BME: könnyen elkél a friss diplomás
Az országos adatokat elnézve pályakezdőként nehéz az elhelyezkedés, ám a műszaki végzettségűek ebből mit sem éreznek. Átlagosan 1,6 hónap alatt munkát találnak, legalábbis a BME Diákközpontjának utánkövető elemzése szerint.
Ezúttal méltán lehet a BME büszke magára, hiszen az 1999-es kimagasló eredmény óta most mérték a második legmagasabb foglalkoztatottsági arányt. A 2005-ben végzettek 90,5 százalékának sikerült stabil munkát találnia (munkaviszony, megbízási szerződés vagy önálló vállalkozás révén), és csupán 1,1 százalékuk tengődik ma is munkanélküliként (a maradék 8,4 százalék többsége továbbtanult). Ez jelentősen túlszárnyalja a 2003-as eredményeket, tekintve, hogy akkor közel kétszer annyian (2 százalék) keresték a helyüket a munkaerőpiacon. Ez a korosztály egyébként kiválóan példázza azt az általános ismert jelenséget, amelyet az életpálya kezdeti szakaszán megfigyelhető helykeresés jellemez: a végzősök megpróbálták mindinkább kitolni a munkába állás időpontját, egy kevéske szabadidő reményében. Az elmúlt két évben viszont 5,2 százalékkal nőtt az összes foglalkoztatott aránya (8,2 százalékkal a munkaviszonyban foglalkoztattok aránya a megbízási szerződések rovására), míg a hallgatóké (nappali tagozatos, doktorandusz) csökkent. Sőt, a Közlekedésmérnöki, valamint a Gazdaság- és Társadalomtudományi Karon végzettek közül a kérdőívet visszaküldők mindegyike foglalkoztatott volt.
A jövőben ez feltehetően egy kissé megváltozik, a 2007-es tavaszi Műegyetemi Állásbörze kiállítói szerint ugyanis a következő években leginkább informatikusokra, programozókra, villamos- és gépészmérnökökre fognak éhezni, de a pénzügyeseknek, a minőség-ellenőröknek, a minőség-biztosítóknak, a könyvelőknek, az adószakértőknek, valamint a vegyész- és környezet-mérnököknek sem kell aggódniuk. Erre rímelnek egyébként az elmúlt két év adatai is, a legkeresettebb munkakörök között ugyanis az előbbiek szerepeltek az építészmérnöki diploma mellett.
Munkakeresés, de hogyan?
Az állásvadászat terén még mindig a kapcsolati tőkének áll a zászló, a megkérdezettek negyede ismerősök segítségével helyezkedett el, így továbbra is ez a legsikeresebb álláskeresési csatorna - igaz az elhelyezkedésben betöltött szerepe az előző évekhez képest jelentősen csökkent. Ezután következnek az online állásportálok, amelyeknek népszerűsége az elmúlt öt évben hatszorosára nőtt, miközben a nyomtatott termékek sikeressége a 2000-ben végzettek körében mért érték harmadára esett vissza. (Érdekesség, hogy a nők az online állásközvetítőket jelentősen gyakrabban használják a férfiaknál, ugyanakkor a férfiak inkább az állásbörzék személyes hangvételében és a kapcsolati tőkében bíznak.) Ellenben az egyéb úton történő álláskeresés mindinkább nagyobb teret hódít a 2005-ben végzettek körében, különösen a szakmai gyakorlat révén találtak sokan állást maguknak (miközben a cégek direkt megkeresése egyre kevésbé kedvelt technika).
Kapkodnak a BME hallgatóiért
A foglalkoztatottsági adatokon túl a BME egy másik nagy eredménnyel is büszkélkedhet, hiszen hallgatói elhelyezkedésének átlagos ideje az elmúlt négy évben 2,4 hónapról 1,6 hónapra csökkent. A válaszadók 57,7 százaléka ráadásul már tanulmányai alatt elhelyezkedett, mi több, az 1 hónapon belül álláshoz jutók aránya 60,3 százalék volt, ami 6 százalékkal alacsonyabb az egy évvel ezelőtt mért értéknél. További fejlemény, hogy 4,8 százalékra esett vissza azok aránya, akik fél éven belül nem tudtak elhelyezkedni. A férfiaknak egyébként láthatóan könnyebb dolguk van, mint a nőknek (vagy csak beletörődőbbek), előbbiek ugyanis mindössze 6 hét alatt álláshoz jutottak, szemben a gyengébb nem 9 hetes várakozási idejével. Az egyetem különbözői karainak adatai között szintén nagy különbségeket figyelhetünk meg, az elmúlt négy évben ugyanis a Gépészmérnöki, illetve a Villamosmérnöki és Informatikai Kar végzettjeinél folyamatosan csökkent a munkába állásig tartó idő, miközben a Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar volt hallgatóit továbbra is átlagosan felüli elhelyezkedési idő jellemzi.
Az egyetem segít a bajban
A felmérésből az is kiderül, hogy a pályakezdők egyre jobban szeretik magukat rábízni az egyetemre (92,1 százalékuk fogadná szívesen az intézmény segítségét), az állásbörzék mellett különösen a tanári ajánlásokra számítanak rendületlenül. A cégelőadásokkal, gyárlátogatásokkal komoly kapcsolatteremtő lehetőségei miatt szintén szimpatizálnak, de az állásinterjúra való felkészítést (kezdve a próbainterjúval a szimulált Értékelő Központokon keresztül a személyiség-fejlesztő tréningekig bezárólag) is legalább annyira tartják fontosnak. Mindezt azonban nem kapják meg teljes mértékben, legalábbis a végzettek 63,9 százaléka számolt be arról, hogy nem kapott segítséget az egyetemtől - igaz, az elmúlt négy évben ez volt a legalacsonyabb érték.
Paraszt Imre, HR Portal
Forrás: A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem friss diplomásainak elhelyezkedési esélyei, BME Diákközpont
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Az utazási költségtérítés minden munkáltatót és munkavállalót érintő, de sokszor félreértett terület. Ki jogosult rá? Mennyit kell fizetni... Teljes cikk
Önmegvalósítás vagy anyagi kényszer? A WHC Csoport elemzése szerint a főállás mellett vállalt másodprojektek térnyerése már olyan jelentős... Teljes cikk
Számos személyi jövedelemadó kedvezményt érvényesíthetünk, ha elég figyelmesek vagyunk. Ráadásul 2025-ben és 2026-ban is több szja-kedvezmény... Teljes cikk
- Észrevétlen fordulat: az AI ismét munkát ad a pályakezdőknek 4 hónapja
- Rekordmélyponton a kezdő fizetések: már a top cégek sem adnak többet a fiataloknak 5 hónapja
- Budaörs gépészeti központja: ahol a szakértelem és a választék találkozik 5 hónapja
- Világszintű pályakezdőválság: miért a Z generáció lép be a legnehezebb a munkaerőpiacra? 5 hónapja
- "Állás-apokalipszis" - nehéz helyzetben a frissdiplomások 6 hónapja
- Meglepő eredmény: a magyar pedagógusok az átlagnál elégedettebbek 7 hónapja
- Dráma a munkaerőpiacon: soha nem volt ilyen nehéz friss diplomásként elhelyezkedni 7 hónapja
- Villany, víz, gáz – sok magyar hiába keres szerelőt, ha baj van otthon 7 hónapja
- Akcióban tanulnak be az újonc rendőrök 8 hónapja
- Mely cégek a legvonzóbbak a fiatalok számára? 9 hónapja
- Így kaphat hitelt egy pályakezdő 10 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?