kapubanner for mobile
Megjelent: 11 hónapja

Így keress párt és állást

Jó lenne végre megtalálni. Az „Igazit”. Elfelejteni a keresés kínját, a visszautasítások gyötrelmeit… Megállapodni és boldogan élni amíg… Mi a közös az álláskeresésben és a párkeresésben? - erre a kérdésre igyekszik választ adni Gerlei Béla, a Karrier Intézet szakértője.

Állás- párkeresés Gerlei Béla Karrier Intézet tanácsok áll-
images

images

Talán már előfordult veled, hogy rád mosolygott egy szimpatikus fiú (lány), – úgy is egyedül voltál – aztán ahogy az események követték egymást egyszer csak egy tartósnak látszó kapcsolatban találtad magad… Azután persze, kiderültek dolgok, és a rózsaszín köd szertefoszlott, jött a csalódás.

Esetleg jelentkeztél már egy álláshirdetésre, kizárólag a hirdetés szövege alapján, anélkül, hogy bármit tudtál volna a konkrét feladatról, vagy az emberekről, akikkel csaknem az egész napodat kellett eltöltened? Behívtak, szerencséd (?) volt, felvettek. Teltek a napok, a kezdeti lelkesedésed elmúlt, a munka korántsem volt olyan érdekes, nem is beszélve a munkatársakról…

Az élet alapvetően három nagy feladatot tartogat számunkra: értelmesen biztosítani a megélhetésünket, megtalálni a párunkat és felnevelni az utódainkat. Az első kettő – technikailag – egymáshoz nagyon hasonlóan működik, a harmadikhoz pedig minden, az első kettőben szerzett tapasztalatunkat, eredményünket és a tudásunkat igénybe kell vennünk.

Kezdd a végével

Mit szeretnél? Milyen lenne az ideális partner, vagy az ideális munka? Ebben az egyszerűnek tűnő kérdésben rejlik a sikeres keresés kulcsa. Igen ám, de ahhoz, hogy válaszolni tudj pontosan és tudatosan tisztában kell lenned saját magaddal. Nyilvánvaló? Igen. Mégis, amikor megkérek valakit, hogy mondja el mi az, ami számára fontos egy párkapcsolatban vagy mi az, amit a munkájában keres, gyakran közhelyeket, felületes frázisokat, vagy csak hebegést kapok. Még rosszabb a helyzet, ha belekérdezek és megkérem őket, hogy magyarázzák el, mit éretnek a felsorolt fogalmak alatt. Ha pedig, nem tudod pontosan, mit is keresel, akkor hogyan fogod megtalálni? Szerencséd lesz?

„Eladó az egész világ”

Az ideális partner és az álomállás keresése technikai szempontból nagyon hasonló elvek mentén működik: mindkettő esetében tulajdonképpen magunkat akarjuk „értékesíteni”.

Ebben a megközelítésben, a siker alapja az önismeret, hiszen úgy semmit sem lehet jól eladni, hogy nem ismerjük a termékünket. Mindkét esetben fontos, hogy tisztában legyünk saját értékeinkkel, képességeinkkel és igényeinkkel. Azaz az első lépés az, hogy meghatározzuk, mi az, amit a munka- vagy párkapcsolatba be akarunk, és be is tudunk vinni, illetve mi az, amit mi kapni szeretnénk. A tapasztalat azt mutatja, hogy minél tudatosabbak vagyunk bármelyik területen, annál nagyobb a valószínűsége, hogy megtaláljuk, amit keresünk, és nem hozunk olyan döntéseket, amiket később megbánunk. Lényeges tényező még a keresés fókuszáltsága: általában nem lehet egyszerre mindent megkapni, ki kell választanunk mi az, ami tényleg fontos a számunkra.

Például, aki egyszerre szeretne üzletkötő és kontroller lenni, legalább olyan nehéz feladatot ad magának, mint aki egy személyben szeretne bokszbajnokot és jogász doktort partnernek. Ugyanígy, akik kétoldalas elváráslistával érkeznek a találkákra, valószínűleg rendszeresen egyedül fognak távozni.

Mi van a „piacon”?

A második lépés az adott „piac” ismerete. Kik a vevők, mik az elvárásaik, hol vannak, milyenek az árak, ki a konkurencia, mi a mi versenyelőnyünk?  Az elképzeléseinket érdemes a „piackutatási” információkkal összevetni, és ha szükséges korrigálni. Más szóval, ha a választott ágazatban például alacsonyak a fizetések, akkor vagy az igényeinket kell lejjebb adni, vagy máshol (esetleg máshogy) célszerű próbálkozni. Így például, ha valaki úgy érzi, az ő hivatása a tanítás, akkor vagy beéri az állami fizetéssel, vagy pedig kicsit változtat az irányon és elvállal egy jól fizető tréneri állást.

