Cégautó mint juttatás - mire figyeljünk, hogy igazán motiváló legyen?
Nagyon jó motivációs eszköz lehet a céges autó, pláne, ha a munkahely egy kicsit nehezebben megközelíthető helyen van. Ez a juttatás azért is előnyös, mert a cégautó magánhasználata is adómentes. Persze, mint a cafeteria csomag minden más eleménél, itt sem árt tisztában lenni, mennyire van szüksége erre a munkavállalónak, és milyen autóban érezné jól magát.
Igaz ez a House Salad Hungary Kft. esetében is, ahol a felelős pozícióban lévő vezetők kapják ezt a juttatást. A cégnek összesen hat céges autója van, amelyet három éve bérelnek tartós bérleti konstrukcióban flottakezelő cégtől. A cég Szigetszentmiklóson, az ipari parkban található, így a tömegközlekedés nem a legegyszerűbb, mondta el Mosdóczy Viktória, a cég gazdasági vezetője. Aki jelezte, hogy az ügyvezető már régen tervezte egy ilyen juttatás bevezetését, ráadásul a munkavállalóktól is azt a visszajelzést kapták, hogy értékelnék ezt a lehetőséget. A gazdasági vezető szerint az is döntő tényező, hogy nehéz hosszú távra, jó, megbízható munkaerőt találni, így ezen cafeteriaelem bevezetésével az is volt a cél, hogy megbecsülésüket fejezzék ki vezető tisztségviselőik irányában, amivel pedig a lojalitásuk tovább növelhető.
Ezeket gondoljuk végig
Fata László, juttatási szakértő szerint nagyon fontos tisztában lenni a cafeteriakeret minden pillérével, amikor egy vállalat az adott juttatás mellett dönt:
- mik a munkáltatói célok,
- mik a munkavállalói igények
- mennyire rugalmas a vállalati policy, amikor a pozíciókhoz járó juttatásokról van szó - vagyis, ha valakinek járna, de nem kéri, akkor ezt tudják-e rugalmasan kezelni
- fontos tisztában lenni az adminisztráció kérdéseivel
- a jogszabályi környezettel
- és a szolgáltatói kapcsolatokkal, mely sokat könnyíthet a működtetésen.
Ezt a megoldást választotta a House Salad is, akiknek így a flottakezelő bonyolítja a szervizelést, gumicserét, meghibásodás esetén az autócserét, az adminisztrációt és a gépjárműadót is. A munkavállalók a kényelmi szolgáltatásokkal számos nyűgtől és kiadástól is megszabadulnak, valamint a saját autójuk is kevésbé amortizálódik. Mosdóczy Viktória szerint a kollégák fele-fele arányban használják az autókat munkára és magáncélra.
A House Salad egyik céges autójaFata László elmondta, hogy a munkavállalók általában pozitívan fogadják ezt a juttatási formát, különösen, ha magánhasználatra is igénybe vehetik a céges autót. Természetesen el kell választani egymástól azt az esetet, amikor kifejezetten munkaeszköz az autó, amit a munkáltató a munkavégzéshez biztosít és azt, amikor az gépkocsi presztízsjuttatás. Vannak bizonyos pozíciók, ahol elvárás a juttatási csomagban a gépjármű biztosítása - így van ez az idézett kutatás szerint is- például a legfelső vezetési szinteken. A juttatási szakértő kiemelte, hogy a cégautó magánhasználata a cégautóadó megfizetésén kívül adómentes juttatás, az pedig megbeszélés kérdése, hogy az üzemanyagot a munkáltató vagy a munkavállaló fizeti. (Érdekes adalék, hogy egy kerékpár vagy roller ellenben jövedelemként adózik.) A régen az adminisztrációt megbonyolító útvonalnyilvántartásokat sem kell már mindig vezetni, csak bizonyos konstrukciókban kell tudnia a munkáltatónak, az áfa visszaigénylése miatt, hogy mennyi volt a magánhasználat és mennyi a munkavégzés. Ugyanis előbbi után nem lehet visszaigényelni az áfát.
Kulcsos autó, pool car
Fata László hangsúlyozta, hogy a céges autó akkor is értékes lehet juttatási szempontból, ha időszakosan, bizonyos helyzetekre kaphatnak járművet a munkavállalók. Ha akár egy-két autó áll egy cégnél rendelkezésre, amit szükség esetén igénybe lehet venni, „kulcsos autó” vagy akár egy céges furgon, amit mondjuk költözködésre lehet használni. A használat „díját” pedig a cafeteria keretből vonják le.
Ezt megerősítette Mosdóczy Viktória is, akiknél szintén van egy ilyen pool car, amit előjegyzés alapján tudnak igénybe venni a középvezetők. Akár hosszabb távra, például egy hétre is le lehet foglalni, ha mondjuk valakinek az autója szervízben van. Ezt a lehetőséget szeretik és ki is használják a kollégák.
További motiváló tényező, hogy a kollégák az adott költségkereten és a kiválasztott márkán belül részt vehettek az autók illetve a felszereltség kiválasztásában, például volt, aki családosként inkább kombit szeretett volna, és volt, akinek az automata váltó volt fontos. A gazdasági vezető szerint így a munkavállalók jobban kötődnek az autókhoz, jobban is vigyáznak rájuk. Ez annál is inkább fontos, mert a tartós bérlet lejárta, vagyis négy év után az autók megvásárolhatók. Mint mondta, úgy érzik, motivációs szempontból náluk egyértelműen bevált ez az eszköz.
A nyitóképen Fata László juttatási szakértő
Sorozatunk korábbi cikke:
Miért inkább tartós bérlet? - így válasszon céges autót
- 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is.
Részletek
Jegyek
A munkahelyi stressz és a mentális kimerültség soha nem látott szintre emelkedett és a legtöbb hiányzás mögött lelki megterhelés áll. A... Teljes cikk
Immár tudományosan is igazolt, hogy a hét közbeni kialvatlanságot a hétvégi „pótló” pihenés kompenzálhatja, javítja a közérzetet, csökkenti... Teljes cikk
A mellrák diagnózisa nemcsak az érintett életét forgatja fel, hanem hatással van a környezetére és a munkahelyi közösségre is. Ilyenkor nem a... Teljes cikk
- Inspiráló rendezvényhelyszín a főváros közelében, komplex élményekkel 4 hete
- Már több mint ötezer nyertesnek utaltak támogatást a vállalati e-autó programban 1 hónapja
- Cafeteria rendszered hatékonyság-növelése 1 hónapja
- Ekkora minimálbér-emelést lát reálisnak a VOSZ főtitkára 2 hónapja
- Terasztető és kocsibeálló eladás AI-jal: a láthatatlan eladó, aki sosem alszik 2 hónapja
- Több ezer új állás a Mercedesnél – Magyarország veszi át az európai gyártás súlypontját 2 hónapja
- Krasznahorkai László kapja az irodalmi Nobel-díjat 2 hónapja
- Távozik a B+N Referencia Zrt.- HR-igazgatója 2 hónapja
- Így készítenék fel a gyerekeket a robotok világára – jöhet a kötelező MI-oktatás? 2 hónapja
- Vezetőváltás a KAVOSZ-nál 3 hónapja
- Céges buli alapkellékek – italok, amik feldobják az eseményt 3 hónapja

Egy CEO naplója - a világ egyik legnépszerűbb podcastja