Elon Musk elküldené minden tizedik alkalmazottját a Teslától
Az amerikai Tesla elektromosautó-gyártó cég világszerte munkahelyeinek több mint tíz százalékát tervezi megszüntetni – derül ki egy belső, vállalati e-mailből, amelyet Elon Musk cégvezető küldött szét hétfőn a Teslánál a Frankfurter Allgemeine Zeitung információi szerint.
A Tesla több mint 140 ezer embert foglalkoztatott tavaly év végén, a mostani racionalizálás pedig Elon Musk szerint szükséges lépés lesz és legalább 14 ezer állást érinthet a gyártásban. Meg kell vizsgálni a költségmegtakarítási lehetőségeket a vállalat minden területén, és végső soron növelni kell a termelékenységet. A létszámleépítést utálja, de szükségesnek tartja – jelezte Elon Musk.
Az elektromos autók üzletágának növekedése az utóbbi időben a világ számos régiójában lelassult, és ez a Teslát sem kíméli. A 2024 eleji visszaesés azért számít történelmi eredménynek, mert csaknem négy év után ez volt az első alkalom, hogy a Tesla kevesebb új járművet adott el (387 ezer darabot), mint egy évvel korábban. A korábbi árleszállítások és a kedvezmények vonzereje mára csökkent az anyaországban is, mivel az amerikaiak csak lassan frissítik fel öregedő modelljeiket és egyre inkább a belsőégésű, illetve hibrid járművek felé fordulnak.
Európában is nehézségek adódtak. A Berliner Zeitung szerint a német gyárat is érintik a tervezett leépítések: az ottani, 12 és félezer alkalmazottból körülbelül 3 ezret bocsátanak el.
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek
