LMP: Évi kétszeri, inflációkövető béremelést a közalkalmazottaknak!
Az LMP szerint a kormánynak évente kétszeri, inflációkövető béremelést kellene adnia a közalkalmazottaknak. 250-300 milliárd forintból meg lehetne valósítani a közszféra béremelését, amelyet az ellenzéki párt a társasági adó új, 25 százalékos felső kulcsának bevezetéséből finanszírozna.
Az ellenzéki párt szóvivője, Gál József elmondta: az LMP országgyűlési határozati javaslattal kívánja megakadályozni a közalkalmazottak és közszolgálati dolgozók bérének értékvesztését.
A javaslat segítségével idén 250-300 milliárd forintból lehetne megvalósítani a közszféra béremelését, amelyet a társasági adó új, 25 százalékos felső kulcsának bevezetéséből finanszíroznának.
A közszféra dolgozóinak bérhelyzete évtizedek oda rendezetlen, ezért is alakult ki munkaerőhiány az egészségügyben, az oktatásban, a rendvédelemben és a szociális szférában - fejtette ki Gál József, hozzátéve: a kormány a legrosszabb munkáltató ma Magyarországon.
A közszféra minden területén válsághelyzet van az alacsony bérek miatt, egy kezdő rendőr fizetése mindössze havi 207 ezer forint - hívta fel a figyelmet Ungár Péter, az LMP frakcióvezetője.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek
Részletek
Jegyek
Óriási különbségek jellemzik az EU munkaerőköltségeit: míg az átlag közel 35 euró (kb. 14 000 Ft) óránként, a skála 12 (kb. 4 800 Ft) és 57... Teljes cikk
2026 januárjában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 840 600, a nettó átlagkereset 585 700 forint volt. A bruttó... Teljes cikk
A Five Guys alapítója rendkívüli döntést hozott egy félresikerült akció után: 1,5 millió dollár bónuszt osztott szét dolgozói között. A... Teljes cikk
- Megnyílt az igénylés: több tízezer forint támogatást kaphatnak a minimálbéreseket foglalkoztató cégek 1 hónapja
- Humánia HRS Group: stabil stratégiai partner a 2026-os munkaerőpiaci kihívásokban 1 hónapja
- Gulyás Gergely: heteken belül megkapják 150 ezer forintos juttatásukat a pedagógusok 1 hónapja
- Inflációt meghaladó hozamot értek el a nyugdíjpénztárak 2025-ben 2 hónapja
- Közel 800 ezer forint az átlagbér Magyarországon – itt a friss KSH-adat 2 hónapja
- Veszélyben az audis bérelőny? Új stratégiával készül a szakszervezet 2 hónapja
- "Tarthatatlan a helyzet" – azonnali béremelést követelnek a kulturális dolgozók 2 hónapja
- Fordulat a magyar munkaerőpiacon: lezárult a „Budapest-centrikus” korszak 2 hónapja
- Ekkora béremelést kap idén a spanyol király 2 hónapja
- 300 ezer új munkahely, adómentes bérek – mutatjuk, milyen munkavállalói ígéretek hangoztak el hétvégén 2 hónapja
- A munkahelyi hiányzás ára: így lehet lemaradni az előléptetésről és a magasabb fizetésről 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?