Meghökkentő, hogy mennyi pénzt tudnak havonta félretenni a fiatalok
A 18-35 év közötti magyar lakosság több mint 63 százaléka érzi bizonytalannak a jövőjét anyagi szempontból, ennek ellenére jelenleg mindössze csak a megkérdezettek 35 százaléka fekteti be a pénzét vagy tesz félre megtakarítási céllal – derült ki az OTP Bank friss felméréséből, amely arra is rávilágított, ennek egyik oka, hogy a válaszadók többsége szerint nem érdemes kis összegekben megtakarítani.
Utazás és szórakozás, saját lakás vagy autó vásárlása, tanulmányok befejezése, gyerekvállalás vagy épp egy esküvő megszervezése – ez csak néhány a leggyakoribb célok közül, melyeket a 18-35 év közötti magyar lakosság szeretne elérni a következő tíz évben.
Az OTP Bank friss felméréséből azonban kiderült, hogy a megkérdezettek csupán kevesebb, mint fele érzi azt, hogy saját forrásból képes lesz megvalósítani az álmait, ugyanis 63 százalék nagyon bizonytalannak vagy inkább bizonytalannak érzi a jövőjét anyagi szempontból.
A kutatásból az is kiderült, hogy a fiatalok 72 százaléka szerint 5000 forint felett van az a pénzösszeg, amit érdemes havonta rendszeresen megtakarítási vagy befektetési célra szánni, viszont a legtöbbeknek (18 százalék) a mindennapi kiadásokon túl mindössze maximum 500 forintja marad hó végére, amit félre tudna tenni. A válaszadók harmada úgy véli, ilyen kis összegekre a későbbiekben nem fog tudni támaszkodni.
A válaszadók 55 százaléka fontosnak tartja, hogy a megtakarítása kamatozzon, 92 százalékuk mégis látra szóló folyószámlán vagy készpénzben tartja a rendelkezésre álló összeget. Ezekből az adatokból látszik, hogy van még tér a pénzügyi tudatosság fejlesztésében, ugyanakkor pozitívum, hogy a kiadások figyelését a megkérdezettek 77 százaléka tartja fontosnak és a válaszadók több, mint harmada rendszeresen szokott félretenni megtakarítási vagy befektetési céllal.
Fotó: unsplash.com
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Nem a személyiségünk, és nem is önmagában a telefon a hibás. Egy friss magyar kutatás szerint a gyenge önkontroll és a kimaradástól való félelem... Teljes cikk
A sikeresen lezárult felkészítő szakaszt követően folytatódik a Kortárs segítők program, amelyben diák mentortársak erősítik a szakképzésben a... Teljes cikk
Az év végére jelentősen megugrik a szezonális munkaerő-kereslet, a Mind-Diák Szövetkezet adatai alapján az eseti, szezonális munkák díjazása... Teljes cikk
- Így áll most a munkanélküliség Európában – a fiatalok helyzete továbbra is nehéz 1 hónapja
- Megette az AI a junior pozíciókat? Mi lesz a pályakezdőkkel? 1 hónapja
- Rekordtaglétszám, rekord befizetések – mi áll az önkéntes pénztárak berobbanása mögött? 1 hónapja
- Inflációt meghaladó hozamot értek el a nyugdíjpénztárak 2025-ben 2 hónapja
- A fiatal felnőttek közel fele ritkán vagy soha nem tesz félre pénzt arra az esetre, ha nem tudna dolgozni 2 hónapja
- Élő végrendelet – ezért nem szabad halogatni ezt a döntést 2 hónapja
- Ők adják a munkát a fiataloknak: itt vannak a legnagyobb iskolaszövetkezetek 2 hónapja
- Aki érti a fiatalokat, azé a jövő – minden, amit tudni érdemes a Pannon-Work kutatási összefoglalójában 3 hónapja
- Aggasztó adatok - Már a fiatalok sem hisznek a magyar nyugdíjban? 3 hónapja
- Már csak alig több mint két hét maradt az akár 280 ezer forintos adójóváírás megszerzésére 4 hónapja
- Az e-mail és az ingázás halála? - Erre számít alfa generáció a munka világában 5 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?