Csökkent az álláskeresők száma Tolnában áprilisban
Csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma áprilisban Tolna megyében, ahol a gazdaságilag aktív népesség 6,1 százaléka volt regisztrált álláskereső - írja az MTI.
A Tolna Megyei Kormányhivatal honlapján közzétett adatok szerint a múlt hónapban 5793-an, míg márciusban 6105-en szerepeltek álláskeresőként a nyilvántartásban. A márciusi relatív mutató - az álláskeresőknek a gazdaságilag aktív népességhez viszonyított aránya - 6,4 százalék volt.
Áprilisban az előző év azonos időszakához képest 1734-zal csökkent az álláskeresők száma, a Tolna megyei relatív mutató az országos átlagnál 0,5 százalékponttal volt kedvezőtlenebb, szemben az egy évvel korábbi 1,2 százalékponttal.
Áprilisban a hivatal 150 pályakezdőt regisztrált, akiknek a száma összesen 626 volt - 57 százalékuk legfeljebb általános iskolai végzettséggel rendelkezett.
Az év első felében az álláskeresők számát csökkentette a Tolna megyei önkormányzat 1,2 milliárd forintos foglalkoztatási projektje is, amely három év alatt 459 hátrányos helyzetű ember juttat munkához. A foglalkoztatási paktumról a megyei közgyűlés keddi ülésén napirendre került beszámoló szerint április végéig 137 ember bértámogatását kezdték meg.
A kormányhivatal összefoglalója arra is kitért, hogy a Tolna megyei munkáltatók összesen 641 dolgozóra jelentettek be munkaerőigényt, ezek közül 219-hez nem igényeltek állami támogatást. A megye vállalkozásai 72 álláshelyre a feldolgozó iparból, 37-re az építőiparból kerestek munkavállalókat, a kereskedelem, gépjárműjavítás és a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás ágazatból 22-22 fős munkaerőigény jelentkezett.
MTI

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?