Szerző: Barna Eszter
Megjelent: 7 éve

Vezetői erények és hátrányok





Milyen vezetőnek tartja magát?



Azt hiszem, vannak vezetői erényeim és hátrányaim is. Például rettenetesen rendetlen vagyok, sosem találok meg semmit. Bár vezetőként kifejezetten innováció párti vagyok, magánemberként egyáltalán nem értek azokhoz a technológiákhoz és eszközökhöz, amelyek ma már mindannyiunk életét meghatározzák. Bármilyen ciki, de nem is nagyon használom ezeket. Nem vagyok fenn a Facebookon, nem használok applikációkat, sőt igazából a számítógépet is csak internetezésre és levelezésre használom. Elég maximalista vagyok, ugyanakkor sem nem dicsérem eléggé, aki megérdemli, és nem tudok jól számonkérni sem, mert kerülöm a konfliktusokat. Látom a problémát, de nehezen szembesítem vele azt, akit érint. Pedig egy szervezetben fontos, hogy a vezető felől érkező elvárások és visszajelzések következetesek legyenek. Mivel ezt tudom, hogy nem jól csinálom, ezért a konkrét cégvezetést általában másra bízom.

A projektekben igazán a kitalálás és az építkezés fázisban szeretek részt venni, a működtetés már nem hoz lázba. Sajnos a rutinfeladatok untatnak, alapvetően az új kihívásokat szeretem. Ugyanakkor hiszek benne, ezért próbálom elfogadtatni a környezetemmel is, hogy minden munka számít és minden feladatot a lehető legjobban kell elvégezni. Az pedig biztosan nem szerencsés, ha a vezető nem mutat ezen a téren is jó példát, mert akkor nem várhatja el a megfelelő kitartást és elkötelezettséget. Mindig azt gondoltam, hogy másokkal szemben is csak olyan elvárásokat szabad megfogalmazni, amit magunkkal szemben is jogosnak tartunk. Ezért rögtön az elején tisztázom, hogy az adott projektben mi lesz az én szerepem, mit várhatnak el tőlem, meddig számíthatnak rám. A szervezet már ezt tudomásul véve épül fel, hogy akkor is hatékony tudjon maradni, ha én már nem tudok elég időt fordítani rá.

Van pár dolog, amiben talán az átlagnál jobbak a képességeim, például elég jól átlátom a dolgokat. Tudok stratégiában, rendszerben gondolkodni. Van vízióm, hosszabb távra tervezek és meg tudom fogalmazni, hogy honnan hová szeretnék eljutni, milyen lépéseken keresztül. Ezt igyekszem átadni a csapatnak, hogy tudják mit, miért csinálunk. A sikert pedig a helyén tudom kezelni, pontosan tudom, hogy az a közös alkotás eredménye, nem csak az én személyes sikerem. Fontosnak tartom, hogy a munkatársaim is élvezhessék a munkájuk gyümölcsét, érezniük kell, hogy nemcsak fogaskerekek egy gépezetben, hanem van hozzáadott értékük, a személyüknek is jelentősége van.


Miről fog még beszélni a HR Pikniken, a másként gondolkodás kapcsán?



Pár éve tudatosan elkezdtem a Szigetnél is az utódlásomat előkészíteni, aztán a 25. fesztivál kapcsán úgy döntöttem, hogy mostantól teljesen kivonulok a rendezvény operatív irányításából. Elsősorban azért jutottam erre a döntésre, mert úgy érzem kezdem teljesen elveszíteni a kapcsolatot a célközönséggel, már nem úgy élek, nem úgy gondolkodom, nem azokat a zenéket hallgatom, mint ők. Kiöregedtem és kicsit bele is fáradtam, ezért nincs meg már bennem az a tudás és lelkesedés, ami az alapot jelenthetné ahhoz, hogy továbbra is én hozzam meg a rendezvény jövőjét biztosító döntéseket. Büszke vagyok rá, hogy világ életemben olyasmit csinálhattam, amihez kedvem volt. Tudom kicsit furán hangzik, de minden tevékenységemhez való viszonyomat az alapján mérem, hogy szeressek bejárni hétfőn reggelente dolgozni.

Mostanában viszont már inkább a Lupa-tóhoz kívánkozom, ezért, eljött az idő váltani. Persze a Sziget a fő művem, ez tette ki az eddigi életem jelentős részét, de szerintem nem jó, ha valaki múltbeli szerzett jogok alapján ilyenkor is kapaszkodik a székébe. Azt remélem, hogy ezzel a lépéssel jót teszek a rendezvénnyel, mert én már nem tudok eléggé a hasznára lenni abban, hogy egyre jobb legyen. Márpedig, ha nincs fejlődés, akkor előbb utóbb jönnek a bajok. Ugyanakkor tiszta a lelkiismeretem, jó kezekben lesz a gyerekem, kineveltem egy olyan csapatot, akik már jobbak nálam. És talán abból a szempontból sem kell szégyenkeznem, hogy nem a süllyedő hajót hagyom el, hanem tavaly már olyannyira csúcsra járattuk a céget, hogy egy nagy amerikai befektető érdeklődését is sikerült felkeltenünk. Az ő segítségükkel most olyan új lehetőségek nyílnak meg előttünk a terjeszkedésre, amihez elengedhetetlennek érzem a friss tudás és lelkesedés előtérbe engedését.

Persze maradhatnék a Sziget arca, aki már csak a kirakatban van, nyilatkozik és besöpöri az elismeréseket, de azt gondolom, hogy azé kell legyen a dicsőség is, akié a felelősség. Vagyis, ha mostantól más vezeti a csapatot, ő hozza meg a szükséges döntéseket, de közben nem adja hozzá az arcát, akkor ezen vezető személyes elkötelezettsége, lelkesedése is csökkenhet. Engem legalábbis mindig motivált, hogy az arcommal is vállalnom kell a munkám, azaz a nyilvánosság előtt is felelősséggel tartozom a döntéseimért.

Egy vezető könnyen mondhatja a beosztottnak, hogy elégedetlen, ezért az alkalmazott képezze magát vagy adja át a helyét, de egy alapító, tulajdonos, cégvezetőnek ezt senki nem meri megmondani. Ezt valahogy fel kell ismerni. Nem mondom, hogy könnyű dolog egy ennyi örömet és sikert hozó projektet elengedni, de, ha nem látnám be, hogy eljárt felettem az idő, akkor szépen lassan belefásulnék, egyre lanyhább tempót diktálnék, amivel a kollégáim lelkesedésére is demoralizáló hatással lennék. Aztán nemsokára azzal kéne szembesülnöm, hogy lemaradtunk, az innovatív és lelkes fiatalok által irányított konkurensek leköröztek minket.

Jelentkezés a HR Piknikre.

Fotó: sziget.hu

Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - Gerendai: A vezető ne kapaszkodjon a székébe
2. oldal - Vezetői erények és hátrányok
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kiábrándítóan lassan növekszik a női vezetők száma - mutatjuk, hogy befolyásolja ezt a rugalmas munkavégzés

Miközben a nők által betöltött felsővezetői pozíciók aránya világszerte 19,4%-ról 33,5%-ra nőtt két évtized alatt, a fejlődés... Teljes cikk

Hogyan építsük a vállalati kultúrát hibrid munkavégzés esetén?

A csapatépítés ösztönzésével, az eredmények jutalmazásával, a kommunikáció támogatásával és a munka-magánélet egyensúlyának... Teljes cikk

Így járulhat hozzá a HR a vállalati sikerhez: a HR-es mint az üzleti stratégiaalkotás résztvevője

A HR szakembereknek részt kell venniük az üzleti stratégiaalkotásban, ennek érdekében érdekében szükséges az üzleti gondolkodás fejlesztése, hogy... Teljes cikk