kapubanner for mobile

Bérkommandók indulhatnak Magyarországon

A béremeléssel járó gondok elsősorban vidéken, az alacsony átlagkeresetet fizető nagy élőmunka igényes kkv-knál jelentkezhetnek. Az ellenőrzések fókuszba állítása azt jelzi, hogy a kormányzat is sejthette, ebből a béremelési hullámból még baj lehet - mondta a Népszavának Dávid Ferenc, a VOSZ főtitkára.

Tervezetten és szúrópróbaszerűen ellenőrizteti majd a kormány a cégeket, hogy betartják-e a kötelező béremeléseket - jelentette be tegnap Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára. A legtöbb hazai kis és közepes vállalkozás (kkv) számára a "kötelező" béremelés is nehezen elviselhető terhet jelent, az azon felüli keresetjavítást pedig még csak tervezik - írta a Népszava.

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) még a tavalyi bérmegállapodás előtt többször is arra figyelmeztetett, hogy ez a nagy mértékű béremelés sok veszélyt rejt magában. Egyebek mellett növelheti a feketemunka arányát, de a színlelt szerződések is megszaporodhatnak, s jó néhány vállalkozás tönkremehet - mondta a Népszavának Dávid Ferenc, a szövetség főtitkára.

Ezek a gondok elsősorban vidéken, az alacsony átlagkeresetet fizető nagy élőmunka igényes kkv-knál jelentkezhetnek. Az ellenőrzések fókuszba állítása azt jelzi, hogy a kormányzat is sejthette, ebből a béremelési hullámból még baj lehet - tette hozzá a főtitkár.

Nagy kérdés az is, hogy a félmillió hazai vállalkozást hogyan, milyen szempontok alapján kik ellenőrzik majd és egyáltalán, lesz-e elegendő ellenőr. Ha esetleg sok szabálytalanságot tárnának fel az ellenőrzések, azon is el kellene majd gondolkodni, hogy megvannak-e a feltételei a bérmegállapodás teljesítésének- vetette fel Dávid Ferenc.

A versenyszférában 1 millió 28 ezer embert érint a kötelező béremelés és kétharmaduk a magasabb kategóriába tartozik. A vállalkozások az előző év mérlegének , az elfogadott üzleti terv ismeretében döntenek a kötelező béremelés fölötti szinteken az esetleges további emelésről.

Kényszerhelyzetben lesznek, mert a nyugat-európai bérek, de már a szlovák, cseh, lengyel bérek is jócskán felülmúlják a magyar átlagkereseteket. A munkaerő elszívó hatás már a régióban is erősödik.

Népszava
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nincs több pénz nyaralásra – mégsem maradnak otthon a magyarok

A magyarok idén átlagosan nem költenek többet nyaralásra, mint tavaly, mégsem csökkent az utazási kedv. Sőt: egyre többen terveznek külföldi utat,... Teljes cikk

Ki jár jól az EU-ban? Íme az órabérek, amik mindent elárulnak

Óriási különbségek jellemzik az EU munkaerőköltségeit: míg az átlag közel 35 euró (kb. 14 000 Ft) óránként, a skála 12 (kb. 4 800 Ft) és 57... Teljes cikk

840 ezer forint az átlagbér – de van egy csavar a számok mögött

2026 januárjában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 840 600, a nettó átlagkereset 585 700 forint volt. A bruttó... Teljes cikk