Kell egy terv

A piac és önmagunk ismeretében kerülhet sor, harmadik lépésként, a keresési stratégia kidolgozására. TV riporteri pozíció elnyeréséhez teljesen más megközelítést célszerű alkalmaznunk, mint például ha önkormányzati ügyintézők szeretnénk lenni. Hasonlóan, mint ahogy valószínűleg egészen más kapcsolatra fogunk találni egy könyvtár félhomályában, mint mondjuk egy népszerű szórakozóhelyen hajnali négykor.

Vegyél “market-inget”

A „keresők” gyakran elfeledkeznek az első három lépésről és egyből a marketingbe vetik bele magukat. Pedig a „mit vegyek fel?” kérdés önmagában nem értelmezhető. A csomagolás, a reklám fontos része az eladási folyamatnak, de nem az elsődleges. Ahogy a szerelmeslevél mintának, úgy az önéletrajzmintának sincs sok értelme. Bármelyiket is vetjük képernyőre, csak úgy érdemes, ha tudjuk kinek és miért írjuk. Van reklámod? Ha még nincs, készíts: külön a potenciális munkáltatónak, külön a lehetséges partnernek.

„A siker 80%-a az, hogy ott kell lenni” Mondta nagyon találóan Woody Allen. Valóban, ahhoz, hogy bármilyen kapcsolatot teremtsél más emberekkel, ahhoz többnyire találkoznod kell velük. Hogy nézel ki? Vonzó vagy? Az első benyomás számít – legtöbbször nem kapsz második lehetőséget. A csomagolás nem pótolja a tartalmat, de mindenképpen javítja az esélyeidet.

Állás randi

Miben különbözik egy vakrandi egy hirdetésre jelentkezéses állásinterjútól? Nem sokban. Mindketten szeretnétek valamit a másiktól, és ezt mindketten tudjátok.

Az állásinterjú sok szempontból hasonlít az első randevúra: talán kicsit izgulunk, igyekszünk minél jobban megismerni a velünk szemben ülőt, mindkét fél a legjobb oldalát igyekszik mutatni és mindkét esetben hosszú távú kapcsolatról fogunk kölcsönösen döntést hozni. A felkészülés itt (is) sokat segíthet: az információ hatalom.

Például sokat segíthet, ha tudod, hogy valaki épp kilépett a cégtől és most senki sem végzi el az ő feladatait, azaz azonnal felvennének valakit. Vagy, ha „véletlenül” pont a kiszemelt partner kedvenc verséből idézel, máris közelebb kerültél hozzá.

A lelkesedés, az őszinte odaadás sokat segít a tartós kapcsolatok kialakításában, még a kisebb hibákat és hiányosságokat is kompenzálhatja.

Minden kapcsolat csak addig él, amíg a résztvevők profitálnak valahogyan belőle. Azért párhuzamok mellett nem szabad elfeledkezni a különbségekről sem. A vállalatok számára csak „emberi erőforrások” leszünk, amelyekre csak addig van szükség, míg profitot termelnek, és sehol sem szerepel a munkaszerződésben a holtodiglan-holtomiglan. Ahogy az amerikaiak mondják: „Ne szeress bele a munkahelyedbe, mert nem fog vissza szeretni”.

Gerlei Béla MSc. MBA
A nyelvhasználat és viselkedés szakértője
„Certified Tiny Habits Consultant and Coach”
Karrier Intézet

 

Nyitókép: Pixabay

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
33 ezer állás vár betöltésre: több lett a hirdetés márciusban

Februárról márciusra 31 665-ről 33 089-re nőtt a magyar weben meghirdetett álláshirdetések száma. Ez közel 1424-gyel-gyel több az előző... Teljes cikk

Mit tud Debrecen?

Egyre nagyobb a verseny a tehetségekért, a minőségi munkaerőért. Különösen igaz ez Debrecenre és térségére, amely beruházások tekintetében az... Teljes cikk

Munka kisgyermek mellett: miért előnyös a kismama-szövetkezet?

A gyesen, gyeden levők számára létrehozott szövetkezeti foglalkoztatási forma 2021 második felétől létezik. Akkor négy-öt szövetkezet indult el,... Teljes cikk