kapubanner for mobile
Megjelent: 1 éve

4 napos munkahét: hatékony volt, így folytatja a négynapos munkahét tesztelését a Telekom

A Magyar Telekom 2022. júliusában indított pilot projektet, melynek keretében négy csapat dolgozott négynapos munkarendben július és október között, változatlan alapbér mellett. A tesztidőszak jól sikerült, így a vállalat folytatja a projektet dupla annyi munkavállaló és több terület bevonásával, 2023 augusztus végéig.

Friedl Zsuzsanna, Magyar Telekom-

Október végén zárult a 4 napos munkahét tesztidőszaka a Magyar Telekom Csoportban, melynek legfontosabb célja az információgyűjtés volt. A 150 fővel indult pilot programban 4 csapat vett részt: ügyfélszolgálati-, műszaki hibaelhárítással, technológiai értékesítés támogatással, és SAP rendszerekkel foglalkozó terület. 

Nemzetközi tapasztalatokra építve abból indultunk ki, hogy a három egybefüggő szabadnap a munkával és a szabadidővel töltött időt kiegyensúlyozottabbá teszi, a kollégák életminősége javul, és jól összehangolt munkaszervezés mellett nagyobb hatékonysággal tudnak teljesíteni a munkahelyükön.

A 4 hónapos tesztidőszak közvetlen tapasztalatainak, valamint az országos reprezentatív kutatásnak köszönhetően rengeteg információt gyűjtöttünk az új típusú munkarend előnyeiről, a felmerülő kérdésekről és a munkaerőpiac várakozásairól. A tesztidőszak sikeresnek bizonyult, így a bevont kollégák számát megduplázva, további területekre kiterjesztve és új szempontokat vizsgálva folytatjuk a pilot-ot, 2023 augusztus végéig. Emellett arra bíztatjuk a munkaerőpiaci szereplőket, hogy saját lehetőségeikhez mérten, csatlakozzanak a kísérlethez.” – ismertette a projekt eredményeit Friedl Zsuzsanna, a Magyar Telekom Chief People Officere.

A második fázisban: 2023. február 1-től további csapatok bevonásával, a résztvevő kollégák létszámának megduplázásával, valamint 6 hónapra tágítva folytatják a tesztelési periódust. A vállalat ezalatt 36 órás munkahét keretében, változatlan bérezés és az eddigi hatékonyság fenntartása mellett folytatja a projektet, melyben vizsgálni fogja többek között a 4 napos munkahét hatását a toborzás-kiválasztásra, munkáltatói márkára, valamint elemezni fogják a tesztcsapatokon belüli fluktuáció alakulását és a betegszabadságok napjainak esetleges változását is. 

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új fogalom a HR-ben: a határfelületi vezetők

Van egy olyan vezetői réteg az iparban, akikről, ha nem vesszük tudomásul, hogy egészen más bánásmódot igényelnek, mint a többi vezető, akkor... Teljes cikk

Közel 30 ezer üres állás a weben: itt a friss statisztika

Egy év alatt 13 százalékkal kevesebb a magyar weboldalakon az álláshirdetés az Állásportál.hu friss statisztikája szerint. Január közepén 29 172... Teljes cikk

Kilőtt egy munkaerő-kölcsönző cég, többen lettek a postások: létszámtrendek

Szeptemberről októberre egy munkaerő-kölcsönző cég, a HR Direkt Kft. 70 százalékkal, 1400 fővel növelte alkalmazotti létszámát. Hosszú idő... Teljes cikk