Ismét az első ülések kordonozásával védik a sofőröket

A héten ismét bevezetik az első ülések kordonozását a BKV-nál. Az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) korábban már követelte, hogy a munkáltató lépjen a sofőrök koronavírus-fertőzés elleni védelme érdekében.

A Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége tagszervezetei, az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) és a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VTDSZSZ) kezdeményezte, hogy zárják el az autóbuszok és trolibuszok két első ülését az utazóközönség elől, és tiltsák meg, hogy az utasok a sofőrök közvetlen környezetében várakozzanak.

"A munkáltató vállalta, hogy a hét folyamán elkezdi és hétvégéig be is fejezi a járművek első üléseinek kordonozását" - közölte az EKSZ Facebook-oldalán. Az első ajtók lezárása helyett végül ez a kompromisszumos megoldás született.

Az érdekvédelmi szervezet szerint ugyanakkor már sokkal korábban meg kellett volna ezt tenni.


Az EKSZ még a hét elején jelezte, hogy sorra dőlnek ki a járművezetők a járvány miatt, a BKV pedig törvénysértő módon nem biztosítja a munkavállalók számára a foglalkoztatáshoz szükséges egészséges munkakörülményeket.

Annyi a beteg járművezető, hogy hamarosan nem lesz, aki a kiesettek helyére lépjen - írták akkor.
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Életveszélyben a jegyvizsgálók? Döbbenetes támadások a MÁV és a Volán járatain

2025-ben 179 alkalommal érte bántalmazás a vasúti és közúti közlekedésben szolgálatot teljesítő dolgozókat - közölte a MÁV-csoport vasárnap közleményben. Teljes cikk

Havazás, ónos eső - korlátozottan működnek a bíróságok, egyes iskolák online oktatásra állnak át

Felhívást adott ki a Zala Vármegyei Területi Védelmi Bizottság a péntek délelőtt várható jelentős mennyiségű ónos eső miatt; a zalai... Teljes cikk

Munkahelyi baleset: mit kell tennie a dolgozónak és a munkáltatónak?

Egy munkahelyi baleset nemcsak váratlan, de komoly következményekkel is járhat a dolgozó egészsége és megélhetése szempontjából. Éppen ezért... Teljes cikk