kapubanner for mobile

Brutálisan visszaesik a munkahelyi produktivitás 27 fok fölött

A megfelelő munkahelyi hőmérséklet pozitívan hat a dolgozók jóllétére és produktivitására. Azok a vállalatok, amelyek nem figyelnek erre, nemcsak gyengébb dolgozói morállal, de potenciálisan kevesebb bevétellel is rendelkeznek.

A Chicagói Egyetem 2018-as tanulmánya szerint a termelékenység 27 °C felett négy százalékkal esik fokonként a fizikai munkát igénylő munkahelyeken.

A kutatók közel 70 ezer indiai céget vizsgáltak, hogy meghatározzák, milyen összefüggés van a hőmérséklet és a produktivitás között. Azt találták, hogy a termelés értéke az éves átlaghőmérsékletnél melegebb napokon fokonként körülbelül 3%-kal csökkent.

Egy thaiföldi kutatás szerint az irodai dolgozók számára a legkényelmesebb, ha a reggeli periódusban 26-28 °C között van a hőmérséklet, délután és este pedig 24,5 és 26 °C között. A tanulmány szerint a dolgozói produktivitás a megfelelően beállított hőmérsékletben reggelente 18, délután 1-15 este pedig 7%-kal is növekedhet.

Egy másik tanulmány pedig megerősítette, hogy a kedvezőtlen léghőmérséklet jelentősen befolyásolhatja a beltéri alkalmazottak fiziológiai reakcióit és kognitív funkcióit. Ezért a hőkomfort biztosítása javíthatja teljesítményüket beltéri környezetben. A mérsékelt hőmérséklethez képest (22 °C), a magas (30 °C) és az alacsony (18 °C) hőmérséklet sokkal erőteljesebben befolyásolta a pulzusszám változását, az agyi végrehajtó funkciók pontosságát és az ingerekre adott válaszreakciókat is.

A túlságosan meleg környezetben az emberek tompának érzik magukat. Az agyi tevékenység lelassul, mivel a test egyre több energiát használ el arra, hogy lehűtse magát, az izzadás pedig további diszkomfortot és folyamatos koncentrációmegszakadást eredményez.

"A konzisztens és viszonylagosan kényelmes munkahelyi hőmérséklet tehát a dolgozók jóllétéhez és produktivitásához is pozitívan járul hozzá, míg azok a vállalatok, amelyek nem figyelnek erre, nemcsak gyengébb dolgozói morállal, de potenciálisan kevesebb bevétellel is rendelkeznek” - hívja fel a figyelmet Váradi György lakossági klímaszakértő, a Columbus Klíma Cégcsoport vezetője.

A Dél-kaliforniai Egyetem Marshall Business School-jának és a WZB Berlin Társadalomtudományi Központjának kutatása során Németországban több mint 500 férfi és nő teljesítményét követék nyomon kognitív feladatok elvégzése során, miközben a szobahőmérsékletet körülbelül 15,5 és 32 °C között változtatták.

Megállapították, hogy a nők általában jobban teljesítenek, ha melegebb van, míg a férfiak éppen ellenkezőleg.

Váradi György azt javasolja, hogy az irodán, vagy gyáron belüli hőmérsékletet mindig a dolgozók határozzák meg, a vezetőség pedig biztosítson hideg és meleg italokat az év minden napján.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ezek a világ legboldogabb országai

A nyugati országokban romlik a fiatalok jóléte, az északi országok pedig továbbra is vezetik a boldogsági ranglistát - derül ki egy friss... Teljes cikk

Work-life balance

Mindenki arra vágyik, hogy kiegyensúlyozottak legyenek a napjai, legyen ideje a családjára, hobbijára, társas kapcsolataira és a munkahelyen is jól... Teljes cikk

Workation: a fiatalok már nem akarnak választani a munka és a nyaralás közt

A munka és a magánélet hagyományos határainak elmosódásával egyre komolyabban kell számolni a „workation” , azaz a munkával egybekötött utazás... Teljes cikk