Carter edző nem is coach

A filmről nincs sok mondanivalóm. Tipikus amerikai sikerfilm: az edző felvállalja régi lepukkant iskolája szedett-vedett kosárlabda-csapatát, és számos konfliktuson keresztül pár hónap alatt az állami kupáig vezeti őket. Apró realizmus, hogy a forgatókönyvíró nem merte bevállalni, hogy a csapat megnyerje a kupát. Nemes küzdelemben, az utolsó másodpercben kapott ponttal elvéreznek. A középiskolás csapat szinte minden (korábban tanulatlan) tagjára vár a főiskola, a karrier és a boldogság.

És akkor most nézzük az edző és a coach közötti különbségeket. (Edző szóval mindig a kosárlabda-edzőt illetem.)

Hierarchia és tudás

Talán a legfontosabb különbség, hogy az edző a szervezet tagja, a hierarchia fontos képviselője. Ő állítja össze a csapatot, az ő szavától függ, hogy valaki bekerül-e a csapatba vagy sem. Sőt, a filmben látjuk, a meccs lemondását is ő dönti el. Arroganciáját bizonyos távolságtartással és eleganciával leplezi, bár ezek is inkább a tekintélyteremtés eszközei. Sőt, a tekintélyt az egyik legfontosabb edzői eszköznek tekinti.

Carter valóban szakember, nagyon ismeri a szakmáját. Nem a sportolókból akarja kicsalogatni a helyzetre vonatkozó tudást, nem a guruktól akarja megszerezni, hanem ő maga a guru. Megállapításai minőségét nem érdemes elemezni, a forgatókönyv mindig az ő igazát erősíti meg.

A coach ezzel szemben kívülről jön, a cég szakmai finomságaihoz nem, avagy nem kötelezően ért. A coach nem főnök, a partnerét tudással és kérdésekkel segíti döntésekhez, de semmiről nem dönt. Különösen a non-directive coaching büszke arra, hogy tárgyi tudás nélkül áll partnere rendelkezésére. Távolságot esetleg a problémától tart, de nem a problémagazdától.

Döntések és büntetések

Carter edző rengeteg felvállalt döntéséből is látszik, hogy ő nem segítő, hanem vezető. Döntései autokratikusak, eszébe sem jut megkérdezni a csapatot. Nyilván mindent a csapatért tesz, de döntéseit nem igyekszik túlzottan megindokolni. A mi Carter edzőnk még mutatja is, hogy ő többet, ő mást tud, mint a világ, és ezért mindenki legyen szíves alkalmazkodni hozzá. Pont ez a viselkedése teszi őt magányossá... Olyan magányossá, mint egy olyan vezetőt, aki az emberei ellenében is az emberei érdekét képviseli. Ugye, hogy az edző inkább vezető, mint coach?

Látszik saját tévedhetetlenségébe vetett hite. Döntéseinek egy része szakmai, más része emberi. A szakmai témákban eszembe sem jut megkérdőjelezni, de az emberi tévedhetetlensége inkább mítoszteremtés. Carter edzőn látszik, hogy sportolójának minden lépését előre tudja és ezt élvezi. Férfias, maszkulin karakterét nemcsak mindentudása, de megfellebbezhetetlen büntetései is erősítik. A sportolók gondolkodás nélkül teljesítik a büntetéseket.

Carter elzavarja a legjobb játékosát, aki később visszakéredzkedik. Talán el is hinném, hogy így működik a világ, ha nem pont egy ilyen stílusú, egyébként nagyon szimpatikus edző utáltatta volna meg fiaimmal a kosárlabdát. Ma már tudom, hogy én voltam az edzői siker akadálya. Ugyanis a maszkulin edző nagyon erősen rájátszik egyfajta apaszerepre, inkább a vezérhím szerepére. Ez nem jött be az én gyerekeimnél, akiknek megvolt a saját apjuk. Nekik volt hova hazamenniük, azaz az edzői "kirekeszthetlek taktikát" az egészséges család hatástalanította.

