Hon- és rendvédelmi túlórapénzekről szavaznak a képviselők
Az Országgyűlés ma szavaz a túlórapénzek kifizethetőségének meghosszabbításáról a hon- és rendvédelemben, továbbá elfogadhatja a 2017-es költségvetés zárszámadását is. A képviselők a szavazások után egyebek mellett a munka törvénykönyvének módosításáról tárgyalhatnak - írja az MTI.
A Ház aktuális kéthetes ülésének második napja reggel 9 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, amit a határozathozatalok követnek. A parlament ekkor dönt az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának azon javaslatáról, amely 2022 végéig meghosszabbítaná a honvédség hivatásos és szerződéses, valamint a rendvédelmi szervek hivatásos állományú tagjainak azon jogát, hogy szabadidő mellett túlórapénzben is kérhessék a túlszolgálat idejének megváltását.
A képviselők emellett további tizenhat előterjesztésről szavaznak, köztük például a tavalyi büdzsé végrehajtásának beszámolójáról.
Az ülésnap további részében tíz javaslat általános vitáját bonyolítják le. Fideszes képviselők kezdeményezésére terítékre kerül a munka törvénykönyvének hosszabb munkaidőkeret kialakíthatóságát célzó módosítása, továbbá a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács felállításának szándéka.
Az Országgyűlés szerdán és csütörtökön további indítványok vitáival folytatja ülését, amely december 3-án, hétfőn - a második héten megszokott módon - kérdésekkel és azonnali kérdésekkel zárul.
MTI

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek