kapubanner for mobile

Cafeteria: számolja ki, hogyan jár jobban!

A 2010-es adóváltozások a béren kívüli juttatásokat is érintik, de sok cég még nem mérte fel pontosan, mit jelent ez a havi béreket illetően. Az Aranykor Pénztárcsoport kalkulátorával a munkáltatók egyszerűen leellenőrizhetik, milyen változásokra számíthatnak.

Az utóbbi hetekben a cafeteria rendszer jövője gyakori téma volt a közbeszédben a 2010-től életbe lépő adójogszabályok változása miatt. A legtöbb juttatás, így a pénztári befizetések ugyanis egy kedvezményes, 25 százalékos adózású kategóriába esnek jövőre. Fontos azonban annak figyelembe vétele, hogy a törvény nem szigorít mindent és több helyen könnyítéseket is tartalmaz. Megszűnik például a béren kívüli juttatás éves 400 ezer forintos korlátja, a pénztári juttatásokat érintően nem szűkült a szolgáltatások felhasználásának köre, illetve, továbbra is megmaradt a 30 százalékos adókedvezmény. Pozitív változás továbbá, hogy a munkavállalók nettó bére növekedni fog, és ezzel egyidejűleg a munkáltatók járulékterhei 5 százalékkal csökkennek majd.

A témáról a HR Portal Változások, Választások, Vélemények című workshopján is szó esett: www.hrcafe.eu


Annak érdekében, hogy teljesen egyértelműen meg tudják állapítani a munkáltatók, milyen költségeket takaríthatnak meg, ha továbbra is fejlesztik cafeteria rendszerüket, az Aranykor Nyugdíjpénztár elkészített egy kalkulátort, melyben pontosan lekövethető, hogy a költségeket illetően mit jelentenek a változások. Így például egy 25 főt foglalkoztató cégnél az átlagos fővárosi keresetet, 200 ezer forintot alapul véve egy 5 százalékos (az adócsökkentés mértékével kalkulált), három millió forintos béremelés 1,2 millió forint összmegtakarítást jelent, ha cafeteriában történik. Ekkor ugyanis 855 000 forintot takaríthat meg a munkáltató, és 360 000 forinttal többet költhet el a munkavállaló.

Ez az összeg nagyobb cégek esetében még magasabb lehet: egy 50 főt 300 ezer forintos átlagbéren foglalkoztató vállalkozás számára a cafeteriában történő 5 százalékos béremelés már több mint 3,6 millió forint összmegtakarítást jelenthet a bruttó bérként való kifizetéshez képest.

A béremelés bruttó bérben vagy cafeteriában történő kifizetésének költséghatékonyságát mutatja, hogy míg a bérként való kifizetés munkáltatói költségének mindössze 52,7 százaléka, addig a cafeteriából 80 százaléka jut el a dolgozókhoz nettó juttatásként

A példákból látható, hogy a cafeteria továbbra is vonzó lehetőség, mely a bruttó bér emelésénél jóval kevesebb költséget hárít a munkáltatókra, és magasabb nettó juttatást biztosít a munkavállalóknak. "A kalkulátor használatával bármely cég le tudja ellenőrizni, hogy a tervezett emeléseket cafeteriában adva milyen mértékű összegeket tud megtakarítani. Az alkalmazás által egyértelművé válik, hogy a jövőre életbe lépő adóváltozások mellett továbbra is vonzó lehetőség a béren kívüli juttatások rendszerének bevezetése, illetve továbbfejlesztése" - emelte ki Kulyassa Krisztina, az Aranykor Pénztárcsoport ügyvezetője.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknekinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megjelent a rendelet, eddig az összegig adómentesek az üzleti ebédek - mutatjuk a részleteket!

Mostantól nemcsak üzleti döntés, hanem pénzügyi előny is étteremben találkozni az ügyfelekkel: a friss kormányrendelet jelentős adóterhet vesz le... Teljes cikk

Így alakulhatnak a cafeteria keretek 2026-ban

Egy friss kutatás szerint az elmúlt években a magasabb keretet adók aránya növekszik. Teljes cikk

Cafeteria 2026

2025. év végén az előző évhez képest kifejezetten kevés változás történt a kedvező adózású juttatásokhoz kapcsolódóan. Ez lehetőséget ad... Teljes cikk