Az ápolói mesterképzésre jelentkezőknek ösztöndíjat vezet be a kormány
Az egészségügyért felelős államtitkár bejelentette: a szeptemberben induló, ápolóknak szóló egyetemi mesterképzésre (MSc) jelentkezőknek ösztöndíjat vezet be a kormány - írja az MTI.
Ónodi-Szűcs Zoltán közölte, a Mihalicza-ösztöndíj 1 milliárd 150 millió forintos keretösszeggel pályázható. A képzés első félévében az ösztöndíj mértéke 640 ezer forint is lehet, a második félévtől pedig 320 ezer és 640 ezer forint közötti összeget lehet elnyerni.
Betlehem József miniszteri biztos elmondta, idén szeptemberben három orvosegyetemen indul meg a képzés 100-100 fős keretszámmal. Jövő februárban a Semmelweis Egyetem keresztféléves képzés keretében kapcsolódik a programhoz.
A képzések hat szakmai területen - az aneszteziológia, az intenzív terápia, a perioperatív, a sürgősségi, a geriátria és az alapellátás területéhez kapcsolódva - indulnak. A végzés 2019 tavaszára várható.
A miniszteri biztos jelezte, az európai régióban mindenhol munkaerőhiánnyal küzdenek, de remélik, hogy a most bejelentett Mihalicza-ösztöndíj elég motiváló erőt jelent majd a szakmában dolgozóknak. Az ösztöndíj feltétele - hasonlóan a rezidenseknek nyújtott támogatáshoz -, hogy a képzés után öt évig Magyarországon, de három évig közfinanszírozott egészségügyi intézményben kell elhelyezkedniük az MSc-fokozatot szerzőknek. A kormányzat azt reméli az ápolói mesterképzés bevezetésétől, hogy hatékonyabb lesz a betegellátás és nőni fog a betegek elégedettsége.
Ónodi-Szűcs Zoltán kitért arra, tovább dolgoznak azon, hogy megfelelő protokollokat és kompetenciaszabályokat hozzanak annak érdekében, hogy a jövőben egyértelmű legyen, mi az orvos és mi egy mesterképzést szerző szakápoló feladata. Az államtitkár utalt arra is, hogy a képzésre jelentkezés miatt kieső munkaerőhiányt valamilyen módon pótolja majd a kormányzat a kórházaknak.
MTI

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?