Diplomások munkaerő-piaci helyzete a mai Magyarországon

A személyes kérdések megfogalmazásával a kérdőív általános jellemzése volt a célom. A kitöltők nemek szerinti arányát tekintve a válaszadók több mint kétharmada volt nő (78,4 százalék), míg csupán egyharmada férfi (21,6 százalék). A legtöbb válaszadó Pest (36,3 százalék), illetve Csongrád megyében (26,6 százalék) él. Ezen kívül Békés, Veszprém és Zala megye kivételével minden megyéből érkezett legalább egy kitöltés.
A legmagasabb iskolai végzettséget alapul véve jórészt alapszakos diplomával rendelkező egyének töltötték ki a kérdőívet, a válaszadók egyharmada tanult tovább a BA diploma megszerzését követően és szerzett mesterszakos diplomát (38 százalék), míg egy fő doktori fokozattal is rendelkezik.

A válaszadók 42 százaléka a közszférában, míg 58 százaléka a versenyszférában tudott elhelyezkedni, vagyis megközelítőleg egyezik a diplomával történő elhelyezkedési esély a két nemzetgazdasági csoporton belül.

A személyes kérdések tekintetében rákérdeztem a havi bruttó átlagkereset mértékére is, természetesen intervallumokat megadva (1. ábra). A bruttó bérek alakulását vizsgálva a következőket állapíthatjuk meg: a válaszadók 28 százalékának bruttó munkabére a jelenlegi kötelező legkisebb bérminimum és 180. 000 Ft között mozog, 18 százaléknál viszont 300. 000 Ft feletti a havi bruttó jövedelem mértéke. Ami talán ennél meglepőbb, hogy a kitöltők 14 százaléka 105. 000 Ft alatti összeget jelölt meg.

A főiskolai/egyetemi tanulmányokra vonatkozó kérdések összeállításánál többek között arra voltam kíváncsi, hogy melyik évben, és milyen végzettséggel szerezték meg diplomájukat a kitöltők, valamint, hogy továbbtanultak-e ezt követően, és ha igen, mi volt ennek az oka. A válaszadók 82 százaléka 2000 és 2014 között szerezte meg a diplomáját, míg 2000 előtt mindössze 18 százalékuk. A legkorábbi évszám a diploma megszerzésének dátuma szempontjából 1980 volt.

A válaszadók 37 százaléka a közgazdaság területén szerezte meg diplomáját. Ugyancsak kiemelkedően magas volt a bölcsész diplomával rendelkezők aránya, valamint 16 százalékuk egyéb végzettséget jelölt meg válaszként.  

Ha az elmúlt néhány évek tendenciáit vesszük alapul, láthatjuk, hogy a felvételi eljárás során e két terület a legnépszerűbbek közé tartozik a leendő egyetemistások/főiskolások körében, ezek közül is leginkább a turizmus-vendéglátás, a gazdálkodás és menedzsment, a mérnökinformatikus, illetve a kereskedelem és marketing szak.

Kíváncsi voltam arra is, hogy a kérdőívet kitöltők közül ki az, aki tovább tanult az első diploma megszerzését követően, valamint arra, hogy milyen indíttatásból történt a tanulmányok folytatása (2. ábra). A válaszadók 67,7 százaléka felelt igennel a továbbtanulásra vonatkozó kérdésre.
Az utóbbi években számos tanulmány készült arra vonatkozóan, hogy mit várnak el a munkáltatók egy diplomás jelentkezőtől. A kutatások eredménye arra enged következtetni, hogy a munkáltatók számára nem a „papír” számít, sokkal inkább a jelentkező gyakorlati tudása, rátermettsége, motivációja. Ezt az eredményt a kapott válaszok is alátámasztják, hiszen a kitöltők több mint fele személyes indíttatásból választotta a tanulmányok folytatását, míg csupán 12 százalékuk nyilatkozta okként a munkáltatói elvárást. 70 százalék azok közül, akik a tanulmányok folytatása mellett döntöttek, meglévő szakmájukat képezték tovább, míg 30 százalékuk teljesen új szakmát választott.

A kutatás központi témáját képezte a nyelvtudás problémája, ugyanis a munkaadók ezt tartják az egyik leggyengébb pontnak a diplomások alkalmazását illetően. A kérdőívben feltételeztem, hogy aki diplomával rendelkezik, legalább egy idegen nyelvet beszél. A válaszolók 46 százaléka kettő vagy annál több idegen nyelvet beszél, a fennmaradó 54 százalék pedig legalább egy idegen nyelv ismeretével rendelkezik. Az idegen nyelvet beszélők közül 48 százalék nyilatkozta azt, hogy nyelvtudásának a munkahelyen is hasznát veszi, rendszeresen használja ezen kompetenciáját, míg 52 százalékuk mondta azt, hogy nincs szükségük idegen nyelvtudásukra jelenlegi munkájuk során.

Ebből az a következtetés szűrhető le, hogy a munkáltatók mindenképpen elvárják a nyelvismeret meglétét, még akkor is, ha egyébként az adott munkakör nem kívánná azt meg.

A kérdőív harmadik részében a munkahelyre vonatkozó kérdéseket tettem fel. Mivel szakdolgozatom témáját is leginkább ez a kör érinti, itt tudom legnagyobb eséllyel alátámasztani vagy megcáfolni hipotéziseimet.
A válaszadók 70 százaléka kettő vagy annál több munkahelyen volt már munkaviszonyban.

Első feltevésként azt fogalmaztam meg, hogy diplomával könnyebb és gyorsabb elhelyezkedni, mint egy alacsonyabb szintű végzettséggel. A kitöltők közel 80 százaléka munkaviszonyban állt a kitöltés idején. A fennmaradó 17 százalék közfoglalkoztatott vagy álláskeresőként volt regisztrálva, 3 százalék pedig nem állt munkaviszonyban, és álláskeresőként sem regisztráltatta magát. 

Az adatok alapján valóban beszélhetünk a diplomával rendelkezők kedvezőbb munkaerő-piaci helyzetéről. A válaszadók 65 százaléka a diploma megszerzését követő három hónapon belül el tudott helyezkedni valamilyen munkakörben. Ahol hat hónapon belül sem sikerült ez, ott 5 százalékuk a túlképzettséget, 3 százalékuk az alulképzettséget jelölte meg okként, a legtöbbjüknek (27 százalék) viszont a jelentkezést követően vissza sem jeleztek a munkáltatók.

Feltevésként fogalmaztam meg továbbá, hogy a diplomások előnyösebb elhelyezkedési lehetősége java részt annak következménye, hogy a diplomások kiszorítják az alacsonyabb végzettséggel rendelkezőket, ugyanis olyan munkakörökben helyezkednek el, amely egyébként meg sem kívánja a diploma meglétét. A kérdőívet kitöltők közül 53 százalék nyilatkozta azt, hogy munkakörének nem előfeltétele a diploma megléte, vagyis az úgynevezett kiszorító hatásról valóban beszélhetünk.

Kíváncsi voltam arra is, hogy a diplomás munkavállalók munkába állása miképpen zajlott, hogy sikerült a jelenlegi munkakörükben elhelyezkedni. Az interperszonális kapcsolatokon keresztül történő munkaviszony létesítése a diplomások esetében is ugyanúgy érvényesül, mint általánosságban véve a munkát keresőknél. A kitöltők 31 százaléka találta meg így jelenlegi állását, míg csupán 3 százalékuk a munkaügyi központok segítségével.

Összegzésképpen elmondható, hogy a szakirodalom segítségével összegyűjtött jelenségek a gyakorlatban is érvényesülnek. A kiszorító hatás egyértelmű jelei látszódnak, hiszen a legtöbb munkáltató két jelentkező közül értelemszerűen a magasabb iskolai végzettséggel rendelkezőt fogja alkalmazni, mivel tőle magasabb színvonalon végzett munkára számít.
Az így betöltött munkakör pedig előbb-utóbb mindenkitől felsőfokú végzettséget fog elvárni, még annak ellenére is, hogy egyébként a megszerzett tudás csak egy része érvényesül a munkavégzés során.
A túlképzés/alulképzés kérdése mindig vita tárgyát képezi. Vannak, akik szerint felesleges ennyi diplomás, hiszen a piac telítődött, nincs szükség ennyi felsőfokú végzettségűre, vannak viszont, akik úgy vélik, hogy ez csak a munkáltatóknak jó indok arra, hogy ne alkalmazzák a jelentkezőt. A kérdőíves kutatás során válaszolók az utóbbi véleményen vannak. A téma szakértőinek véleménye igencsak megoszlik e kérdés kapcsán, legtöbbjük álláspontja azonban egyezik a kérdőívben válaszolókéval.


Tóth Dóra
SZTE Állam- és Jogtudományi Kar