Czomba: közelebb kell vinni a szakképzést a munkaerőpiachoz
A szakképző iskolákat a hiányszakmák felé kell orientálni – mondta a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár csütörtökön Szekszárdon.
A szakképzés munkaerőpiachoz közelítéséről beszélt a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön Szekszárdon, a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának pályaválasztási kiállításán.
A cél az, hogy közelebb kerüljön a munkaerőpiachoz a szakképzés, ezért a szakképző iskolákat a megyei fejlesztési és képzési bizottságok javaslata alapján a hiányszakmák felé orientálnák - mondta Czomba Sándor a szakképzés aktuális kérdéseiről tartott előadásában, hozzátéve: ezt forrásokkal is segíteni kell.
Hangsúlyozta, a tanulószerződések számát úgy tudják növelni, ha abban anyagilag is érdekeltté teszik a vállalkozásokat. "A nagyvállalatok mellett szeretnénk a 4-5 főt foglalkoztató kis cégeket is arra ösztönözni, hogy egy-két szakiskolai tanulót oktassanak" - mondta.
Az államtitkár felidézte, hogy 2011-től jelentős változásokon ment át a szakképzés, amely öt helyett ismét hároméves lett, 18 évről 16 évre vitték le a tankötelezettség korhatárát, a 2012-ben bevezetett új Országos Képzési Jegyzékben a szakmák számát kevesebb mint felére, 1303-ról 632-re csökkentették. Jelezte: 2014-ben mindenütt kötelezően be kell vezetni a hároméves képzést.
Beszélt arról, hogy a jövőben szükség lesz a szakközépiskolai és gimnáziumi oktatást végző intézmények profiltisztítására. Ebben vita van a kormányon belül is - mondta, hozzátéve, hogy véleménye szerint a szakközépiskola és szakiskola alkot egységet.
Czomba Sándor azt is dilemmának nevezte, hogy a szakképzést végző iskolák a Klebelsberg Intézményfenntartó Központhoz (Klik) vagy a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz tartozzanak. Közölte: az idei tanévben ebben nem lesz változás, azaz a szakképző intézmények maradnak a KLIK fenntartásában, később azonban el kell dönteni, hogy szükség van-e új intézményi struktúrára.
Az államtitkár úgy vélte, hogy stagnáló gazdaságban nem könnyű megmondani négy-öt évre előre azt, hogy melyek a hiányszakmák. Általánosságban azonban a hagyományos fémipari és az informatikai szakmákban hiány van - tette hozzá.
Leszögezte: a nemzetgazdasági tárca intenzíven szeretné segíteni a hiányszakmákban tanuló fiatalokat. Közlése szerint ma egy hátrányos helyzetű, hiányszakmát elsajátító diák jó tanulmányi eredménnyel havonta 45-60 ezer forint juttatást kaphat.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?