Eljött a női vezetők kora?
Egyre több férfi felsővezető látja be, hogy a nők által hozzáadott értékek hatékonyabbá teszik a szervezetet. A tudásalapú vállalatoké a jövő, a tanulási folyamatban pedig a hölgyek erősebbek férfi társaiknál: kitartóbbak, szorgalmasabbak, nyitottabbak, gyorsabban tudnak jeleket érzékelni, képesek a tudásmegosztásra és sokkal jobban figyelnek másokra - hangzott el A vezető nő III. című konferencián.
Új vezetőként a szervezetben
Ahhoz, hogy fejlődjünk, ki kell lépnünk a komfortzónánkból, a megszokott környezetünkből. Ez sokszor nehéz döntés, nagy adag bátorság, eltökéltség kell hozzá - mondta Zolnay Judit, aki tíz év után váltott és idén áprilisban foglalta el az Aviva vezérigazgató helyettesi székét. A szakember szerint arra kell figyelni egy karrierváltás során, hogy a változásoknak nem fog örülni az új szervezet, lesznek támogató munkatársak, és lesznek olyanok, akik ellenállnak majd. Éppen ezért fontos, hogy az új vezető ne csak a szobájában üljön, hanem alakítson ki személyes kapcsolatot a kollegákkal, beszélgessen velük, hallgassa meg őket. A tervek megvalósításához, az újdonságok bevezetéséhez keressünk szövetségeseket - javasolta Zolnay Judit, aki szerint önmagunk fejlesztéséhez érdemes coachingot és mentoringot is igénybe venni.
Képzésfejlesztés, kommunikáció a hatékonyságért
Az egyértelmű kommunikációban, a folyamatos képzésben és a munkatársakkal való bánásmódban látja a szervezet hatékonyágának kulcsát Kósa Erika, a Brokernet Holding Zrt. alapító tulajdonosa, hálózatért és értékesítésért felelős alelnök. A hatezer főt foglalkoztató cégnél 25 év a munkatársak átlag életkora, ezért igyekeznek mindenkinek perspektívát, karrierlehetőségeket, fejlődési lehetőségeket biztosítani. A cégvezető kiemelte a folyamatos visszajelzés, valamint a teljesítményértékelés szerepét. Ahhoz, hogy hiteles, kompetens tanácsadókkal lépjenek a piacra, folyamatos tanulásra van szükség, ezért Kósa Erika rendszeresen részt vesz a munkatársak oktatásában és a szakmai képzési rendszerek koordinálásában.
A fejlődés origója: coaching típusú fejlesztéseké a jövő?
A női vezetők egyértelműen a képzésben, fejlesztésben látják a fejlődés kulcsát. A kihívások korában tudásalapú szervezeteké a jövő, de egyre kevesebb idő jut arra, hogy az adott helyzeteket megértsük, és ennek megfelelően formálódjunk. A változásokra gyorsan kell reagálni, a versenytársakat, a gazdasági környezetet folyamatosan kell figyelni. Az online kutatás eredményei szerint ezért másfajta fejlesztési módszerekre van szükség, mint eddig: az egy-két napos tréningek kora lejárt, sokkal hasznosabbnak bizonyulnak a workshopok, a gyakorlati tanulás, a beszélgetések, a szupervízió. A felmérésben résztvevők fontosnak nevezték, hogy a fiataloknak lehetőséget tudjanak adni arra, hogy a tapasztaltabb kollegáktól, vezetőktől tanuljanak és kiemelték a személyes példamutatás erejét is.
Amiben a nők erősebbek
A tapasztalatok, a tudás átadásában a nők erősebbnek mutatkoznak - fogalmazott Gyökér Irén a BME - MVT egyetemi docense. A szervezeti szintű tanulás folyamatában kiemelt szerepe van a hölgyeknek, mert kitartóbbak, szorgalmasabbak, nyitottabbak, gyorsan tudnak jeleket érzékelni, sokkal jobban figyelnek másokra. Gyökér Irén szerint ugyanakkor a nőknek is van még mit tanulniuk, jobban kellene irányítaniuk önmagukat, nem lenne szabad arra várniuk, hogy mások lássák meg a bennük rejlő tehetséget, önmagukat kellene ambicionálniuk. Véleménye szerint a jobb önismeret és önmaguk elfogadása sokat segíthet ebben. Emellett itt van még az időgazdálkodás kérdése is - tette hozzá -, hiszen a munka mellett, a családban is meg kell állniuk a helyüket. Ahhoz, hogy a nők mindezzel meg tudjanak küzdeni, mentorálásra, coachingra, női hálózatokra, tanácsadói és karrier támogatói programokra van szükség - hangsúlyozta a szakember.
Szilágyi Katalin, HR Portal
- 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznak
Részletek
Jegyek
A KSH adatai szerint tavaly 41 300 magyar vándorolt külföldre, és 2020 óta folyamatos a növekedés. Sokakat vonz a magyarországinál magasabb fizetés... Teljes cikk
Hatalmas lehetőségeket látnak a HR vezetők abban, hogy a készségeknek nagyobb szerep jusson a HR-ben. Az átfogó készségalapú stratégia... Teljes cikk
A férfiak vállalkozási aktivitása – korosztálytól és vállalkozási típustól függetlenül – jellemzően magasabb a nőkénél. A férfiak mintegy... Teljes cikk
- Új felsővezetők csatlakoztak a Rossmannhoz 1 hete
- A 20 legbefolyásosabb magyar HR vezető 2025-ben: Szijjné Kállai Ildikó, SPAR 1 hete
- A 20 legbefolyásosabb magyar HR vezető 2025-ben: Dobi Kitti, MBH Bank 2 hete
- A 20 legbefolyásosabb magyar HR vezető 2025-ben 2 hete
- Visszaszoruló HR, előretörő technológia: íme a női vezetők új prioritásai 4 hete
- Pszichológiai biztonság: ez lehet a legjobb munkahelyek sikerreceptje 1 hónapja
- Mi a leggyakoribb felmondási ok és miért nem meri kimondani senki? 2 hónapja
- Mitől válik valaki vezetővé? A vezetett teszi azzá? 2 hónapja
- Mit árul el a vezetőről a LinkedIn profilja? 2 hónapja
- Ezek most a vezetővé válás sikertényezői 2 hónapja
- Íme a hat legnagyobb ügyvezetői kihívás: a munkaerő az élen 2 hónapja