenne fontos, mert még mindig sok visszaélés tapasztalható a kölcsönzés terén. Az APEH tavaly a kölcsönző cégek 60 százalékánál talált szabálytalanságot. Hogyan lehetne ezeket a "svindliket" visszaszorítani?
-A Pannonjob Kft., mint a Személyzeti Tanácsadók Országos Szövetségének tagja nagy hangsúlyt helyez a törvényes működésre. Mindent elkövetünk, hogy a gazdasági szereplők és a munkavállalók egy teljesen megbízható, korrekt partnerként kezeljenek minket. Úgy gondoljuk, hogy ez a bizalom az, ami biztosítja számunkra a magas színvonalú működést. A Pannonjob filozófiája szerint a mi munkánk minőségét elsősorban a kölcsönzött dolgozók munkavégzésének minőségével lehet lemérni. Az pedig teljesen egyértelmű, hogy minőségi munkát csak olyan kölcsönzött munkavállalók tudnak végezni, akik mögött olyan kölcsönző cég áll, aki mindenben megfelel a törvényi és szakmai elvárásoknak. Úgy gondolom, hogy hosszú távon csak azok a cégek lehetnek sikeresek, akik hasonló alapértékek mellet végzik a munkájukat. A "svindlik" kiszűrésére két lehetőséget látok: egyrészt a hatóságoknak kellene gyakoribb és hatékonyabb ellenőrzéseket tartaniuk, elsősorban a kölcsönzésben még mindig jelenlévő szürke és feketefoglalkoztatás kiszűrése érdekében. Másrészt a kölcsönzési szolgáltatást igénybe vevő cégeknek is nagyon alaposan meg kellene vizsgálni, hogy milyen cégeket választanak beszállítójuk közé. Hiszen elképzelhető, hogy az alacsonyabb ár rövidtávon kedvezőbbnek tűnik, de ha nem megbízható partnert választanak, később igen súlyos problémákkal szembesülhetnek.
- Mennyire lehet vonzó a kölcsönzötti státusz egy dolgozónak? Köztudott ugyanis, hogy a kölcsönzött dolgozók kezdetben kevesebbet keresnek, mint a belsős munkatársak, emellett gyorsabban meg tudnak válni tőlük, a céges rendezvényekből is gyakran kimaradnak. Miért és kinek éri meg, hogy kölcsönzött dolgozó legyen?
- Azzal vitatkoznék, hogy minden esetben alacsonyabb béreket adnak a kölcsönzött dolgozóknak. A törvényi előírások szerint fél év folyamatos foglalkoztatás után meg kell adni ugyanazt a bért a kölcsönzött munkavállalóknak, mint a saját állományban lévőknek. A Pannonjob Kft. azonban nagyon sok olyan céggel dolgozik együtt, akik már a kezdetekkor nem tesznek különbséget a bérezés tekintetében. Sokan már belátták, hogy mivel a kölcsönzött dolgozóktól is ugyanazt a teljesítményt várják el, fontos, hogy a bérezés tekintetében se tegyenek különbséget, mivel ez olyan feszültséget gerjeszt, ami a hatékonyság csökkenéséhez vezethet. Azzal mi is tisztában vagyunk, hogy a munkavállalók nagy része szeretne inkább a kölcsönvevő cégek saját állományában dolgozni, de jelen körülmények között minden, akár az ideiglenes munkalehetőséget is meg kell becsülniük az álláskeresőknek. Sok esetben a vállalatok a kölcsönzött dolgozók közül veszik át saját állományukba a legjobban teljesítő munkavállalókat. Mindenkinek azt javaslom, hogy csak azért ne utasítson vissza egy lehetőséget, mert az kölcsönzés keretében történő foglalkoztatást jelent. Persze azt is javaslom, hogy nézzen utána, hogy megbízható-e az a kölcsönző cég, ahol munkaviszonyt fog létesíteni. A Pannonjob Kft.-nél büszkék vagyunk arra, hogy sok esetben a kölcsönzött dolgozók ragaszkodnak hozzánk, és szívesebben vállalnak nálunk munkát, hiszen tudják, ha esetleg leépítésre kerül sor, mi mindent megteszünk, hogy megbízható munkavállalóinkat más partnereinknél el tudjuk helyezni.
- Milyen ágazatokban, munkakörökben igényelnek egyébként kölcsönzött dolgozókat?
- Míg régebben egyértelműen a sok embert foglalkoztató, termelő cégek voltak a túlsúlyban megrendelőink között, most már emellett megjelentek a szolgáltató központok, telekommunikációs cégek is. Ennek megfelelően egyre gyakrabban találkozunk azzal, hogy magas képzettséget és tapasztalatot megkövetelő munkakörökben is alkalmaznak kölcsönzött munkaerőt. A Pannonjob Kft. kölcsönzött állományának több mint 30 százaléka szellemi munkakörben dolgozik A skála az ügyfélszolgálati munkatársaktól az informatikusokon keresztül egészen HR menedzseri munkakörökig terjed.
- A mostani válság újabb kihívások elé állítja a humán erőforrás menedzsment szakembereket és a cégeket is a munkaerő-gazdálkodás terén. Milyen lehetőségeket tartogathat a kölcsönzés a munkáltatók számára? Miért érdemes ebben gondolkodniuk?
- A válság miatt sok ember veszíti el a munkáját, így a meghirdetett állásokra többen fognak jelentkezni, és a humán szolgáltató cégek előtt álló nagy kihívás a legmegfelelőbb munkaerő kiválasztása lesz. Míg az elmúlt években a megfelelő számú munkaerő felkutatása jelentett nagy feladatot, az elkövetkező időszakban a jelentkezők megfelelő előszűrésére, kiválasztására fog helyeződni a hangsúly. A Pannonjob Kft. éppen ezért még nagyobb szerepet fordít tanácsadói képzésére illetve, olyan új módszerek bevezetésére, amelyek még hatékonyabbá tehetik a kiválasztást partnercégeink számára.
Szilágyi Katalin, HR Portal
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A 2026 elején is alacsony munkanélküliségi ráta mellett számos ágazatban – különösen az építőiparban és az élelmiszer-feldolgozó szektorban... Teljes cikk
Távozott az egyik legnagyobb hazai HR szolgáltató, a Prohuman Zrt. éléről Tóth Ágnes vezérigazgató. Posztját eddigi helyettese Göndöcs Viktor vette át. Teljes cikk
A magyar–román határon is átnyúlik a verseny a minőségi ipari munkaerőért – derült ki a Prohuman Debreceni Regionális Gazdasági Fórumán. Teljes cikk
- Nyugodjon békében az önéletrajz? Már nem így választanak a cégek 3 hete
- Hiába az AI és a pöpec rendszer: zsákutca a munkaerő-felvétel, ha ez hiányzik 1 hónapja
- A titkos fegyver, ami átalakítja a toborzást: ismerd meg az ATS-t 1 hónapja
- A diploma már nem elég: brutális valóság vár a Z generációra a munkaerőpiacon 2 hónapja
- Értékteremtés a változó munkaerőpiacon – Z generációs szemlélet a HR-ben 2 hónapja
- Itt vannak a legnagyobb munkaerő-kölcsönző cégek 3 hónapja
- Nem csak a Z generáció problémája - Az egész ellátórendszerre hatással lehet, hogy a fiatalok nehezen jutnak lakáshoz 3 hónapja
- Tűzoltás vagy stratégia? Így lehet kockázat a munkaerő-kölcsönzésből 3 hónapja
- Amit jobb nem beleírni az önéletrajzba: egy hobbi, amitől megriadnak a munkáltatók 3 hónapja
- A mentorprogram, mint a sikeres beilleszkedés kulcsa 4 hónapja
- "Többek vagyunk azáltal, hogy más kultúrákkal is együttműködünk" - a Pannonjob és a Club Tihany megoldása a munkaerőhiányra 5 hónapja


Izsó Balázs munkaerő-kölcsönző szakértő a Prohuman operatív igazgatója.
Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?