kapubanner for mobile

Az emberek munkaidejük felét már irodán kívül töltik

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Az elmúlt két évtized alatt alapjaiban változtak meg a munkavégzési szokásaink. A munka ma már mindenhol körülvesz bennünket. Egyre inkább elszakadunk a hagyományos irodai munkakörnyezettől, és helyette a „mindig online” életmód kerül a középpontba. Mi hozta ezt a változást? A Leitz utána járt, mi állhat a trendek hátterében.

A Leitz most megjelent legújabb tanulmánya szerint ma már minden ötödik alkalmazott munkájának legalább felét irodáján kívül végzi, és ez a trend folyamatosan erősödik, azaz a „mobil munkavállaló” kialakulásának lehetünk szemtanúi.

Az időzónákon átnyúló cégek és projektek miatt egyre jellemzőbbé válnak a munkaidőn kívüli konferenciahívások, és ma már az is elterjedt, hogy szabadság alatt is dolgozunk. A mobiltelefónia előtti korban (úgy 25 évvel ezelőtt) egy otthonról dolgozó irodai alkalmazott akár egy teljes napon át elérhetetlen volt, és ez mégsem okozott problémát a napi munkában. A szabadság pedig 1-2 héten át tartott, a munka világától teljesen elzárva.

Ma azonban egészen más a helyzet: internet vagy mobiltelefon nélkül már el sem tudjuk képzelni a napunkat, ez pedig azt jelenti, hogy a munka heti hét napon, napi 24 órán át karnyújtásnyira van tőlünk. A munkakultúra átalakulásának, az informatika és a mobiltechnológia fejlődésének, a hordozható, egymással összekapcsolható eszközök megjelenésének, valamint a Wi-Fi terjedésének köszönhetően munkavégzésünk egyre inkább függetlenedik az irodától.

Hol dolgozunk ma?

A Leitz felmérése szerint a munkavállalók munkaidejük jelentős részét még mindig a központi irodában töltik, azonban egyre inkább úgy tűnik, hogy a munkavégzés decentralizálódik, és a cégeknél a „bárhonnan, bármikor dolgozni” szemlélet kerül előtérbe. A kutatásban résztvevők 53 százaléka azt nyilatkozta, hogy munka közben leginkább az íróasztalához kötődik („pillérek”), 27 százalékuk sokat mozog az iroda közvetlen közelében („vándorok”), 11 százalékuk rendszeres utakat tesz az irodán kívül („felfedezők”), 8 százalékuk pedig csak nagyon ritkán tartózkodik az irodában („úttörők”).

Az elmúlt időszakban egyre inkább csökkent a hagyományos irodák kihasználtsága. Sok tanulmány szerint egy átlagos irodában az íróasztal ma már csak a munkaidő 50 százalékában foglalt. Valószínűleg ennek a trendnek is köszönhető, hogy a korábbi évekhez képest nemzetközi és hazai szinten is folyamatosan csökkent az egy munkavállalóra eső irodatér.

A jövő legtehetségesebb munkavállalói – akik feltehetőleg a legkeresettebbek is lesznek – saját feltételeik szerint akarnak majd dolgozni, és elsősorban olyan munkalehetőségeket keresnek , melyek figyelembe veszik az életstílusukat. Ez pedig magában foglalja a magasabb fokú rugalmasságot a munkaidő-beosztásban, a növekvő mértékű távmunkát, valamint a korlátlan szabadidő és munkaszünet lehetőségét. Számukra a munkahely által felkínált előnyök – az egészségügytől kezdve addig, hogy hol és milyen formában dolgozhatnak – legalább olyan fontosak lesznek, mint maga a jövedelem.

Ennek megfelelően a jövőben csak azok a cégek maradhatnak élen az Y- és a Z-generáció legtehetségesebb munkavállalóiért folytatott versenyben, akik minél előbb megteremtik a fenti feltételeket, és lehetővé teszik az irodán kívüli munkavégzést.

ITExtreme
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek