Miért inkább tartós bérlet? - így válasszon céges autót
Új sorozatunkban a vállalati autók beszerzéséhez adunk tippeket pénzügyi, műszaki és humánerőforrás szempontból. Az első részben a tartós bérlet előnyeit és a beszerzés néhány alapkérdését vesszük nagyító alá egy HR tanácsadó magyar vállalkozás példáján. A trendekről a szakértő elmondta: a hibrid a sláger, de újra jön fel a dízel.
Vonjuk be a kiválasztásba a kollégákat

A Consiliumnál az autók kiválasztása is már egy kisebb csapatépítő tréning volt, mert ebbe érdemes bevonni azokat, akik később az autóba ülnek. “Többségében női kollégák dolgoznak nálunk. Belülről kifelé haladtunk. Elhatároztuk, hogy kell bele klíma, ülésfűtés, könnyen lehessen a városban parkolni, de hosszabb távokra is kényelmes legyen. Fontos szempont volt a színvilág is. A fehér színt választottuk, amelyen a Consilium sötétkék logója szerepel. Fiatalos, modern, benzines modellben gondolkodtunk. Mivel a többségnek távol-keleti autómárkái voltak otthon, ezért a könnyebb kezelhetőség miatt csak a japán-dél-koreai vonal jöhetett szóba, végül a KIA Stonic, egy kisebb városi SUV lett a befutó. 100 lóerős, benzines, igazi csinos kis városi autó emelt hasmagasággal. Négy éves szerződést írtunk alá. Ha valamelyik kollégának nagyon megtetszik az évek alatt, akkor a szerződés lejártával meg is vásárolhatja” - mondja az ügyvezető.
Alapkérdések, mielőtt autót beszerzünk
Mit gondoljon át egy vállalkozás, mielőtt autót és konstrukciót választ? - kérdeztük Keresztes-Nagy Gergelyt, az 500 autót kezelő, magyar tulajdonú FlottaMan Zrt. vezérigazgatóját. “Azt feltétlenül tisztázzuk, hogy mennyi pénzünk van rá, mely munkakörökhöz elengedhetetlen, mennyi a várható éves megtett kilométer, mennyi időre tervezünk vele. Olyan autó mellett döntsünk, amiben komfortosan érezzük magunkat. Gyakorta megfigyelhető, hogy a cégek nem veszik figyelembe a kolléga igényeit. Így egy szervezetnél lehet, hogy 5 ajtós az előírás, de egy 3 gyerekes családapa jobban örülne egy kombinak. Érdemes megkérdezni azokat, akik használják majd, milyen igényeik vannak, mely funkciók igazán fontosak.”
Elkél ehhez a szakértői segítség is, mert két ugyanannyiba kerülő autót egymás mellé téve sem biztos, hogy ugyanazokat a költségeket fizetjük. Valamelyiknek 15 ezer, a másiknak 30 ezer km a szervizperiódusa, az egyiknek kettő, a másiknak hét év garanciája van. Ugyanez a helyzet a fogyasztásban, az alap-extra felszereltségben. Az alapos tervezés azért is fontos, mert egy márkán belül is hatalmasak a költségbeli különbségek: egy alapfelszereltségű, benzines KIA Ceed árban 5,4 millió forintnál kezdődik, plug-in hibridként magas felszereltséggel már 11,5 millió forint is lehet.

Sok idő és pénz spórolható meg szervizeltetésben
Kinek érdemes a tartós bérletet választania? Aki nem akar az autó üzemeltetésével és szervizeltetésével foglalkozni. A tartós bérlet további előnye, hogy előre tervezhetőek a költségek. A flottakezelő kockázata az értékcsökkenés és a maradványérték, ő nyújtja a szervizszolgáltatást és mennyiségi kedvezményei miatt mindezt általában olcsóbban, mintha egy cég mindent saját erőforrásból szervezne meg. Szakértő kollégák ellenőrzik a javítás szükségességét, és csak akkor engedélyezik az alkatrész cseréjét, ha az valóban indokolt. Például elkerülhető, hogy esetlegesen idő előtt cseréljenek 60 ezer kilométernél kuplungot és a kettős tömegű lendkereket, vagy 30 ezernél első féktárcsát - sorol néhány extrém de valós példát Keresztes-Nagy Gergely.
Időben is sokat lehet spórolni. Ha egy vállalkozásnak magának kellene szervizeltetnie az autót, akkor a munkatárs egyeztet időpontot, ő viszi oda az autót, rossz esetben egy munkanapjába kerül a várakozás vagy az ide-oda taxizás.
A hibridek a slágerek, de ne írjuk le a dízelt
A Covid hatásáról Keresztes-Nagy Gergely elmondta, hogy ugyan a home office csökkentette a megtett kilométerek számát, ám a várakozásokkal ellentétben sokan voltak, akik bővítették autóparkjukat. Például azért, mert az újonnan bérelt autóval több kollégát szállítottak be a cég telephelyére.
Akik elhalasztották az autóbeszerzést, ők most azzal szembesülnek, hogy emelkedtek az árak. Egy korábban 6 millió forintba kerülő autót már 7 millióért árulnak, egy 10 milliósat 11-12 millióért és ez a 10-20 százalékos áremelkedés a bérleti díjakban is visszaköszön. Ennek egyik oka, hogy az Euro 6d károsanyagkibocsátási norma bevezetésével megjelentek a lényegesen összetettebb, drágábban gyártható mild hybrid motorok, ami alapból 8-10 százalékkal emelte a modellek árait. A cégvezető most két trendet lát a piacon: a hibridek egyre inkább slágerek lesznek, és érdekesség, hogy elindult a visszaáramlás a dízelekhez a kisebb fogyasztás és olcsóbb fenntartás miatt. A zöld rendszám is vonzerőt jelent a plug-in-hibrideknél az ingyenes parkolás miatt, ám csak emiatt ne vegyünk ilyen autót. Elképzelhető, hogy a jövőben csak a tisztán elektromos autók tartoznak majd ebbe a kategóriába.
A nyitóképen Szendrei Réka a Consilium munkatársa az új céges autóval. Fotó: Karácsony Zoltán
- 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznak
Részletek
Jegyek
Hol tart a HR 2025-ben? Melyek a nagy témák? Erről beszélgettünk Csépai Martinnal, a Deloitte HR tanácsadási vezetőjével. A szakértő egyebek... Teljes cikk
A Prohuman Group megvásárolta a létesítménygazdálkodással foglalkozó Green Vector Kft. 75%-os, valamint a contact center piacon meghatározó szerepet... Teljes cikk
December 12-én váratlanul elhunyt Sass Katalin a piacvezető bérszámfejtő és HR menedzsment szolgáltató, a NEXON alapító tulajdonosa, ügyvezetője.... Teljes cikk
- Céges autó: biztosítás 4 éve
- Melyek a legnépszerűbb céges autók? - itt a lista 4 éve
- Céges autó: adózás 4 éve
- Céges autó: vásárlás vagy lízing? 4 éve
- Cégautó mint juttatás - mire figyeljünk, hogy igazán motiváló legyen? 4 éve
- Hogyan állapítják meg a leszázalékolás mértékét? 4 éve
- Közelíti a 18 milliót a tartósan munkanélküliek száma az Egyesült Államokban 5 éve
- Tesla bérlés: próbáld ki a teljes önvezető rendszert, az FSD-t! 5 éve
- Kötelesek-e a koronavírus ellenére visszavenni Gyes után a munkahelyemre? 5 éve
- Jár-e plusz szabadság, ha gluténérzékeny vagyok? 5 éve
- Igényelhetek-e visszamenőlegesen adókedvezményt? 5 éve