kapubanner for mobile

Idén is keresik az év családbarát vállalatát

A kiírásra idén is három, kis-, közép-, és nagyvállalati kategóriában lehet nevezni.

Mint azt a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom tavalyi kutatása kimutatta, a családbarát vállalati kultúra segít a váratlan helyzetek és krízisek megoldásában, és kiszámíthatóbbá teszi a vállalat, a döntéshozók és a munkáltató életét is. A munka-magánélet kérdések hosszú távú rendezése pedig kulcskérdése a közeljövőnek. 

A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom Balansz Intézete idén is pályázatot ír ki Az Év Családbarát Vállalata díj és a Családbarát Vállalat cím elnyerésére.

Az idei szakmai megméretés – tekintettel a járványra és a munkaerőpiaci változásokra – megújult szempontok alapján fogja vizsgálni, hogyan működik, mi jellemzi 2021 legjobbjait, mit léptek és mit terveznek a leginkább emberfókuszú, családbarát vállalatok Magyarországon.

Az Év Családbarát Vállalata 2020 pályázati kiírás részleteit Ujvári Enikő, a mozgalom alelnöke, a Balansz Intézet vezetője ismertette a HR Festen. „A Balansz Közösség vállalataival való együttműködés során erősen érezzük, hogy az idén hozott vezetői döntések, amikkel a munkahelyi közösség (újra)építését, az emberek és a vállalati tudás megtartását és az új, rugalmasabb munkaszervezési módokat finomhangolják, nagyban meghatározzák a közeljövőt egy-egy vállalat és összességében a munkaerőpiac tekintetében. Ezért is választottuk ezt az alcímet idén: benchmark a jövőnek. A Balansz Program iránt erősen megnövekedett nemzetközi érdeklődésben pedig azt látjuk, hogy a munka-magánélet középpontba helyezése mára Európa más országai számára is fontossá válik. A magyar vállalatok így nem csak hazai, hanem nemzetközi példává válhatnak, nő tehát a tétje annak, melyik vállalat lesz idén Az Év Családbarát Vállalata.”

Mint az előző hét évben, idén is három, kis-, közép-, és nagyvállalati kategóriában lehet nevezni. A nevezés ingyenes: www.csaladbaratvallalat.hu Határidő: 2021. szeptember 20.

Eredményhirdetés november közepén, az Év Családbarát Vállalata 2021 gálaest keretében.

 

  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ismét lehet pályázni munkahelyi bölcsődék létrehozására

Hétfőtől ismét lehet pályázni munkahelyi bölcsődék létrehozására - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős... Teljes cikk

Újabb ötmilliárd forintot fordítanak az agrárszakképzési centrumok fejlesztésére

Újabb ötmilliárd forintot fordítanak az agrárszakképzési centrumok fejlesztésére - jelentette be az agrárminiszter kedden Szegeden az MTI tudósítása szerint. Teljes cikk

Kétszeresére emelik a nemzetiségi pedagógus ösztöndíjakat

Kétszeresére emelik a nemzetiségi pedagógus ösztöndíjakat - jelentette be Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi... Teljes cikk