Járulékcsökkentés kérdőjelekkel
A járulékcsökkentés egy már régen emlegetett, sok irányból várt lépés, amelyet Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter most kilátásba is helyezett. Ugyanakkor valóban bérfejlesztést fog-e jelenteni, valamint megoldást hozhat-e a munkaerőhiányra, veti fel a kérdéseket a Népszava.
A felmerülő veszélyek között szerepel, hogy a munkaadók benyelik a járulékcsökkentésből származó többletet, veszélybe kerülhet a nyugdíjkassza és az egészségügyi ellátórendszer egyensúlya is.
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége és a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség is üdvözölte. Az előbbi szerint nettó bérfejlesztésre van szükség, de ehhez kell a kormány segítsége, míg az utóbbi szerint a járulékcsökkentés nélkül tovább nő a kis- és közepes vállalkozások versenyhátránya, mert kevesebb a tartalékuk, mint a nagyoknak a munkavállalókért zajló versenyben.
A munkaerőhiány egyik oka, hogy a munkáltatók a magas járulékok miatt nem tudnak elég magas bért adni (mert 1 forint kifizetése a dolgozónak, az alkalmazónak 2 forintjába kerül). Ezért a munkavállalók inkább külföldre mennek. Ha a kormány csökkenti a járulékokat, akkor a bérek is nőhetnek, hiszen kevesebbe fognak kerülni. De vajon valóban a foglalkoztatottak jövedelmét növelné-e? Nem biztos, hogy a munkáltató erre költené a többletet.
Liga Szakszervezetek ellenben attól tart, hogy nincs elég munkaerő-tartalék, és így nem a fogalakoztatásra fordítódna az összeg. Valamint a szociális hozzájárulási adó csökkentésével a nyugdíjrendszer és az egészségbiztosítás kerülne veszélybe. A Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke inkább az szja-t csökkentené egyszámjegyűre. Várhatóan ősszel kerülnek egyeztetésre a részletek.
Népszava

- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon