kapubanner for mobile

Fejér megye: a cél az, hogy a kkv-k is szerephez jussanak

Már kilábalóban van a válságból Fejér megye gazdasága, a munkaerő-piaci helyzet is javul. A gazdaságszerkezetet azonban átgondolná a kamara, hogy a kkv-k is szerephez juthassanak. A megye három stratégiai területre építhet a jövőben - írja a Világgazdaság.

Februárban összesen 1365 új álláshelyet jelentettek be a munkáltatók, az előző havinál 73,4 százalékkal többet, az egy évvel korábbinak pedig több mint háromszorosát. Még mindig sok cég válik azonban működésképtelenné, főként az építőiparban. A nemrég csődöt jelentett Cerbona is igen érzékeny veszteség a megye számára.

Fejér az ország legjobban teljesítő megyéje, a gazdaság szerkezetével mégsem elégedettek a gazdasági szereplők - mondta el a Világgazdaságnak Radetzky Jenő, a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (FMKIK) elnöke. A 90-es évek elején nagy fejlődést hoztak ugyan a betelepülő multinacionális cégek, de a kizárólag bérmunkára épülő gazdasági szerkezet nem lehet végcél - szögezte le a szakember.

A strukturális gondok kezelésére a kis- és középvállalkozásoknak is lehetőséget biztosító kitörési pontokat fogalmazott meg a kamara. A megye három stratégiai területre építhet Radetzky Jenő szerint a jövőben. Ezek közül az első az alternatív megújuló erőforrások kihasználása, különös tekintettel arra, hogy a megyében igen nagy a napsütéses órák száma. Központi elhelyezkedéséből adódóan a megye alkalmas logisztikai központok létesítésére, ez szintén kiugrási pont lehet a helyi gazdaság számára. Mindezek mellett a mezőgazdaság és az arra épülő élelmiszeripar is hagyományosan fontos szegmense a Fejér megyei gazdasági életnek. Ezek mellett lényegesnek tartja a kamara első embere a meglévő autóipari és elektronikai beszállítói rendszerek fenntartását is. Emellett reménykednek abban, hogy egy nagyobb külföldi befektető is érkezik hamarosan, ám a fő célkitűzés, hogy a magyar tulajdonú vállalkozások erősödjenek meg.

Világgazdaság

  • 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek