Hamis volt a diplomája az önkormányzati dolgozónak
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatVádat emelt egy hamis diplomával és nyelvvizsga-bizonyítvánnyal több mint egy évtizeden át visszaélő csongrádi önkormányzati dolgozó ellen a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője.
Szanka Ferenc közölte, a férfit jelentős, illetve nagyobb kárt okozó, üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett csalás bűntettével vádolják.
A vádirat szerint a férfi több mint 15 éve dolgozott a csongrádi polgármesteri hivatalnál, majd 2013-tól a Csongrád Megyei Kormányhivatalnál, munkaköréhez a középfokú végzettség is elegendő volt. A vádlott azért, hogy magasabb bért kapjon, 2004 májusában beadott egy budapesti főiskola nevével kiállított diplomát és egy alapfokú angol nyelvvizsga-bizonyítványt. A férfi valójában soha nem tette le az alapfokú nyelvvizsgát, és főiskolai diplomát sem szerzett, a dokumentumok hamisítványok voltak, azokat 2004-ben szerezte Budapesten egy ismeretlen személytől.
A vádlott a csongrádi önkormányzatnak mintegy 8 millió, a Csongrád Megyei Kormányhivatalnak csaknem 2,8 millió forint kárt okozott, ami az eljárás során nem térült meg - tudatta a csoportvezető ügyész.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?