kapubanner for mobile

Így kerülhető el, hogy a pozícióját féltő főnök ne vegye fel

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

"Azért nem vettek fel, mert többet tudok/jobb vagyok, és ezzel veszélyeztetném a főnök pozícióját" - sokszor hallani ezt a panaszt. JobAngel friss blogbejegyzésében azt vizsgálta meg a cég, a kiemelkedően tehetséges álláskereső és a szorongó döntéshozó főnök szempontjából, miként lehet feloldani ezt a problémát.

JobAngel nem tudta egyértelműen lemérni, hányszor valós és hányszor csak vélt ez az indok, de szerinte érdemes foglalkozni ezzel a témával, mert már az is enyhíti a problémát, ha az álláskereső tudatos stratégiát választ ehhez a helyzethez.

"Első ránézésre leginkább egy sértődött önigazolásnak tűnik, de nem szabad látszatból ítélni, tehát ha valaki ezzel jön, körbekérdezem: miből gondolja ezt? Honnan tudja, hogy az adott főnök "kevesebb" nála? Sok esetben csak feltételezés, néha viszont igazolható a gyanú: tényleg ez történt, ez is befolyásolhatta a döntést. Mikre nem jó a Linkedin, ugye? :)" - írja friss bejegyzésében JobAngel.

A blogoló "racionálisan toporzékoló énje" szerint elviselhetetlen, hogy cégek azért ne jussanak kiemelkedő képességű, tehetséges emberekhez, mert másban tehetséges, rosszabb esetben valóban középszerű és/vagy ostoba emberek a saját pozíciójukat féltik. Három oldalról lehet feloldani a problémát: a cég, a kiemelkedően tehetséges álláskereső nézőpontjából és a szorongó döntéshozó főnök szempontjából.

Céges nézőpontból

A cégnek az az érdeke, hogy tehetséges emberek dolgozzanak neki, és ezt a tehetséget ki is tudja aknázni. "Érdemes tehát nem túlképzett embereket foglalkoztatni, vagy ha mégis azok, akkor úgy motiválni őket, hogy mégis elégedettek legyenek (pl. legyen elég pénzük egy olyan hobbira, amiben kiélhetik a tehetségüket)." - magyarázza a blogoló.

Egy ilyen szemlélet mellett a túlképzett, nem túl inspiráló munkát végző ember is jól és lelkesen fog dolgozni, mert megtalálja a számítását: a munkahelye, munkája által meg tudja teremteni a lehetőséget a tehetsége kibontakoztatására. Win-win. "Ehhez persze meg kell követelni, hogy racionális és átlátható kritériumok alapján hozzák meg a döntést arról, ki lesz az új kolléga. A HR-től is, és bizony a szakmai vezetőktől is." - írja JobAngel.

Álláskeresői stratégiák

Az álláskeresőként is érvelhet az előzőekben taglaltakkal. Ha azonban valóban félnek a jelölttől, annak az egyik oka az lehet, hogy a szorongó vezető nemcsak a tehetséget látja benne veszélyként, hanem az ambícióját is. "Mi? Hogy te sosem akartál vezető lenni? Téged az hajt, hogy minél többet tudj a szakmai finomságokról, részletekről? És ezt el is mondtad állásinterjún a szorongónak? El kell mondani." - emeli ki a HR-es blogoló.

"Egy ilyen embert úgy lehet meggyőzni, ha elmondod őszintén, mit akarsz. Hogy te igenis szeretnél szakértői vonalon dolgozni, ambícióid között ilyen-olyan szakmai vizsgák szerepelnek, egyszer magad szeretnél egy olyan munkát végigvinni, amiben... stb. Ezt már az önéletrajz, "karriercélok" rovatában el kell kezdeni! "

Őszintén le kell tehát írnia a jelöltnek, hogy mit szeretne, és nem "hatékony csapatmunkában kamatoztatni tudásomat", mert a lózungokkal csak erősíti a főnök veszélyérzetet, és már állásinterjúra sem jut be.

A hiteles fellépés nehéz, de vannak még lehetőségek az álláspont megerősítésére: a jelöltnek tisztáznia kell, mit vár a referenciaszemélyektől.

Érdemes jelen lenni a Linkedinen a megfelelő szakmai csoportokban ilyen témákban. Állásinterjún ki kell fejteni, hogy az ő csapatában az álláskereső szaktudásával milyen sikereket érhet el a csapat, és éreztetni kell vele, hogy ez az ő sikere is lesz.

Folyt. Köv: Pár szó a pozícióját féltő, szorongó döntéshozókhoz

HR Blog
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek