kapubanner for mobile

Drasztikusan visszaesett a minimálbérrel trükköző munkáltatók száma

A munkáltatók túlnyomó többsége a szabályoknak megfelelően fizette ki a januártól mintegy ötödével megemelt minimálbért és a garantált bérminimumot. A foglalkoztatás-felügyeleti hatóság a kötelező legkisebb béreknél is fokozottan ellenőrzi az előírások betartását - hívta fel a figyelmet a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM).

images

Míg 2010 első három hónapjában még közel hatszáz esetben akadt ezzel gond, az idei első negyedévben mindössze 16 alkalommal. A trükközés tehát lényegében megszűnt, a minimálbérért dolgozók rendben megkapják a 2010-es átlagbérnél magasabb járandóságukat.

A januártól nagymértékben megemelt minimálbér és garantált bérminimum kifizetése kötelező, ennél kevesebbért teljes munkaidőben senki nem foglalkoztatható. A munkabérrel kapcsolatos jogsértésekkel érintett munkavállalói létszám 2018-hoz képest a hatodára, tavaly óta a felére csökkent. A tíz évvel korábbi adatokhoz viszonyítva e mutató több nagyságrenddel esett vissza. A minimálbéren foglalkoztatottak keresete tehát valóban eléri a 2022-től 200 ezer forintos szintet.

A munkaadók tehernövekedését jelentős adócsökkentések ellentételezik a hazai vállalkozások számára. A foglalkoztatás-felügyeleti hatóság a munkabért nem vagy nem időben fizető munkáltató részére minden esetben lehetőséget biztosít arra, hogy az eljárás során kitűzött határidőn belül pótolja az elmaradt bérfizetést. Ha így tesz, mentesül az egyébként kötelező munkaügyi bírság alól - hangsúlyozta a minisztérium. A hatósági eljárás ezzel alapvető célját, a jogszerű javadalmazás garantálását éri el ahelyett, hogy a munkaadó egy esetleges bírságösszegre költene.

 

 

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek