Érdemi egyeztetést szeretne a LIGA Szakszervezet
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat"Érdemi egyeztetést szeretne folytatni a kormánnyal a munkavállalókat negatívan érintő eddigi intézkedésekről és várható megszorításokról a LIGA Szakszervezet" - mondta Gaskó István elnök hétfőn Szegeden, sajtótájékoztatón.
A kormány egyre több, a munkavállalók szempontjából hátrányos intézkedést hoz, és jelentősen korlátozta a sztrájkjogot - jelentette ki a szakszervezeti vezető. Hozzátette: a munkavállalók jogfosztottá válnak, s a kormány arra készteti az embereket, hogy az utcára vonuljanak, ez azonban nem vezet jóra.
Az elnök hangsúlyozta a LIGA Szakszervezetek tárgyalási szándékát, de mint mondta, vizsgálják, milyen más lépéseket tehetnek. A munkavállalók számára kedvezőtlen intézkedések között említette Gaskó István a végkielégítésekre visszamenőleges hatállyal kivetett különadót. Egy jogszabály egyetlen embert sem büntethet igazságtalanul, a különadó következtében azonban például a Paksi Atomerőmű több dolgozójának is milliós összegeket kell visszafizetnie, mert átlagosnál magasabb bérüknek és kedvező kollektív szerződésüknek köszönhetően jelentős végkielégítést kaptak. A kormány a korábbi jogszabályi keretek között is visszaszerezhette volna a többek között a BKV-nál kifizetett arcátlan végkielégítéseket - fogalmazott az elnök.
Gaskó István skandalumnak nevezte, hogy a sztrájktörvény módosítását a parlament egyéni képviselői indítványként tárgyalta, hogy kikerülje az egyeztetési kötelezettségeket.
Az érdekképviseleti vezető szerint a kormány az egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetésével nyíltan a magas keresetűeknek kedvezett. Az így keletkezet 600 milliárd forintos költségvetési lyukat pedig a multinacionális cégekre kivetett különadóval igyekszik betömni. Ha a nagyvállalatoknak azonban sikerül elérni a különadók visszavonását, a kormány a terheket a kiskeresetű munkavállalókra hárítja majd - vélekedett.
A februárra beharangozott országátépítő intézkedések - amelyek között felmerült például a közösségi közlekedés és a gyógyszerár-támogatás csökkentése - szintén a dolgozókat sújtják majd - hangsúlyozta a Liga Szakszervezetek elnöke.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?