Gazdasági haszonnal is jár a családbarát foglalkoztatás
Miközben hazánkban sokat költünk arra, hogy a gyermeket nevelő nők ne térjenek vissza állásukba, a családbarát szemlélet kialakítása közgazdászok szerint 2020-ra egy százalékkal növelné a népességünket, míg 1,3 százalékkal a GDP-t. Az, hogy a gyermekvállalás és a munkahelyi kötelezettségek ne zárják ki egymást, a foglalkoztatóknak is érdeke.
Hazánkban a férfiak (63,5 százalék) foglalkoztatási rátája magasabb, mint a nőké (50,9 százalék), a kisgyermek vállalása pedig 37 százalékkal rontja a nők esélyeit, míg a férfiakét 8 százalékkal növeli. A gyermeket nevelő anyukák egyharmada nem tud visszakerülni a munka világába, egy gyerekkel minden harmadik nőnek nincs esélye újra munkába állni, míg ha több gyermeket nevel, akkor 80 százalékukat nem veszik vissza korábbi pozíciójukba - vázolta a magyar valóságot Kulinyi Márton, a Fővárosi Közhasznú Foglalkoztatási Szolgálat igazgatója, a szervezet által rendezett családbarát munkahely konferencián, Csepelen.
A kismamáknak is készülni kell a visszatérésre
Ha egy nőnek sikerül is visszajutni a munka világába, 15-20 százalékkal kevesebb bérre számíthat. Abból a szempontból mindez érthető is, hogy az évek alatt devalválódott a tudása, az új elvárásoknak nem tud úgy megfelelni. Kulinyi Márton szerint ezért a kismamáknak már időben szét kell nézniük az álláspiacon, 1-2 évvel a munkába állás előtt képezni kell magukat. A munkáltatók feladata pedig, hogy visszailleszkedési tervvel segítsék fokozatosan visszatérni a kismamákat. Ezt megelőzően át kell alakítani a munkakörnyezetet és ha a posztot jelenleg más tölti be, akkor annak is helyet kell találni a cégen belül.
Megértő, támogató munkahelyekre vágynak a dolgozók
A munka-magánélet összehangolásában sokat segíthetne a részmunkaidő elterjedése, de ma még az ilyen státuszok aránya 3,3 százalék körül van - hívta fel a figyelmet Koltai Luca, a Fővárosi Esélyegyenlőségi Módszertani Iroda vezetője. A szakember előadásában ismertette a Hewitt egyik felmérését, amelyben a kisgyermekkel rendelkezők fogalmazták meg elvárásaikat a családbarát munkahelyekkel szemben. Ennek alapján a családos munkavállalók a rugalmas munkavégzést nevezték a legfontosabbnak, majd azt, hogy a gyermek megbetegedése esetén ne jelentsen problémát a munkáltatónak a helyettesítés (amit akár munkakörmegosztással is megoldhat). A bölcsődék, óvodák számának csökkenésével megfogalmazódott az az igény is, hogy a cég nyújtson segítséget a gyermekellátásban, például úgy, hogy óvodát, napközit tart fenn. Emellett a dolgozók jó néven vennék, ha a munkahely kapcsolatban maradna a gyesen lévő kismamával, illetve, ha a családot érintő problémákat meg lehetne beszélni a foglalkoztatóval.
Koltai Luca hangsúlyozta, hogy a családbarát politika a munkáltatónak is többszörösen megtérül, hiszen segíti az alkalmazottak megtartását, növeli a motivációt, a hatékonyságot, csökkenti a fluktuációt, a hiányzást. Bár pozitívum ma már, hogy a nők a gyes mellett, a gyermek egy éves kora után munkát vállalhatnak, illetve a Start Plusz kártyával a munkáltatók kedvezményeket igénybe véve alkalmazhatnak kismamákat, a szakember szerint az atipikus foglalkoztatási formák szélesebb elterjedésére lenne szükség.
Ahol nem a levegőbe beszélnek
Hosszú távra tervez dolgozóival az Észak-dunántúli Vízmű Zrt, amely idén elnyerte a Családbarát Munkahely díjat. A vízszolgáltatással foglalkozó vállalatnál főként fizikai foglalkozásúak dolgoznak, ezért sem meglepő, hogy a 702 alkalmazottból mindössze 196 a nő. Közülük 38-an már tíz éve dolgoznak a cégnél, sokan 30, 40 év felettiek. A vállalat esélyegyenlőségi tervvel és egészségmegőrző programmal is rendelkezik. A menedzsment fontosnak tartja az egyenlő bánásmód betartását, a munkakörülmények folyamatos javítását, a családos munkavállalók számára biztosított kedvezmények kiterjesztését - mondta Dr. Szirtes-Csoknyay Zsuzsanna.
A cégnél folyamatosan tartják a kapcsolatot a kismamákkal, akik szakmai továbbképzéseken, vállalati rendezvényeken vehetnek részt. A családos munkavállalók számára havonta négy óra kedvezményt biztosítanak, de külföldi és belföldi kirándulásokat is szerveznek a dolgozóknak és családtagjaiknak, akik kedvezményesen nyaralhatnak a cég üdülőiben. Az Észak-dunántúli Vízmű Zrt. a régi dolgozókról sem feledkezik meg, rendszeresen szerveznek nyugdíjas-találkozókat is.
Szilágyi Katalin, HR Portal

- 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek