Interjúnapokkal és jelnyelv tanfolyammal segíti a fogyatékkal élők foglalkoztatását a JABIL Circuit
Az mtd Tanácsadói Közösség a vállalatok felelős HR tevékenységének elősegítése érdekében cikksorozatot indított. Az első részben egy olyan amerikai nagyvállalat gyakorlatát mutatjuk be, amely viszonylag rövid idő alatt sikerült komoly eredményeket elérnie, köszönhetően a magas szintű vezetői elköteleződésnek, és a munkatársak odaadó munkájának.
- Mikor és milyen okból kezdtek el a hátrányos helyzetű munkavállalók foglalkoztatásával tudatosan foglalkozni?
- A Jabil a kezdetektől fontosnak tartotta, hogy a hátrányos helyzetű munkatársak is megkapják ugyanazt az esélyt az álláskeresés, foglalkoztatás során, mint mindenki más, de tudatosan 2008-ban kezdtünk el ezzel foglalkozni. Kezdetben baráti összeköttetések, egykori iskolatárs révén sikerült a Sinosz-szal közösen szerveznünk a tagoknak egy gyárlátogatást, amelyen több, mint 50 siket és nagyothalló vett részt. Az akkori tapasztalatok még inkább megerősítettek bennünket abban, hogy a technológiánk és körülményeink alkalmasak arra, hogy siket és nagyothalló munkatársaink is legyenek. Elkezdtünk ezért speciális interjúnapokat szervezni számukra, aminek a sikerét az is mutatja, hogy gyakorlatilag "szájhagyomány" útján más civil szervezetek, mozgássérült egyesületek is csatlakoztak a kezdeményezéshez. Mára elmondhatjuk, hogy rendszeresen tartunk megváltozott munkaképességűeknek interjúnapokat, szívesen felkeressük őket a saját egyesületüknél, válaszolunk a kérdéseikre.
- Melyek voltak az első lépések, intézkedések a munkahelyi esélyegyenlőség, szervezeti sokszínűség irányába?
- Fontos lépés volt a megfelelő szakmai tudás megszerzése, amit többek között az mtd Tanácsadói Közösség által szervezett "Esélyegyenlőségi referens" képzésen sikerült elsajátítani. A képzésen látott vállalati jó gyakorlatok sok jó ötletet adtak, és segítettek abban, hogy kialakíthassuk a saját Társadalmi Felelősségvállalási Stratégiánkat, aminek többek között szerves része az esélyegyenlőség biztosítása is.
- Volt, vagy van-e bármi nehézség az úton a valóban befogadó munkahellyé válás felé? Ha igen, hogy sikerült ezekre megoldást találni?
- Mint amerikai gyökerű vállalatnak, a kultúránk része a nemzetközi környezet, a "sokféleség", folyamatos tanulás, fejlesztés, nyitottság, amit a felsővezetés maximálisan képvisel és támogat.
Ezek voltak a könnyítő tényezők, viszont a technológiai sajátosságokban rejlő akadályok sokszor okoznak fejtörést. Fontos állomásnak és egyben óriási sikernek érzem, hogy jó kapcsolat és folyamatos párbeszéd alakult ki a civil szervezetekkel és tagjaikkal. Ezek a beszélgetések segítenek abban, hogy megértsük az igényeiket és problémáikat, nekik pedig, hogy megértsék a cég működését, az elvárásokat. Ezek után könnyebb minden résztvevőt kielégítő megoldásokat találni.
- Melyek eddig elért sikereik? Mit gondol, mi a siker záloga?
- Ma már több, mint 80, eltérő mértékben súlyos fogyatékkal élő munkatárssal dolgozunk együtt. Igyekszünk segíteni beilleszkedésüket, ezért például a siket munkavállalóink beilleszkedését, szakmai oktatását könnyítendő jelnyelvi tanfolyamot indítottunk 15 kolléga részvételével. A siker zálogaként kiemelném a nyitottságot, a rugalmasságot és a megoldások keresését. Ha egy új, különleges esettel találkozunk, mindig az az első reakció, hogyan tudjuk megoldani az integrációt, hogyan tudjuk összehangolni a már működő folyamatainkkal, mit kell esetleg változtatnunk a siker érdekében.
- Vannak-e további terveik az esélyegyenlőségi, sokszínűségi tevékenységük tekintetében?
- Mindenképpen, hiszen a szakszervezetek által is elfogadott Esélyegyenlőségi tervünket élő dokumentumként kezeljük, amely tartalmazza a többi hátránnyal élő csoportra is vonatkozó, jövőre irányuló terveinket, tennivalóinkat. Úgy gondolom, hogy a sikereink ellenére, még az elején vagyunk egy hosszú útnak.
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
2026 januárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 609 ezer főt tett ki. A munkanélküliek száma 225 ezer fő, a... Teljes cikk
A gyengélkedő ipar, a visszaeső megrendelések és a lassuló bérdinamika egyszerre szűkítik a lehetőségeket. Mészáros Melinda, a Liga... Teljes cikk
2025 decemberében a 15–74 éves foglalkoztatottak száma 4 millió 624 ezer fő volt, ami az őszi hónapokhoz képest további csökkenést jelez. A... Teljes cikk
- Nők a munkában: sokat javítottunk, de Izland még messze van 2 hete
- Ha nincs nő a vezetésben, az üzlet bánja – mutatjuk a legfrissebb adatokat 3 hete
- Ezt tervezi a Tisza Párt munkaügyben 1 hónapja
- Felmérés: az egészségügyben továbbra is fennáll a nemek közötti bérszakadék 2 hónapja
- Tényleg feleződött az alacsony végzettségűek száma Magyarországon? 3 hónapja
- Magyarország régiós szinten is rosszul áll a nemi esélyegyenlőségben 4 hónapja
- A fogyatékkal élő fekete nők az önfoglalkoztatás felé fordulnak 7 hónapja
- Így tudnak a nők "hamarabb látszani" 9 hónapja
- Üvegplafon a ma munkavállalójának: még mindig van vele dolgunk? 11 hónapja
- Továbbra is jelentős a szakadék a férfi és női vállalkozások között 13 hónapja
- Így fest a nők helyzete a munka világában 2025-ben 1 éve

Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben