Eddig jelenthető be az egyszerűsített foglalkoztatás
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat2017 október 31-ig jelenthető be a jövő évre tervezett egyszerűsített foglalkoztatás, hogy megfelelő összhang legyen a közfoglalkoztatási programok és a helyi idénymunkák között - írja az MTI.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) közleménye szerint a közfoglalkoztatási törvény szerinti egyszerűsített foglalkoztatást egyszerűbbé kívánják tenni jövőre. Ezért a Belügyminisztérium és az állami foglalkoztatási szervezet az idénymunkával érintett időszakokban úgy kívánja tervezni a közfoglalkoztatási programok létszámait, hogy megfelelő számú aktív státuszú álláskereső állhasson a munkáltatók rendelkezésére.
A NAK -nak a kormányzattal közös álláspontja, hogy a közfoglalkoztatási programok és a helyi idénymunkák közt megfelelő összhangnak kell lennie, ami biztosítja a mezőgazdasági munkák időbeni elvégzését. Ehhez azonban a gazdálkodók aktív közreműködésére is szükség van.
Fontos tudni, hogy a gazdálkodók számára előzetes bejelentés nem jár foglalkoztatási kötelezettséggel. Az október 31-ig előzetesen bejelentett igénylésben egy tervezett számot kell leadni, ami nem jelenti azt, hogy kötelezően ki is kell a járási hivatalnak közvetítenie az álláskeresőket, hanem csak egy várható keretet megadni a jobb tervezhetőség érdekében.
A munkáltatóknak lehetőségük van arra is, hogy a tényleges egyszerűsített foglalkoztatásra irányuló munkaerőigényüket közvetlenül annak felmerülése előtt (amikor már előre pontosan látják, hány főre van szükségük) az állami foglalkoztatási szervként eljáró járási (illetve fővárosi kerületi) hivatalok számára bejelentsék - tartalmazza a közlemény.
MTI

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?