Javaslat új munkaerő-piaci támogatásokra
Többek között új munkaerő-piaci támogatásokat, így első munkabérelőleget, munkába állási segélyt is javasol a Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézet honlapján olvasható kutatási összefoglaló.
Az intézet munkaügyi igazgatóságának munkatársai a foglalkoztatáspolitika aktív eszközeinek hatásait elemezték, összefoglalójukban következtetéseket vontak le, javaslatokat fogalmaztak meg. A kutatási összefoglaló szerint például célszerű lenne az álláskereső elhelyezkedésekor az első munkabér megelőlegezésére, ezt a körülbelül 40 ezer forintot kamatmentes kölcsönként kaphatnák meg a munkába álló munkanélküliek. A kölcsön megkönnyítené a hosszabb ideje munkanélküli álláskeresők munkába állását, így az első keresetig is rendelkeznének egy minimális jövedelemmel.
A tanulmány szerint a munkába állást egy másik új eszköz is segíthetné. A körülbelül 20 ezer forintos segély a munkakör sikeres betöltéséhez szükséges kiadásokat finanszírozhatná, így például a ruhavásárlást. A tanulmány szerint bár 2007-től több aktív eszközt összevontak, egyszerűsödött a támogatási szisztéma, az aktív eszközök köre még mindig szélesebb az indokoltnál, célszerű lenne a további egyszerűsítés. Ez nem mond ellent annak, hogy ugyanakkor néhány új eszköz hatékonyabbá tehetné az elhelyezkedést, hozzájárulhatna a foglalkoztatás javításához.
Az összefoglaló készítői megállapítják azt is, hogy a megyei, ma már regionális munkaügyi központoknál a Munkaerőpiaci Alapból számukra biztosított decentralizált keretet túlságosan a bázis alapján osztják el. Nehezen változtatnak az eszközök hatékonyabb hasznosítása érdekében a megszokottakon. Az elosztást előkészítő helyi munkaügyi tanácsokban például az önkormányzati képviselők szerzett jogként védik a közhasznú munkára fordítható korábbi keretet, a munkáltatók képviselői ugyanígy az előző évben elért bértámogatási mértéket. Az összefoglaló szerint például a közhasznú foglalkoztatottaknál szükséges lenne, hogy új kategóriaként, munkaviszonyban álló álláskeresőként továbbra is a regisztrációban maradjanak, s ha a tartós elhelyezkedésükre alkalmas állásajánlat érkezik, arra közvetítsék ki őket.
Az álláskeresők alkalmazásával a munkáltatók által elnyerhető bértámogatás jelenlegi formáját sem tartja eléggé hatékonynak az összefoglaló. A bértámogatás valamennyi térségben egyforma, miközben igen nagy különbségek vannak az egyes területek foglalkoztatottsági helyzetében, ezen is változtatni lehetne - javasolja többek között az összefoglaló.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?