kapubanner for mobile

Berobbant iparfejlesztés: van még munkaerő-tartalék Miskolcon

"Jöjjenek ide minél nagyobb számban az olyan középvállalatok, amelyek néhány száz főt foglalkoztatnak, de magas hozzáadott értékkel és nagy innovatív tartalommal rendelkeznek" - foglalta össze Miskolc gazdaságfejlesztési stratégiáját Veres Pál polgármester. Hol tart most Miskolc a munkahelyteremtésben?

Miskolc, iparfejlesztés, új munkahely, Veres Pál-

Az elmúlt két hétben több nagyszabású miskolci és környékbeli beruházást is bejelentettek. Már korábban letelepült vállalatok mellett újak is érkeztek Miskolcra és agglomerációjába: azLG Magna 20 milliárd forintos fejlesztése, a Sanofi nyolcmilliárd forintos beruházásának befejezése és a Bosch Energy and Body Systems Kft. 18 milliárdos fejlesztése. A Felsőzsolcára érkező GKN Automotive Hungary Kft. pedig 52 milliárd forintos beruházás keretében építette meg féltengelyeket gyártó üzemét. Ezek a beruházások összességében Miskolcon belül nagyságrendileg 500, míg Felsőzsolcán akár 1500 új munkahelyet is jelenthetnek.

Veres Pál polgármester kiemelte a Bosch példáját: a vállalatcsoport csak idén már a második komoly fejlesztésről ad hírt, hiszen februárban bejelentették, hogy összesen csaknem 70 milliárd forintból logisztikai és disztribúciós központot hoznak létre, valamint bővítik gyártási kapacitásaikat Miskolcon 2024 végére.

- Amikor Miskolc újragondolta a gazdaságfejlesztési stratégiáját, akkor azt mondtuk, jöjjenek ide minél nagyobb számban az olyan középvállalatok, amelyek néhány száz főt foglalkoztatnak, de magas hozzáadott értékkel és nagy innovatív tartalommal rendelkeznek. Ezt a kapacitást el tudjuk látni kiváló szakemberekkel, amiben a Miskolci Egyetem, illetve a középfokú szakképző intézmények komoly partnerek - mondta Veres Pál.

Hangsúlyozta, azon dolgoznak, hogy mind a már letelepült, mind az újonnan érkező cégek számára vonzó legyen Miskolc. További két olyan céggel is előrehaladott tárgyalásokat folytatnak, amelyeknek a fő profilja szintén az elektronika, de ezekről egyelőre bővebb tájékoztatást nem adhatott a városvezető.

Juhász-Nagy Judit, a Miskolc Holding Zrt. gazdaságfejlesztési igazgatója is azt hangsúlyozta, hogy a már évek óta Miskolcon működő cégek beruházásai azt mutatják, hogy jól érzik magukat a városban. Sőt, további növekedésre is érdemesnek ítélik meg a piaci, gazdasági, földrajzi környezetet, amit nyújtani tudunk nekik - tette hozzá Juhász-Nagy Judit. - Ezek a különböző iparági fejlesztések pedig magukkal hozzák a speciális szaktudás igényét is, így a nemzetközi versenyképesség fenntartása miatt a már meglévő munkavállalók is folyamatosan képzik magukat. Ezért ezek a beruházások hosszú távú munkahelyeket teremtenek, magas hozzáadott értéket képviselnek.

Három ország, amely 1 óra autóútra elérhető

A gazdaságfejlesztési igazgató elmondása szerint a város egyik legfontosabb erőssége az elhelyezkedésében rejlik: három szomszédos ország is körülbelül 1 óra alatt elérhető, illetve közvetlen közúti és vasúti összeköttetésben áll a fővárossal, Debrecennel és Kassával is. Ezen felül az erős műszaki egyetemi képzésnek és szakképzésnek köszönhetően szakképzett
munkaerő is elérhető. - Ezen adottságok befektetési szempontból is versenyelőnyt jelenthetnek más településekhez viszonyítva - hangsúlyozta.

Hozzátette, Miskolc az iparterületek fejlesztésével kíván vonzó környezetet biztosítani a beruházók számára, ennek érdekében a szükséges infrastruktúra kiépítéséről is gondoskodott a két zöldmezős ipari parkjában. Továbbá egyablakos ügyintézéssel könnyíti a külföldi beruházók betelepülését. Juhász-Nagy Judit azt is elmondta, munkaerő tekintetében a kapacitás és a tartalékok kihasználására már hét évvel ezelőtt elindítottak egy Foglalkoztatási Paktum programot, amely számos miskolci lakos elhelyezkedését segítette, mindemellett bíznak abban is, hogy a Miskolcról elvándorolt munkaerő visszatér a városba az újonnan létrejövő versenyképes és innovatív munkahelyek miatt.

A nyitóképen jobbról a második Veres Pál Miskolc polgármestere, mellette Juhász-Nagy Judit gazdaságfejlesztési igazgató.

  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A Monster felemelkedése és bukása

Közel 30 éven át a Monster.com meghatározó szereplője volt az online álláskeresési és toborzási iparnak. 2025 júniusában aztán a Monster... Teljes cikk

Tömegesen mennek el a dolgozók – a magyar cégek még mindig nem értik, miért

A munkaerőpiac dinamikája az elmúlt években jelentős átalakuláson ment keresztül, és a fluktuáció – azaz a munkavállalók elvándorlása –... Teljes cikk

Állásoldalak

Melyek 2025-ben a legjobb és leghasznosabb álláskereső oldalak a neten? Itt van a HR Portál gyűjtése a jelentős szereplőkről árakkal. Az is... Teljes cikk