kapubanner for mobile

Mely cégek a legvonzóbbak a fiatalok számára?

A fiatal pályakezdők számára a versenyképes fizetés, a munka-magánélet egyensúlya és a támogató közösség a legfontosabb szempontok. Emelkedik a külföldi munkavállalási hajlandóság, és tovább nőnek a fizetési elvárások is. A legvonzóbb munkaadók között a Bosch, a MOL és az OTP szerepelnek - derül ki a Zyntern 2025-ös Nagy Pályakezdő Kutatásából.

A Nagy Pályakezdő Kutatásról-

A pályakezdők munkahelyválasztási preferenciái

  1. A fiatalok számára továbbra is a versenyképes fizetés a legfőbb döntési tényező egy állásajánlat mérlegelésekor.
  2. A második és harmadik helyen szereplő preferenciák az utóbbi években kisebb változásokat mutattak: míg 2022-ben és 2023-ban a szakmai fejlődés, a megbecsülés és a jó csapat voltak a legfontosabbak, mostanra a munka és magánélet közötti egyensúly stabilan felzárkózott a dobogó második fokára, sőt, 2024 óta tartja is ezt a helyét.
  3. A jó közösség továbbra is fontos, jelenleg a harmadik leggyakrabban említett szempont.

Összességében láthatjuk, hogy pályakezdők számára az emberi bánásmód, a biztonságérzet, a támogatás és a juttatások lehetősége számít igazán.

Mely cégek a legvonzóbbak a fiatalok számára

Külföldön vagy itthon?

Az elvándorlási hajlandóság évről évre visszatérő kérdés, és a 2025-ös eredmények szerint ismét emelkedést látunk: már több, mint 56% próbálkozna külföldön a kitöltők közül. Ezzel párhuzamosan a legnépszerűbb munkáltató típus a multinacionális vállalat, az állami szektor pedig idén sem tudta feljebb küzdeni magát a sor végéről.

Kik szívják el az agyakat 2025-ben? - kik lettek az új tehetségmágnesek, és miért pont most változik meg a tudásvándorlás térképe?

Mennyit szeretnének keresni a pályakezdők?

A frissdiplomások által elvárt nettó fizetés évről évre emelkedik és ez idén sincs másként. A havi jövedelemigény 2023-as és 2024-es különbsége bár nagyobb volt, mint az idei évre beérkezett válaszok alapján, mégis 418 421 forintról 435 952 forintra nőtt. Jelenleg a műszaki és a természettudományi területen tanulók rendelkeznek az átlagnál nagyobb fizetési igénnyel, de az is látható, hogy a gazdaságtudományi szakokat végzők idén az IT pályakezdő szakértőit is megelőzték fizetési igényt tekintve.

A férfiak és nők közötti szakadék a múlt évben már megnyugtatóan csökkent, 2025-ben viszont az előző évi 10%-ról 13%-ra nőtt.

A férfi válaszadók átlagosan 481 958 forintot szeretnének keresni, a női válaszadók 419 168 forintot. A fizetési elvárásokat leginkább a végzettség, korábbi munkatapasztalat és meglévő kompetenciák határozzák meg, de nagy hatással van rá a gazdasági helyzet, az önálló életvitelre való törekvés és az adott település megélhetési költségei is.

Mely cégek a legvonzóbbak a fiatalok számára?

Mely cégek a legvonzóbbak a fiatalok számára?

A felmérés kitöltői szabadszavas formában három olyan céget is megnevezhettek, ahol szívesen dolgoznának a jövőben.

Íme a 2025-ös Top 3 legvonzóbb munkahely:

  1. Robert Bosch Kft.
  2. MOL Nyrt.
  3. OTP Bank Nyrt.
  • A 15 legvonzóbb munkaadó közé pénzügyi területről az OTP mellett az MBH Bank, a Morgan Stanley, a BlackRock, a KPMG és az EY is bekerült.
  • Az autóipar továbbra is ígéretesnek tűnik a pályakezdők körében: a BMW, az Audi Hungaria és a Mercedes-Benz is szerepel a listán.
  • Az energiaipart a MOL mellett az MVM képviseli, míg más ágazatokban a Magyar Telekom, a Wizz Air, a Richter Gedeon és a Google lenne a kitöltők álom munkahelye.

Mely cégek a legvonzóbbak a fiatalok számár

Tippek, hogy az álláshirdetés rögtön megnyerje a pályakezdők szívét

  • A fizetés megjelölése ajánlott.
  • Érdemes hangsúlyozni a munka és a magánélet közötti egyensúlyt.
  • Hasznos lehet bemutatni a csapatot és a munkahelyi hangulatot.
  • Célszerű bátorítani a jelentkezőket, hogy akkor is küldjék be a pályázatot, ha nem rendelkeznek minden elvárt tapasztalattal.
  • Érdemes kiemelni a juttatásokat és a nemzetközi lehetőségeket.
  • Amennyiben lehetséges, kreatív anyagok is felhasználhatók – például interjúk készíthetők jelenlegi vagy volt gyakornokokkal, akik saját tapasztalataikat osztják meg a cégről.
  • Fontos, hogy a karrieroldal naprakész, értékes és releváns tartalmakat tartalmazzon.
  • Jó gyakorlat történetek megosztása (akár közösségi média felületeken is), különösen akkor, ha azok azt mutatják be, miért lehet büszkének lenni a munkavállalókra.

+1 tipp és talán az egyik legfontosabb:

Mindig visszajelzést adni a jelentkezőknek – a válaszolók 60%-a nem jelentkezne újból egy olyan céghez, amely korábban nem jelzett vissza számára.

A Nagy Pályakezdő Kutatásról

A Zyntern évente visszatérő munkaerőpiaci felmérése már nyolcadik éve ad képet a Z és Y generáció munkahelyválasztási szokásairól. A kérdőíves kutatás így nemcsak az adott év preferenciáit mutatja meg, hanem hosszabb távú változásokat is nyomon követhetővé tesz. Az adatfelvétel 2025 áprilisában zajlott, a válaszadók száma elérte a 2000 főt. A kérdőívet bármely hazai felsőoktatási vagy felnőtt szakképzési intézmény hallgatója kitölthette, így a minta széles körű képet nyújt a célcsoportról.  A nemek aránya a korábbi tendenciához hasonló: a válaszadók 39%-a férfi, 61%-a nő volt. Az életkori eloszlásban továbbra is a 20 és 23 év közöttiek dominálnak, idén a válaszadók 70%-a ebből a korosztályból került ki (szemben a korábbi évek 60%, 55% és 47%-os arányaival). A helyszínt illetően Budapest adta a kitöltők zömét (74%), míg a többiek az ország más városaiból érkeztek. A tanulmányi területek szerinti megoszlás hét fő szakterület mentén történt: műszaki, gazdaságtudomány, IT, társadalomtudomány, bölcsészettudomány, természettudomány és jog.

kép: freepik

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Utazási költségtérítés 2026- minden, amit tudni érdemes

Az utazási költségtérítés minden munkáltatót és munkavállalót érintő, de sokszor félreértett terület. Ki jogosult rá? Mennyit kell fizetni... Teljes cikk

Ezért nem érdemes tiltani a dolgozók másodállását

Önmegvalósítás vagy anyagi kényszer? A WHC Csoport elemzése szerint a főállás mellett vállalt másodprojektek térnyerése már olyan jelentős... Teljes cikk

Szja kedvezmények: ezeket érvényesítheti 2026-ban

Számos személyi jövedelemadó kedvezményt érvényesíthetünk, ha elég figyelmesek vagyunk. Ráadásul 2025-ben és 2026-ban is több szja-kedvezmény... Teljes cikk