Felülvizsgálnák a Munka törvénykönyvét a szakszervezetek
A munkavállalók rendkívül kiszolgáltatottak, az öt magyarországi szakszervezeti konföderáció vezetője szerint ezen csak összefogással és erős szakszervezeti munkával lehet változtatni - hangzott el a szakszervezetek majálisán.
A rendezvény a szakszervezetek „követelési piramisának” felépítésével kezdődött. Ebből kiderült, hogy az érdekképviseletek többek között a Munka törvénykönyvének felülvizsgálatát és igazságos adórendszert követelnek, valamint azt, hogy a bérminimum érje el a létminimum szintjét.
Ezt követően a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ), a Liga Szakszervezetek (Liga), az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT), a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF), valamint a Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ) vezetői virággal emlékeztek a Városligeti Szakszervezeti Emlékkőnél, az első szabad majális helyszínén.
Kordás László, a MASZSZ elnöke elmondta: az öt szakszervezeti konföderáció azért ünnepli idén közösen a majálist, mert mindannyian felismerték, hogy széles körű együttműködésre van szükség a munkavállalók érdekvédelme hatékonyságának növelése érdekében.
A jövőben a „követelési piramisban” felsorakoztatott igényeket a szakszervezeti konföderációk közösen képviselik majd - tette hozzá.
A MASZSZ elnöke kiemelte a szakszervezet által kidolgozott hármas követelést: „Adj több bért, hogy élhessünk! Adj több bért, hogy dolgozhassunk! Adj több bért, hogy ne kelljen elhagyni a hazánkat!”
Czövek János, a Liga elnöki jogokat gyakorló társelnöke pedig elmondta: a szervezet a továbbiakban is fontosnak tartja a korengedményes és a korkedvezményes nyugdíj és a sztrájkjog helyzetének rendezését.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?