Megjelent: 13 éve

Így lehetünk kreatívak a munkahelyen

A kreativitás olyan tulajdonság, amely mindenkiben megvan, de csak akkor jön elő, ha valaki azt edzésben is tartja. Egyterű irodában, napi rutinfeladatokat végezve nem könnyű kihozni magunkból, ám vannak fogások, amelyekkel fejleszthető. Érdemes erre időt és energiát szentelni, mert egy jókor bedobott új ötlet még egy nagy cégnél is elismerést érhet.

"Minden ember kreatív, csak lehet, hogy a körülmények nem kedveznek ennek a kibontakoztatásra" - véli Komócsin Laura, a Business Coach Szakmai Közösség elnöke. Hogy melyek a gátló körülmények? "Például a 'langyos víz' állapot, azaz, hogy nincs külső nyomás, motiváció arra, hogy kreatív legyen az ember, mert a már bevált megoldások is "elég" jók. A másik ilyen ok lehet, ha a környezet nemhogy nem inspirálja, de kifejezetten el is nyomja, esetleg bünteti, ha valaki kreatív. Ennek klasszikus példái a katonai felépítésű szervezetek. Emellett a vezető személyisége és támogatása nélkül sem könnyű kreatívnak lenni. A legfontosabb az, hogy a főnök megteremtse a biztonságos légkört, hogy merjenek az emberek ötletekkel előállni. Ez banálisnak tűnik, de nem egy, nem két olyan vezetővel találkoztam már, aki tudat alatt gátolta a folyamatot."

Multiknál is lehet kreatívnak lenni

Gyakori hiba, hogy a nagyobb, gépiesebb szervezetekben dolgozók azért hagyják elveszni kreativitásukat, mert arra úgysem kíváncsi senki a vállalatnál, pedig ha edzésben tartjuk magunkat, akkor előfordulhat, hogy egy jó időben jött ötlettel kitűnhetünk a vezetők előtt. "Még a nagyobb cégeknél is szükség van a kreativitásra. Sőt, a válságban még hatványozottabban. Ahogy multinacionális felsővezetői ügyfelem fogalmazott, amíg minden ment a maga útján a megszokott megoldásokkal, addig nem kellett kreatívnak lenni. Amikor azonban megfelezték a költségvetést, fel kellett magában izzítania újra a használaton kívüli képességét. A nyomás, a kényszerhelyzet gyakran serkentőleg hat, de természetesen itt is át lehet esni a ló másik oldalára, mert ha a nyomás elviselhetetlen mértékű, akkor már kontraproduktív" - fogalmaz Komócsin Laura.

Szabad légkör a kreativitásért

A Sylva Reklámügynökségnél a dolgozói szabadsággal igyekeznek elősegíteni a kreatív ötletek születését. "Az egyéniségen múlik, hogy kinek mi kell a kreativitáshoz" - mondja Funk Balázs ügyfélkapcsolati vezető. "Van olyan munkatárs, aki a kedvenc zenéjét hallgatva bezárkózik egy szobába, ha új ötleten gondolkodik. Másvalaki akkor tud a leghatékonyabb lenni, ha megoszthatja mással a gondolatait. Mivel tisztában vagyunk vele, hogy a kreativitást nem lehet időzíteni, ezért az ötletelés időszakában lazábban kezeljük a munkaidőt is, hiszen jó gondolat bárhol bármikor jöhet. Az irodai munka később, főleg a megvalósítás folyamatához tartozik hozzá" - magyarázza Funk Balázs. "Már magát az irodát is tudatosan választottuk, egy kertes, családi házat alakítottunk át úgy, hogy egy nyugodt, csendes és barátságos környezetet teremtsünk, ezen belül pedig mindenki igényei szerint rendezheti be magának a munkakörnyezetét. Persze mindezt nem tudományos alapon tettük, hanem inkább az intuícióinkra hagyatkoztunk. Emellett nagy hangsúlyt fektetünk a fesztelen légkörre is: Így sem az öltözködésre, sem a munkakörnyezet dekorációjával kapcsolatban nincsenek szabályaink."

A környezet is befolyásoló

"Az ideális munkakörnyezet kialakítása a tevékenységtől is függ, de a kreatív gondolkodáshoz mindenképpen az ingerszegényebb környezetet ajánlanám" - mondta Lakos Dániel építész. "A manapság divatos egyterű irodák nem kedveznek a kreativitásnak, egyrészt a sok ember miatt túl sok a zavaró tényező, másrészt nem könnyű a főnök folyamatos ellenőrzése alatt kreatívnak lenni úgy, hogy még a képernyőnkre is ráláthat bármikor. Ebből a szempontból a cégek sajnos csak ritkán veszik figyelembe a dolgozók igényeit és a legtöbb cég előnyben részesíti a kissé gyárhangulatú irodákat a kisebb elszeparált terekkel szemben."

Lévai Vera, az Od Origo vezetési tanácsadó cég ügyvezetője és kreativitásfejlesztő trénere segítségével néhány olyan gyakorlat, amellyel fejleszthető a kreativitás az irodában és a munkahelyen kívül is.

1. Legyen mindig rendezett az íróasztalunk, és legyen rajta valamilyen inspiratív tárgy, vagy kép. Ez a kép lehet egy dizájntárgy, vagy bármilyen más művészi színvonalú, tervezett alkotás. A folyamatos esztétikai élmény meglepő változásokat okozhat a dolgokhoz való hozzáállásunkban.

2. Érdemes időnként a munkahelyünkön és a mindennapjainkban is eltérni a megszokottól és a legalapvetőbb tevékenységeket is kicsit másképpen csinálni.

3. Szerepjáték. Néha csináljunk úgy apróbb dolgokat, ahogy azt más csinálná. Lehet ez egy telefon vagy egy rövid párbeszéd. Csak az a fontos, hogy olyan ember bőrébe bújunk, akit jól ismerünk, így könnyen elképzeljük, hogy ő hogyan viselkedne az adott helyzetben.

4. Egyszerűsítsük a folyamatokat. Gondoljuk át munka- és hétköznapi folyamatainkat, hogy hogyan lehetnének hatékonyabbak és egyszerűbbek. Ha megvan a megoldás, érdemes a kivitelezésen is dolgozni.

5. Látogassanak múzeumokat. A kultúra különböző fokainak és területeinek megismerése és befogadása nem csak esztétikai élményt jelent, hanem számos más dologra is hatással lehet. Szélesíti a látókörünket, kihat a gondolkodás minőségére és folyamatára.

6. Vásároljunk a megszokottól teljes mértékben eltérő újságokat és kiadványokat (például lovas, vagy horgász magazint). Tájékozódjunk olyan témákban is, amelyek kívül esnek érdeklődésünkön, ugyanis ez az újszerű élmény nagymértékben hozzásegíthet bennünket inspiratív gondolatokhoz.

7. Ne csak a hozzánk hasonló gondolkodású emberekkel beszélgessünk, hanem olyanokkal is, akikkel első benyomásra nem sok közös témánk lehet. Ha olyan emberrel társalgunk, akinek eltér a gondolkodásmódja a mienktől, akkor akaratlanul is újszerű gondolatokat ébreszthet bennünk.

8. Gondoljuk újra hétköznapi tárgyainkat. Erőltessük meg magunkat, hogy egy-egy tárgyat hogyan lehetne praktikusabban, vagy éppen a megszokottól teljesen eltérően használni. Ha ezt rendszeresen tesszük az első sablonos gondolatok után hamar jönnek majd a kreatív ötletek is.

9. Keressünk problémát. Munkahelyünk a legalkalmasabb terep arra, hogy újabb problémák után nézzünk. Fontos, hogy semmiképpen ne emberek közötti konfliktusokat kutassunk, hanem olyanokat, amelyek akár észrevétlenül is lassítják, vagy hátráltatják a munkafolyamatokat. A probléma felfedezése után a megoldáson is ötletelhetünk.

10. Ha valamilyen problémán dolgozunk, soha ne ragadjunk le az első megoldásnál, mindig több szempontból vizsgáljuk meg a kérdést. Kreativitásunk fejlesztése érdekében még akkor is érdemes így tennünk, ha egyértelműen az első a legjobb és legkézenfekvőbb megoldás.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A tipikus női vállalkozó 42 éves és 1 gyereke van

Megtalálni a módot a megélhetés biztosítására úgy, hogy közben a társadalmi elvárásoknak is megfeleljenek a magánéletükben – ez motiválja... Teljes cikk

Kortárs bántalmazás, bullying és elvárások szorításában - 2000 gyerek tartozik hozzá: Karikó Rita iskolapszichológus egy napja

Szóbeli vagy akár fizikai bántalmazás, cikizés, beilleszkedési gondok, tanári és szülői elvárások, családi viták, anyu és apu válik - rengeteg... Teljes cikk

Óriási igény van űripari szakemberekre - Magyarország felvette a kesztyűt

Az UniSpace program keretében három minisztérium - a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a... Teljes cikk