Eszme és fájdalomküszöb

A élsportban megkérdőjelezhetetlen alapelv, hogy "győzni mindennél fontosabb". Aki ezt megkérdőjelezi, az kiírja magát ebből a körből. Kiírja magát a falkából. Aki bennmarad, annak ez annyira beleivódik a lelkébe, hogy már nem is tud róla. Muszáj bekerülni a csapatba, muszáj mindent bevállalni a győzelemért, és muszáj mindent feláldozni a győzelemért. Ezt a sok muszájt mind az edző testesíti meg... és indokoltan. Vegyük figyelembe, hogy az élsportban az edzések a test kínzásáról, a teljesítőképesség végső kihasználásáról szólnak! Ezt normális ember nem viseli el, de még abnormális ember is csak külső segítséggel.

Tehát az edző feladata, hogy a sportolót, akár erőszakkal is, fizikai csúcsteljesítményre késztesse. Természetes, hogy ezzel feszültséget generál, stresszt növel. Ezzel szemben a coach feladata, hogy partnerét szervezeti csúcsteljesítményre késztesse. Ehhez szerencsére nem kell fizikai fájdalmat átélni.

Maradjunk még egy pillanatra annál, hogy a sportoló mindent feláldoz a győzelemért. Ezt a mentalitást átviszi a magánéletébe is, és természetes, hogy életvezetési problémái támadnak, hiszen a család feláldozható. A győztesnek nem kell alkalmazkodnia, alkalmazkodjon hozzá a másik! Ezt a logikát hátulról olvasva: ha győztes akarsz lenni, akkor legyél elviselhetetlen! Ha győzelem nem jön, akkor az a világ(?) bűne. Munkahelyi vezetőként ilyenkor futhatsz coach-hoz vagy pszichológushoz.

A gyors eredmény ígérete

Carter edző minden lépését az igazolja, hogy sikert ér el. Csalóka, hogy amint belép az edzőterembe, a csapat azonnal hozza az eredményt. A korábban bukdácsoló csapat az elzavart sztárjátékos nélkül is azonnal nyer, és onnantól kezdve mindig. Ez egy filmben elmegy, hiszen James Bond is mindig nyer a kaszinóban. Egy nyerőszéria még a valóságban is összejöhet, legalábbis a statisztika nem zárja ki. A csodavárás nagyon emberi. A gyors változás iránti igény is emberi, gondoljunk csak a varázslatos fogyókúra-receptekre, vagy a villám-nyelvtanulásra.
A coachnak viszont nehéz lenne beígérnie, hogy már az első látogatása után minden pozitívra fordul, és utána pozitívban is marad. Az ő hatása indirekt, hiszen a partnere, a vezető fogja elérni a vágyott eredményeket. Sőt, a coach az eredményhirdetéskor sincs jelen, ő nem kap az éremből.

Mégse lehetett ez olyan rossz film, ha ennyit tudtam róla írni, ugye? Nem emlegettem fel az edző pozitívumait, ahogy víziót alkot, ahogy a tanártársakat neveli, és ahogy a diáksportolók jövőjét, azaz karrierjét egyengeti. Ezek mind szimpatikus vezetői tulajdonságok. Figyelem! Vezetői tulajdonságok. De nem ezt akartam hangsúlyozni, hanem azt, hogy mennyi különbség van edző és coach között.

A fentiek alapján gondolhatnánk arra, hogy az angol nyelvterületen hibásan nevezték el a menedzserek segítőit coachnak, pedig nem. Azt kell észrevennünk, hogy kétféle edző van. Vannak edzők, akik csapatot istápolnak, és vannak edzők, akik egyéni versenyzőket készítenek fel. Például atlétákat, teniszezőket, úszókat. Ekkor válik élővé a hasonlat. Ennek kifejtésére egy későbbi cikkben vállalkozunk.

Gulyás Ernő, az Üzleti Coach Egyesület vezetőségi tagja