kapubanner for mobile

Egyre többen szervezik ki a bérszámfejtést

Bár a bérszámfejtés kiszervezését a köztudat még mindig a kisebb cégekhez köti, a legnagyobb hazai cégeknek is mintegy harmada él ezzel lehetőséggel. A BDO Magyarországnak a TOP 200 hazai vállalat körében végzett felmérése szerint e döntésben a költséghatékonyság, a szakszerűség, és a rugalmasság is szempont.

images

images

A válaszadó cégek háromnegyede a bérszámfejtés mellett más tevékenységeket, így a cafeteria kezelését, a könyvelést vagy akár a teljes HR szolgáltatások körét is jellemzően ugyanahhoz a szolgáltatóhoz szervezi ki.

„A bérszámfejtési piac mára Magyarországon eljutott odáig, hogy immár a legnagyobb hazai vállalatok közül is minden harmadik saját bérszámfejtési osztály nélkül működik – hangsúlyozta Hajnal Péter, a BDO Magyarország könyvelési, bérszámfejtési és outsourcing üzletágának partnere. – A TOP 200 cégek 30 százaléka teljesen független szereplőhöz szervezi ki ezt a tevékenységet, további 7 százalékuk a cégcsoportjukon belül hoz létre szolgáltatót, amely gyakran egyéb külső megrendelők felé is nyújt hasonló szolgáltatást.”

A bérszámfejtés egy vállalat egyik legérzékenyebb tevékenysége, így nem csoda, hogy a szolgáltató kiválasztása során a legfontosabb szempont az, hogy az adott bérszámfejtő cég rendelkezik-e szakmai felelősségbiztosítással. A válaszadók a második helyen említették az adott szolgáltatás díjazását, míg a további helyekre a minőségbiztosítási tanúsítványok megléte, illetve az alkalmazott szoftver fajtája került. A nemzetközi tapasztalat ebben a körben a vártnál kisebb mértékben befolyásolta a döntést.

Azok a válaszadók, amelyek a bérszámfejtést házon belül oldják meg jelenleg is, a választott megoldás mellett elsősorban a megbízhatóság kérdését, illetve a távkapcsolathoz kötött két hátrányt, a felügyelhetőség és a rugalmasság nehézségeit említik, miközben elismerik, hogy a költséghatékonyság szempontjából nem ez a megoldás az előnyösebb.
A BDO szakembere hozzátette: „A rugalmasságot és a felügyelhetőséget a szolgáltatók jellemzően az adott céghez telepített saját munkatársakkal oldják meg, akik fizikailag is jelen vannak, így biztosítva azt, hogy ez a meghatározó szerepet játszó tevékenység minél hatékonyabban illeszkedjék az adott cég gyakorlati működéséhez.”

A bérszámfejtéssel foglalkozó cégek többségének profiljában számos más, többé-kevésbé kapcsolódó szolgáltatás is szerepel, ami racionális alkalmazkodást mutat a piacon is jelentkező igényekhez. A TOP 200 társaság háromnegyede ugyanis fontos szempontnak tartja, hogy az olyan szolgáltatások, mint a bérszámfejtés, a cafeteria, könyvelés, és a HR szolgáltatások egy helyen legyenek elérhetők.

Abban a körben például, ahol létezik cafeteria szolgáltatás, ezt a tevékenységet a bérszámfejtést cégcsoporton belül kiszervezők 80 százaléka végezteti ugyanannál a cégnél, miközben a független szolgáltatót választók körében ez az arány szintén magas, 58 százalékos.

„Korábbi piaci felmérések szerint a teljes hazai piacot tekintve már félmillió fő felett van azon munkavállalók köre, amelyeknek bérszámfejtését külső szolgáltatók biztosítják – mutatott rá a Hajnal Péter. - Elsősorban költséghatékonysági okok játszanak szerepet abban, hogy ez a szám évről évre folyamatosan emelkedik, de a megbízotti körben számottevő a felelősség-megosztás iránti igény is: a gyorsan változó jogszabályok naprakész ismerete, illetve a munkaügyi ellenőrzések gyakoribbá válása a nagyvállalati körben is vonzó alternatívaként állította be a bérszámfejtési outsourcingot.”
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek